Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)

Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók

461 körül elfordítható, a garaton hosszában végignyuló lemez van behelyezve, melyet a tengelyére ' alkalmazott emeltyűs súly rézsútos helyzetben tartja. Ez ellensúly karjának másik végén lévő csap kézzel állítható emeltyűnek erre való nyílásába illeszkedik. A garatba töltött őrlendő anyag az említett lemezt a garat elkülönítő falához szorítja, miáltal az ellensúly felemelődik. Ha az őrleni való fogytán van, az ellensúly lebillen és a kézi emeltyűt meg­emeli, miáltal az állítható hengerek rögtonös kikapcsolására való tengely fel­szabadul, úgy hogy az erre ható csavart rugó e tengelyt elfordítja s a hen­gereket szétnyitja. A tápláló hengerek egyikét a helytálló henger tengelye szíj által hajtja ; szíjkorongját a tápláló henger tengelyével oldható tengelykötés kapcsolja, mely kézzel is kikapcsolható, de önműködőleg is kikapcsolódik, mikor a garat megürült. Ugyanekkor a hengerszéknek üresen járását jelző csengetyü is megszólal. A szíjhajtotta tápláló henger párját belső fogazásu kerék közvetí­tésével hajtjaú E hengerszékeket, melyeknek szerkesztésekor sok évi gyakorlati tapasz­talataikat mindenképen figyelembe vették, 220—350 mm. átmérőjű és 500—1000 mm. hosszú hengerekkel többféle nagyságban és mindennemű őrlésnek megfelelően készítik. A hengerszékeken kívül, melyek malomipari osztályának világhírű speczialitását képezik, a Ganz és társa részvénytársulat egyéb malomipari gépeiből is választékos sorozatot mutatott be. E gépek közül a háromféle tarár gabonatisztitó (rögszita nélkül, rögszitával, szitával és triőrhengerrel), a zeg-zugos tarár, melyben a tisztítandó gabonát, mielőtt a szitasorozatra kerül, erős széláram éri és portól megtisztítja, továbbá a kétféle Eurêka gabonatisztitógép (szitával és triőrhengerrel, illetve rögszita nélkül), úgyszintén a kétféle Eurêka gabonakefélőgép, a függőleges elrendezésű korpakefélőgép, a czentrifugális szitálógép, valamint az elevátorok és felvonók már átalánosan ismert, minden tekintetben elsőrendű gyártmányok. Ezekkel szemben érdekes újdonságot képezett a Ganz és társa szaba- dalmu kettős gabonahántó- és tisztítógép, mely arra való, hogy a gabona­szemekről a rajtuk tapadó piszkot, valamint az u. n. szakáit és a csira­csúcsokat teljesen ledörzsölje és a gabonát egyidejűleg mindennemű piszoktól és a finomabb korpától szelelés által is megtisztítsa, nehogy ezek a szemek hasadékaiba rakódjanak. Még az üszkös búzát is egy-kétszeri átjáratásakor teljesen megtisztítja. E gépnek kétoldalos állványába egymás fölött két hántó- dob van helyezve, melyekben az egy-egy tengelyre szerelt hántótárcsák egész sorozata forog. A hántódobok belső fölületeit, valamint a hántótárcsákat meg­felelő szemcséjű súrlával vonják be, mely a tulajdonképeni működő fölületeket képezi. A tisztítandó gabona a felső dob közepén, a tengely magasságában jut a gépbe s ebben természetes lejtésszögének megfelelően a gépnek két vége felé lejtősen rakódik, miközben a gyorsan forgó hántókorongok folyto­nosan súrolják és forgatják. A 750 mm. átmérőjű hántókorongok perczenkint 300 fordulatot tesznek. A beömlő gabonamennyiségnek megfelelően, mely egyszerű tolattyúval szabályozható, a lesúrolt gabona a dob mindegyik végén

Next

/
Thumbnails
Contents