Knorr Alajos: A szerzői jog (1884. XVI. törvényczikk) magyarázata (Budapest, 1890)

I. A szerzői jogról szóló 1884:16. törvény-czikk és magyarázata - 1, Fejezet. Írói művek

81 Ha tehát valamely írói mű több kötetben jelenik meg, a fordítási tilalomra nézve minden kötet külön műnek tekintendő (16. §. első pont) és az öt évi tilalmi idő, mely alatt uj fordítás ki nem adható, minden kötetre külön a jogosult fordítás első megjelenésétől számí­tandó. Megjegyzendő azonban, hogy a szerző a 7. §. 3. pontja szerint a fentartott fordítást az eredeti mű közzétételétől számított három év alatt köteles befejezni, s igy egyes esetekben a védelmi idő nem öt év, hanem hosszabb lehet a szerint, a mint a fordítás a harmadik év utolsó napján vagy azon belül hosszabb vagy rö- videbb idő alatt fejeztetett be; például: ha az eredeti mű 1886 évben jelent meg, a fentartott fordításnak csak három év múlva 1889. év végéig kell befejeztetni, a védelmi idő tehát az utolsó kötet vagy rész megjelenésétől számított öt évre terjed. 18. §. Az előző szakaszban megállapított védelmi időbe a mű vagy a fordítás első megjelenésének naptári éve, illetőleg azon év, melyben a szerző meghalt, nem számittatik be. A törvénynek azt az intézkedését, hogy a védelmi időbe a mű vagy fordítás első megjelenésének naptári éve, illetőleg az az év, melyben a szerző meghalt, be nem számittatik, a czélszerűség indokolja ; mert egyes esetekben kétség merülhet fel az iránt, hogy a mű vagy fordítás melyik napon jelent meg, vagy a szerző me­lyik napon halt meg. A felmerülhető ilyen kétség elhárítása czél- jából vétetett fel a törvénybe az az intézkedés, hogy a mű vagy fordítás első megjelenésének naptári éve illetőleg a szerző halá­lozásának éve a számításból kihagyassék. *) A törvénynek ez az intézkedése nem alkalmazható a színmüvek fordítására, melyeknél a fordításnak az eredeti mű megjelenésétől számítandó hat hó alatt teljesen be kell fejeztetni, (7. §. 3. pont) ebben az esetben tehát a megjelenés napja a döntő. 1 1) Az osztrák törvény hasonló intézkedést tartalmaz ; ugyanis a 13. §-ban azt mondja: hogy a szerző halálának éve nem számittatik, a 14. §-ban pedig, hogy a védelem azon év lefolytától számítandó, melyben a munka legelőször megjelent. 7

Next

/
Thumbnails
Contents