Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémkohászat
204 módnak. A kotrógépeket 10—10 lóerejü gőzgép hajtja. Évi teljesítménye egyenkint 80—90.000 m3. A költségek 22°/o-al kisebbek, mint a kézimunkával. A letakaritás után a vasköveket kőfejtés módjára vájják ki, még pedig lépcsőzetesen előrehaladó 4—6 m. magas emeletekben, robbanó szerek (dinamit II.) alkalmazása mellett. 1895-ben 2,300.733 q vaskövet termeltek, melyből 150.000 q Magyar- országon maradt, a többit a morvaországi witkowitzi kohóhoz szállították. A vasköveket elszállítás előtt mind pörkölik ; e czélból 2'c kilométer hosszú, 50 czentiméter vágány távval biró lokomotiwasuton a pörkölő-telep fölött lévő hányókra szállítják. A darabos vaskövek pörkölésére a 18. számú ábra szerint szerkesztett négy aknás, gázzal fűlő kemencze, az apró érez pörkölésére négy stíriai, úgynevezett Moser-féle hosszú, emelkedő alagyu lángkemencze szolgál. Ez utóbbinak 32 négyszögméter pörkölő területe van. Az aknás pörkölő 24 óránkint 650—800 q., a lángkemencze 400—500 q. pörkölt érczet ád, 100 kilogramonkint 8—9 kilogram disznóshorváthi barnaszén felhasználása mellett. Pörkölő veszteség 18—20°/o. A pörkölt vasköveket a társaság egy méter vágánytávval biró, 14 kilométer hosszú lokomotív vasutján a magyar kir. államvasutak Bárczika állomására szállítják, a hol nagy rakodó tölcsérekbe hányják. A borsodi bánya társulat a bányászati csarnok 22-vel jelölt helyen állította ki nagy gonddal készített bányatérképeit, különféle vasköveit (egy köbméter nagyságú barnavaskő-tömböt), a pörkölőtelep és kotrógépeinek fényképeit. Borsodmegyében vannak még vaskőtelepek Tapolcsány, Nekezsény, Upony, Vadna és Dédes községek határaiban, de vasköveik csekély vastartalmúk miatt és a vasúti szállítás hiányában nincsenek mívelés alatt. Finomító müvek. A diósgyőri magyar kir. vas- és aczélgyár* Kova ró-, * A diósgyőri vasgyár létesítésének eszméje kiváló szakférfiaktól — Gränzenstein Gusztáv államtitkár és Pécln Antal későbbi miniszteri tanácsostól — eredt. A tervezett telepítésnek főczélja volt, a nagyobb mérvű vasúti építkezésekhez szükséges síneket és kapcsoló részeket belföldi termeléssel fedezni, még pedig a nagyterjedelmü, már 1858-ban felkutatott 1—2-5 méter vastag lignit-telepek és gömöri nyersvasnak felhasználásával. A gyár építését 1868. évi május havában kezdték meg és az 1871. év folyamán annyira befejezték, hogy egyes termelési ágak üzeme kezdetét vehette. Azonban csakhamar oly nehézségek merültek fel a diósgyőri lignittel való közvetetlen tüzelésnél, hogy hosszas vajúdások és kísérletezések után 1881-ben a gyárat regenerativ gázfűtésre kellett átalakítani és ezzel kapcsolatban a felszerelések nagyobb részét szintén megváltoztatni. Időközben ugyanis az aczéisinek alkalmazása mind nagyobb tért hódított. Hogy e haladást követhessék, már 1878-ban építettek két Martin-aczélkemenczét és 1881-ben Bessemer-kohót két konverterrel a hozzátartozó terjedelmes segédberendezésekkel; 1882-ben végre a síngyártás, még pedig aczél alkalmazása mellett, ismét kezdetét vehette. 1884 ben az alakos aczélöntést kezdték meg, mely szintén folyton fejlesztve nemsokára oly terjedelmet nyert, hogy 1893 óta mint egészen külön üzemág szerepel és vasúti kocsik felszerelésén kívül lövegek, ágyuk és hajófelszerelések készítésére rendezkedhető be. 1892-ben külön épületben új sínhengerművet építettek 3.500 lóerejü reverzáló hengersorral, a lehető legczélszerübb és korszerű egyéb felszerelésekkel (19. ábra). A Martin-kemenczék száma is ötre szaporodott ez idő szerint.
