Schuster Rudolf: A találmányi szabadalmakról szóló törvényjavaslat előadói tervezete és ennek indoklása (Budapest, 1916)
Indoklás a Tervezet egyes §-aihoz - I. Fejezet. A szabadalom tárgya
INDOKOLÁS A TERVEZET EGYES § AIHOZ. I. FEJEZET. A szabadalom tárgya. Az 1. §-hoz. A legtöbb törvényhozás a szabadalmi jog terén egyetért abban, hogy nem lehet minden találmányt oltalom alá helyezni. Ezért állított fel a mi szabadalmi törvényünk is bizonyos kellékeket, melyeknek fenforgása nélkül oltalom nyújtása ki van zárva. A tervezet a törvénynek ezt a rendelkezését lényegben fentartja, nem tesz semmi elvi változtatást e kérdésben. Az 1. §-ban kimondott fenti alapgondolatot a tervezet csakis megfelelőbb módon óhajtja kifejezésre juttatni. Az »iparilag értékesíthető« kifejezés ugyanis — melyet a törvényünk jelenleg haszníl — már kezdettől fogva kifogás alá elett, mivel könnyen félremagyarázható, igen szűknek látszik, úgy hogy már a törvény indokolása szükségét látta e kifejezést külön értelmezni, még pedig oly értelmet adott az »értékesíthetésnek«, hogy az az új találmány szabadalmazható, mely iparilag alkalmazható, iparilag megvalósítható. A német szabadalmi törvény az iparilag értékesíthető (»gewerbliche Verwertung«) kifejezést használja, de már más külföldi törvény nem, így pl. az osztr. törvény »ipari alkalmazás«-ról (»gewerbliche Anwendung«) szól ; és a többi külföldi törvények is inkább ez utóbbihoz látszanak közeledni. Ezért célszerűnek mutatkozott a fent megjelölt fogalomnak megfe’élőbbén a »megvalósítható« kifejezést felvenni, mivel az ért ékesít hetés alatt úgyis a megvalósítha- tást értik. A kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyoknak Ausztriával való szabályozása tárgyában Budapesten 1S07. október 8-án kötött szerződés beczikkelyezéséről szóló 1908. évi XII. t.-cz. XVI. czikkében is az értékesíthetés kifejezése el van már ejtve ; ott ugyan az »iparilag alkalmazható« kifejezés van használva, nyilván az osztrák szab. törvény 1. §-ának megfelelően, mely kifejezésnél helyesebbnek mutatkozik azonban a »megvalósítható« kifejezés, melyet különösen műszaki oldalról (Műegyetem, Országos iparegyesület, Magy. mérnök- és épít ész-egylet stb.) hoztak javaslatba. Hangsúlyozandó azonban újra, hogy a tervezet ezzel nem szándékszik új fogalmat a szabadalmi törvénybe behozni.