Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
I. Magánjogi rész - I. Fejezet: A tisztességtelen versenyről általában - A) Általános rész
41 hogy akár a felperes, akár más versenytársak felhívására a kereset beadása, előtt a cselekményt azonnal abbanhagyta. Önként felvetődik a kérdés: miért nem közölte ezt az alperes nyomban a kereset kézhezvétele után a felperessel s miért várt a jogelismerő nyilatkozattal az első érdemleges tárgyalásig? Miért nem tette ezt meg a perfelvételi tárgyaláson vagy legkésőbb az érdemleges tárgyalást megelőzően benyújtott előkészítő iratában? Szerintünk az abbanhagyásra kötelezés mellőzésében rejlő kivételes kedvezményre igényt tartó jóhiszeműségének minden kétséget kizáró objektiv tényekben kell megnyilvánulnia. De — nem fontos, miért — aki hónapokig várat olyan kijelentésére, amelyet a tisztességes és jóhiszemű kereskedő az első kínálkozó alkalomkor nyomban és spontán megtesz, erre a kivételes elbánásra erkölcsileg érdemtelennek bizonyult. A méltányossági szempontok érvényesülésének kétségtelen túlihajtására mutat a Kúria IV. 4774—1934. sz. ítéletében kifejezésre jutott az a felfogás, mely szerint „ha az ismétlés veszélye kizártságának előfeltételei fennforognak, az a körülmény, hogy felperes a perben érdemben védekezett és a kereset teljes elutasítását kérte, az ellenkező következtetésre alapul nem szolgálhat. Felperes ugyanis az abbanhagyáson túl 3000 pengő nemvagyoni kártérítés és hírlapi közzététel iránt is indított keresetet és az alperesi védekezésnek helyesen értelmezett egész tartalmából azt kell megállapítani, hogy érdembeli védekezése egyedül a keresetnek ezekre vonatkozó részei ellen irányult.“ Ebből az indokolásból mindenekelőtt megállapítható, hogy alperes a cselekmény jogellenességét nem ismerte el, tehát még azt sem, hogy az objektive sérti az üzleti jóerkölcsök követelményeit. E helyett az abbanhagvási igénnyel szemben is érdemben védekezett s a Kúria analízise tulajdoníthatott csak védekezésének olyan értelmet, hogy az csupán a kártérítés s a hírlapi közzététel ellen irányult. Ez az ítélet amennyire éles elhajlást jelent az ismétlés veszélyének kizártságát megalapító minimális feltételektől, époly jogbizonytalanságnak válhatik kiinduló pontjává, mert a puszta esetlegességeknek s túlságosan a konkrét alperesekhez igazodó meglátásoknak nyit szabad utat. Aki a keresetben sérelmezett cselekményének jogellenességét el nem ismeri, vagy ezt 1. §.
