Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)

Találmányok, szabadalmak a statisztika tükrében

MEZEY LÁSZLÓ - DR. HERÉNYI ISTVANNÉ Találmányok, szabadalmak a statisztika tükrében _A.z önálló magyar iparjogvédelem kialakulása, az első hazai szabadalmi jogszabály megalkotása, az önálló magyar szabadalmi hatóság szervezetének megteremtése függ­vénye hazánk politikai és gazdasági fejlődésének, a fejlődés követelményeinek, továbbá annak a függetlenségi harcnak, amelyet évszázadokon keresztül folytatott az osztrák monarchiával, valamint a külföldi tőkével. A Hivatal 75 éves folyamatos tevékenységét vizsgálva, azt az adott társadalmi és gaz­dasági alapok figyelembevételével - négy szakaszban célszerű elemezni. Az első szakasz: a Hivatal létrejötte előtti időszak; a második szakasz: 1896-tól az első szabadalmi tör­vény és a Hivatal megszületésétől számítva, az első világháború befejezéséig, illetve 1919-ig, a Tanácsköztársaság bukásáig terjedő időszak; a harmadik szakasz: 1920-tól 1944-ig terjedő időre vonatkozik, mely a magyar ellenforradalmi időszakot öleli fel; végül a negyedik szakasz: mely a felszabadulást követő negyedszázad tevékenységet ismerteti. A szabadalmak statisztikai vizsgálata nem nélkülözhet egy rövid gazdaságtörténeti áttekintést, már csak azért sem, mert a tárgyalt négy korszak, társadalmi és gazdasági vonatkozásokban igen jelentős eltéréseket tartalmaz. Hazánk fejlődése, eltérően az európai országok többségétől - rendkívül nehéz, gyöt- relmes úton haladt előre és ezzel párhuzamosan jelentős harcot kellett folytatnia függet­lenségének kivívásáért is. Ugyanakkor országunk két ízben került igazságtalan, imperia­lista háborúba, ami nemcsak emberéletek százezreit követelte, de szétrombolta az amúgy is gyenge lábakon álló nemzetgazdaságát, tönkretette alig fejlődő iparát, vala­mint mezőgazdaságát is. A fejlődés széles perspektívái csak 1945-ben, a felszabadulással nyíltak meg. Az azóta eltelt 25 év - amely ugyan nem volt zökkenőmentes - során megkezdődött hazánkban egy olyan történelmi folyamat, amely már eddigi eredményeiben is gyökeresen megvál­toztatta hazánk társadalmi helyzetét, gazdasági arculatát. Az elmaradt iparral rendelkező agrárországból - fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országot hozott létre. A fejlődéshez, ezen belül a technika fejlődéséhez a találmányok, újítások, a szellemi al­kotások és azok jogvédelme is hozzájárult. 81

Next

/
Thumbnails
Contents