Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Az iparjogvédelem szakembereiről
Az elnököt az alelnök, annak akadályoztatása esetén pedig a rangidős bíró helyettesítette. Az alelnök - az elnök rendes helyettesítésének ellátásán túl - a bejelentési osztály első tanácsában elnökölt. A bírókat rendszerint évente kétszer osztották be a bejelentési és bírói osztályba, illetőleg azok tanácsaiba. Az előadóknak jegyzéket kellett vezetniük az ügyek átvételéről és az elintézés lépéseiről, az intézkedés tervezetét kiadmányozásra adták át, vagy a tanácsülésen előadták. Az elnök által időszakonként egybehívott teljes ülésen eskették fel a bírókat, ismertették a jogszabályokat és a Szabadalmi Tanács elvi határozatait, tanácskoztak „az egyes tanácsok által követett eltérő eljárás megszüntetése céljából.” Tanácsülésen tárgyalták a bejelentési osztály ügyeit, a bírói osztályhoz fellebbezett ügyeket, a nála beadott megvonási és megsemmisítési ügyeket, a szabadalom terjedelmének megállapítását és a szabadalom értelmezése iránti megkereséseket. Az elnök - elvi jelentőségük miatt - más ügyeket is tanács elé utalhatott. A Szabadalmi Hivatal szervezeti és ügyviteli szabályzata szerint az elnök és az alelnök fegyelmi hatósága a Szabadalmi Tanácsból alakított fegyelmi bíróság volt, ennek határozatai ellen nem lehetett jogorvoslattal élni. A Szabadalmi Tanács fegyelmi bírósága a Tanács elnökéből vagy helyetteséből és hat ülnökéből állt. A szabadalmi bírák felett a Szabadalmi Hivatal fegyelmi bírósága gyakorolta az első fokú fegyelmi jogkört, mely bíróság a Hivatal elnökéből vagy helyetteséből és négy tagjából állt. A fegyelmi bíróság határozatát a kereskedelemügyi miniszterhez lehetett megfellebbezni. Mindkét fegyelmi bíróságot évente sorshúzással alakították. A rendes tagokon kívül két-két póttagot is sorsoltak. A fegyelmi eljárást a kereskedelemügyi miniszter rendelhette el, akihez a meghozott határozatot fel kellett terjeszteni. Az 1895. évi XXXVII. törvény által felállított felsőbb szabadalmi hatóság, a Szabadalmi Tanács - a 26. § értelmében - a bírói képesítésű elnökből, valamint a legfelsőbb bíróságok tagjai közül ilyen minőségük tartamára és a Budapesti Műegyetem tanárai közül öt évre kinevezett ülnökökből állt. A Szabadalmi Tanács határozatait az elnökből vagy helyetteséből, négy bírói és két műszaki tagból álló hetes tanácsban hozta. Az eljáró tanácsban tehát mindig a jogászok voltak többségben. A Szabadalmi Tanács elnökét kúriai tanácselnöki rang és javadalmazás illette meg. Az elnöknek szervezetileg rendszeresített helyettese nem volt. Szabadságolása vagy egyéb akadályoztatása esetén a legfelsőbb bíróságok tagjai sorából kinevezett, helyben lakó, rangban legidősebb ülnök helyettesítette. A hetes tanácsban azonban az elnököt a bíróságokról illetőleg a műegyetemi tanárok közül kinevezett rangidős ülnök felváltva helyettesítette. A Tanács első elnökévé dr. Schnierer Gyula miniszteri tanácsost, a törvényjavaslat szakavatott előkészítőjét nevezték ki. A Szabadalmi Tanács ülnökei ezt a tevékenységüket nem főhivatásként látták el. A bíróságoktól kinevezett és a műegyetemi tanár ülnökök működési pótlékot, illetőleg működési dijat kaptak. A Tanács legelső egyetemi tanár ülnökei Wartha Vince, Asbóth Emil, Rejtő Sándor és Wittmann Ferenc voltak. Rajtuk kívül négy kúriai bírót, a zágrábi törvényszék elnökét és a zágrábi hétszemélyes tábla elnökét nevezték ki ülnökké. A Szabadalmi Tanács ügyviteli szabályzatáról szóló 734/1896. Kér. M. számú rendelet írta elő a speciális összeférhetetlenségi rendelkezéseket. Az elnök a Tanácsot sürgős esetekben azonnal, egyébként pedig akkor hívta össze ülésre, ha „elegendő ügy jelentetett be”. A horvát-szlavón bírók egyikét minden ülésre meg kellett hívni. A Szabadalmi Tanácshoz fellebbezett ügyeket általában nyilvánosan bírálták el. A nyilvános 63
