Szegő Izsó: A tisztességtelen verseny. Az 1923. évi V. és az 1933. évi XVII. T.-C. magyarázata (Budapest, 1936)
Bevezetés
25 hiánya. Bírói gyakorlatunknak éppen ez az állásfoglalása érlelte is meg elsősorban azt az általános meggyőződést, hogy nálunk a tisztességes kereskedelem és a társadalom egyedül a törvényhozástól várhatja a tisztességtelen verseny ellen való hathatós oltalmat. A törvényjavaslat általános rendszerét az a szem előtt tartott kettős cél szabta meg, hogy egyrészről módjában álljon bírói gyakorlatunknak a tisztességtelen verseny minden elképzelhető megnyilvánulása ellen hathatós oltalmat adni, másrészről, ihogy a tisztességtelen versenynek legjellegzetesebb és eléggé kiforrott tényálladékai mindenesetre a megfelelő magánjogi és büntetőjogi következményekkel sújtas- sanak. Ezért került a javaslat élére a generális klauzula (1. §.), amely felöleli a tisztességtelen verseny minden elképzelhető megnyilvánulását (és így a II. és III. Fejezetben felsorolt konkrét cselekvőségeket is) és megállapítja az általános magánjogi következményeket: az abbanhagyást és — szándékosság vagy gondatlanság esetében — a kártérítő kötelezettséget. A tisztességtelen verseny kiforrott tényálladékait a javaslat két csoportba osztja. Az első csoportba osztott tény- álladékok (1. Szédelgő feldícsérés. 2. Bitorlás és utánzás. 3. Hírnévrontás és hitelrontás. 4. Hólabdaszerződés. 5. Üzleti vagy üzemi titkok elárulása vagy jogosulatlan felhasználása) lényegileg exemplifikatív felsorolásai a generális klauzulával körülírt tisztességtelen versenynek, illetőleg — amint azt a javaslat kifejezi — nem mások, mint az üzleti tisztesség korlátainak egyes fontosabb áthágásai. Amiből kettő következik. Egyrészről, hogy az 1. §-ban foglalt magánjogi következmények — az ott előírt feltételek mellett — e konkrét cselekvőségeknél ipso iure alkalmazást nyernek (ezért találta feleslegesnek a II. fejezet e következmények folytonos ismétlését); másrészről, hogy a II. fejezetben felsorolt tényálladékok korántsem merítik ki a tisztességtelen verseny körét, helyesebben azokat a cselekvőségeket, amelyeknek elkövetőit abban- hagyásra vagy kártérítésre lehet kötelezni.“ (Min. ind.)
