Kenedi Géza: A magyar szerzői jog. Az 1884: XVI. törvénycikk rendszeres magyarázata, valamint a vele egybefüggő törvények és rendeletek (Budapest, 1908)

Első rész. Anyagi jog - A szerzői jogról - I. Fejezet. Írói művek

5—6. §. Az eredeti mű bitorlása. 73 figyelmeztetés, hogy a kiadvány terjesztését a szerző eltiltja, vagyis hogy az forgalomba helyezve nincs és így árusítása bitorlás. E tilalom azonban csak akkor bír joghatással, ha az meg is felel a valóságos állapotnak. Ha a néhány, vagy bár számosabb példányban kinyomtatott művet a szerző »kézirat gyanánt« csak rokonai vagy barátai közt osztja szét és azok e körből nem vándorolnak át a közforgalomba, akkor a művet forgalomba helyezettnek tekinteni nem lehet. Ellenkező esetben igen. Korábban sűrűn fordult elő a kinyomtatott színműve­ken ez az óvás is : Színpadokkal szemben kézirat. Ez a korábbi jog mellett a kinyomtatott mű előadásának tilalmát jelen­tette és a színigazgatók figyelmeztetésére szolgált. A Szjt. életbelépése óta jogi értelme és hatása nincs. Ad 2. A nyilvános előadásokat felolvasásokat és beszé­deket a Szjt. általában nem tekinti írói műveknek és így nem is védi. E pont alatt kivételt tesz az oktatás és mulatság céljából tartott előadásokra és felolvasásokra, amennyiben ezeket védi. A törvény elvi álláspontját a fejlődés túlhaladta, arneny- nyiben a beszédeket és nyilvános előadásokat szerzőjogi műnek már általánosan elismerik még akkor is, ha előadásuk előtt írásba nem voltak foglalva. Azonban a Szjt. álláspont­ján is védve vannak a következők : az iskolai és egyetemi előadások, a közművelődési intézetekben, irodalmi társasá­gokban és társds egyesületekben tartott mindenféle szabad előadások és felolvasások. Feltéve mindig, hogy azok tartalma oktató vagy mulattató. Az előadások lényegükben a beszédekkel egyet jelen­tenek. Ellenben nem esnek védelem alá a nyilvános politikai, egyházi, országgyűlési, törvényhatósági, választási beszédek, valamint a bíróságok előtt tartott perbeszédek sem. Meny­nyiben védi a törvény ily beszédek gyűjteményeit, alább a 6. pont határozza meg. Megjegyzendő, hogy amennyiben a törvény az oktató és mulattató célú előadásokat és felolvasásokat védi, ezeknek

Next

/
Thumbnails
Contents