Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Az erős villamáramok technikája - Az erős villamáramok technikája az ezredéves kiállitáson
358 A rajzban a világos és sötét mezők két csoportját képezik a szigetelő köz által egymástól elválasztott fémgyűrű daraboknak, melyeknek száma egyenlő az elektromágnes-szárak számával. Az egy csoporthoz tartozó gyűrűdarabok vezető kapcsolatban vannak. Az armatura és a mágnesek párvonalasan vannak kapcsolva s igy az indításnál mindkettőt váltakozó áram járja át. Kisebb motoroknál (két lóerőig) a mágnesezés erősségét a mágnesbevonat elé kapcsolt ellenállással egyszer s mindenkorra beállítván, a gépet a megindításnál kézierővel hozzuk forgásba, mire a szinchronizmus minden további segédeszköz nélkül rövid idő alatt bekövetkezik. Nagyobb gépeknél azonban a váltakozó árammal táplált elektromágnes rendszer nagy önindukcziójának az indítás viszonyai közt két hatása van ; az egyik, hogy az elektro-mágnesben gyenge az áram, a másik, hogy az áramfázis itt jelentékenyen elmarad az armatura áramfázisához képest, pedig a jó indításra kívánatos, hogy mindkét részben az áramfázisok lehetőleg megegyezzenek. Hogy az elektromágnes kellő áramot kapjon, arra a nagyobb teljesítményre szerkesztett synchron-motoroknál kompenzátornak C nevezett transformator primär feszültségét használjuk fel, mely a fővezeték áramfeszültségéhez hozzá adatván, a kívánt áramerősség meglesz. A fáziskülönbség kiegyenlítésére pedig, nevezetesen, hogy az armatura körének önindukcziója növeltessék, a kompenzátor szekundär-tekercse való, mely most mint fojtó tekercs tesz szolgálatot. Az elektromágnes körében az áram fázis-elmaradásának csökkentésére még önindukczió nélküli állandó n ellentállás van alkalmazva. Ha a szinchronismus bekövetkezett, a mit félreismerhetlenül halló érzékünkkel megfigyelhetünk s a mit a beigtatott ampéremérőn mutatkozó áramcsökkenés is jelez, akkor a már egyirányú áramtól átjárt elekromágnest, mely kisebb használati áramfeszültségre van méretezve, a magnetizátornak (M) nevezett transformator szekundar-tekercsétől szolgáltatott, negyedrésznyire transformált áramfeszültséggel tápláljuk. A kummutator kapcsai két-két kefével vannak ellátva. A kefének az egyik szeletről a másikra való átmenete az elektrom-inditó erő jelváltozása pillanatában történik, a minek az elektromágnes önindukcziója miatt erős szikrázás volna a következménye. Ennek elhárítására a mágnest röviden zárjuk, éppen mielőtt a váltakozó elektrom-inditóerő iránya megváltozik ; ebben a pillanatban a rövid zárulatot a másik kefe végzi, a mágnes bevonatban ekkor indukált elektrom-inditó erő ugyanazon értelmű lévén, mint az előbbi áramirány, a hullámzások jó részben kiegyenlittetnek, a szikrázás csökken és a mágneses tér állandóbb. Az indításra való kapcsolás négyszeres átkapcsolóval vitetik végbe. Az indításnál a kapcsolást az egyszerűen pontozott vonal mutatja, vagyis, ha az emelők jobbra íordittatnak, akkor a fővezetékből kiinduló egyik áramkör tartalmazza az armatúrát és a kompenzátor szekundár-tekercsét ; a másik, az előbbenivel párvonalasan kapcsolt áramkör tartalmazza az n ellentállást, a feszültség növelésére való kompenzátor primär drótját és az elektromágnest, melynek drótvégei között a nagyobb feszültség lesz.
