Karczag György - Krasznay Mihály - Sályi István: A szabadalmi, védjegy-és mintajogra vonatkozó háborus kivételes jogszabályok egységes szerkezetben (Budapest, 1948)

B) A háborús rendeletek - B. A háborús rendeletek hatályos és a módosítások figyelembevételével feldolgozott szövege, a R. szerkezetének megfelelő csoportosításban

Ivek részére is hozzáférhető172 hivatalos adatokból jo­gosan azt következtethette, hogy az említett jog- érvé­nyét vesztette173 és qzért a találmány, vagy ipari min­ta köztulajdonná vált. (5) A tóvábbhasználatért,174 az összes körülmények, köztük a viszonosság, gondos mérlegelésével méltányos használati díj állapítható meg.175 Jogviták eldöntése. Ti. 7. %-árbak (1) és (2) bekezdése: (1) Találmány szabadalmazása ellen beadott fel­szólalás arra az állításra is alapítható, hogy a bejelen­tőnek a háborús rendeletek bármelyikére alapított va­lamely cselekménye érvénytelen. A jelen rendelet ha­tálybalépésének napja előtt benyújtott felszólalások ilyen értelmű további felszólalással a felszólalás jog­erős eldöntéséig171’ kiegészíthetek. (2) Érvénytelen a háborús rendeletek bármelyikére alapított cselekmény, lia a cselekmény végrehajtásának a háborús rendeletek alapján egyáltalán nem volt helye177 172 Lásd a 84 lábjegyzetet. 173 Lásd a 85 lábjegyzetet. _ 174 Használati díj tehát legfeljebb a hosszabb határidő megállapítása iránti kérelem benyújtásának napja utáni időre állapítható meg. Egyebekben v. ö. a 83 lábjegyzettel is. ,7r> Lásd a 88 lábjegyzetet. 173 Lásd a 110 lábjegyzetet. 177 Ilyen pl. — viszonosság hiányában — az 1080. évben esedékessé vált díj befizetése olyan szabadalom után. amely­nek bejelentési napja március 1-nél korábbi, vagy pedig az a pótlás, amelyet 1080 augusztus 17. előtt lejáró határidőben kellett volna elvégezni. Teljes viszonosság esetén is ilyen pl. az 1038 március 12. előtt az 1038. vagy 1037. évben esedékessé vált díj befizetése olyan szabadalom után, amelynek bejelen­tési napja szeptember 13-nál korábbi, vagy pedig az a pótlás, amelyet 1038 február 20. előtt lejáró határidőben kellett volna elvégezni. 45

Next

/
Thumbnails
Contents