Knorr Alajos: A szerzői jog (1884. XVI. törvényczikk) magyarázata (Budapest, 1890)

I. A szerzői jogról szóló 1884:16. törvény-czikk és magyarázata - 1, Fejezet. Írói művek

66 esztendőre terjed, és teljesen mindegy, hogy mikor jelent meg az uj kiadás, miután minden kiadás egyenlő tartamú védelemben részesül. Ha azonban a változtatott, átdolgozott, bővitett kiadás a szerző halála után jelenik meg, ez minden esetre újabb védelmi időt állapit meg, melynek kezdete és tartama a szerint határo­zandó meg, hogy változtatásokat, átdolgozást, bővitést a szerző eszközölte-e vagy egy harmadik személy; továbbá, hogy az első esetben a változtatott kiadás az örökösök javára a folyó védelmi idő alatt adatott-e ki vagy ennek lejárta után. Ha az irói művön a változtatásokat a szerző eszközölte és az átváltoztatott irói mü a szerző halála után az örökösök javára folyó védelmi idő alatt jelenik meg, a védelmi idő a szerző halálától számitott 50 évre terjed (§. 14.,) ; ha azonban a változtatásokat, bővitést már har­madik személy eszközölte, ezekre a változtatásokra és bővítésekre nézve uj szerző jog keletkezik, mely azonban csak a változtatá­sokra és bővítésekre vonatkozik, azonban a mű egyéb tartalmára nézve a bővített kiadás hosszabb védelmi időt nem nyer, sőt a szerző halála után 50 év lejártával a mű ezen tartalmát bár ki többszörözheti. Az átdolgozott kiadásnál uj szerzői jog csak akkor keletkezik, ha az átdolgozás az irói mű tartalmát lényegében any- nyira átváltoztatja, hogy az eredeti és újabb kiadást többé egy műnek mondani nem lehet ; ha azonban az átdolgozás csak a mű egyes részeire vonatkozik, uj szerzői jog — mint már előbb is mondva volt — csak az egyes részekben átdolgozásokra nézve áll elő, mely természetesen a szerző egész életében és annak halála után 50 esztendőn át részesül védelemben. 12. §. A szerzőtársak által közösen készített műnél a védelmi idő azon szerzőtárs halálától számítandó, a ki a többit túlélte. Többeknek irodalmi adalékaiból készült műnél, az egyes adalékok védelmi ideje a szerint határoztatik meg, a mint az adalékok szerzői megnevezlettek, vagy meg nem nevez­tettek. (11. és 13. §§.)

Next

/
Thumbnails
Contents