Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)

IV. Rendeletek

356 gyására és kifejezetten kéri azt is, hogy a kérelme felöl a tanács megalakulásának bevárása nélkül határozzanak, a választott bíróság elnökéül kijelöltek közül az az ítélőbíró határoz, akit az igazságügy­miniszter általános rendelkezéssel erre kijelöl (1933. évi XVII. te. 12. és 18. §.). Ha a kijelölt ítélőbíró az ügyben már intézkedett, tovább eljárhat az ügyben akkor is, amikor az igazságügyminiszter általános rendelkezése szerint az ideiglenes intézkedések ügyében való eljárásra már más ítélőbíró hivatott. 9. §. A választott bírósági eljárás szabályait — amennyiben a rendelet meg nem határozza — maga a választott bíróság állapítja meg. Amíg a választott bíróság eltérő szabályt nem állapít meg: a felek a polgári peres eljárásnak a járásbírósági eljárást szabályozó rendelkezéseihez tarthatják magukat. A választott bíróság előtti eljárásban az ügyvédi képviselet kö­telező. Ettől a rendelkezéstől a választott bíróság nem térhet el. A választott bíróság köteles a feleket meghallgatni, illetőleg nekik előterjesztéseik megtételére alkalmat adni és az ügy állását felderíteni. A választott bíróság tárgyalása nem nyilvános. 10. §. A bíróság tanút vagy szakértőt is idézhet, maga elé. Elle­nük pénzbírságot is kiszabhat és minden olyan kényszereszközt is el­rendelhet, mint a rendes bíróság (7. §. 2. bekezdés). 11. §. A választott bíróság ítéletét indokolni köteles. A választott bíróság ítéletét írásba kell foglalni, kelettel kell ellátni és a választott bíróság elnöke aláírni köteles. A választott bíróság ítéletét ki kell hirdetni és kézbesítés utján kell közölni. A választott bíróság eredeti ítéletét a kamara irattárában kell megőrizni. 12. §. A kamara szabályzata a választott bírósági eljárást igénybe vevő felekkel szemben kamarai költségmegtérítést állapíthat meg. A költségmegtérítés előlegezéséről a kamara szabályzata rendelkezik, viselésének kérdésében a választott bíróság belátása szerint határoz. A kamara szabályzata kimondhatja, hogy a költségmegtérítés előle­gezése előtt a választott bírósági eljárás nem indulhat meg. A kamarának a költségmegtérítés összege tárgyában hozott ha­tározata ellen tizenöt nap alatt az igazságügyminiszternél lehet fel­szólalni. A költségmegtérítésül megállapított összegnek nem kell meg­egyeznie azoknak a kiadásoknak az összegével, amelyek az ügyben a kamara részéről valóban felmerültek. 13. §. A választott bíróság ítélete ellen közlésétől számított há rom nap alatt felfolyamodásnak van helye ahhoz a kir. ítélőtáblához amelynek területén a kereskedelmi és iparkamara székhelye van (Tvt. 44. §. 1. bekezdés). Felfolyamodni azon az alapon lehet: 1. hogy a választott bíróságnak nem volt hatásköre vagy illeté­kessége:

Next

/
Thumbnails
Contents