Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Szabadalmi jogunk 75 éve
szerünktől idegen, kapitalista intézménynek tekintették a szabadalmi kizárólagos jogot, amely monopolhelyzetet biztosít az egyén számára a társadalommal szemben. A szabadalmi jogával a társadalmat sakkban tartó szabadalmas rémképe eltakarta azt a tényt, hogy a valóságos társadalmi probléma a vállalatok anyagi érdektelensége volt, amelynek következtében azok szóba sem álltak a kizárólagos hasznosítási jogait készségesen felajánló szabadalmi jogosultakkal. A szabadalmi jog társadalmi rendeltetésének mélyebb vizsgálata rámutat arra, hogy a tőkés társadalomban a szabadalmi kizárólagos jog kapitalista jellegének az alapja az, hogy a szabadalmi monopolhelyzetből eredő előnyöket a termelőeszközök tulajdonosa a saját javára realizálja. A feltaláló ezt csak akkor teheti, ha maga is termelőeszközökkel rendelkező tőkés. Szocialista társadalmi-gazdasági viszonyaink között viszont a szabadalomban rejlő előnyöket a találmányok hasznosításának feltételeivel rendelkező, a szocialista társadalmi tulajdonban lévő termelőeszközöket kezelő gazdasági szervezetek hasznosítják, illetve a találmányok jelentős része már eleve e szervezetek keretében jön létre, mint szolgálati találmány. A szabadalmi kizárólagosság rendeltetése tehát a hasznosítás feltételével nem rendelkező feltalálók, külföldi cégek esetén csak az, hogy megfelelő szerződési pozíciót, ügyleti egyenrangúságot biztosítson a szabadalom átruházására, licencia nyújtására, szocialista vállalatok esetében pedig az, hogy megalapozza anyagi érdekeltségüket a találmányok kifejlesztésében és hasznosításában. A technika rohamos fejlődésének viszonyai között a szabadalmi jogosult rá van kényszerítve a találmány gyois hasznosítására, időlegesen fennálló előnyös helyzetének kihasználására. Azokat a versenytársakat pedig, akik a találmány hasznosításából ki vannak zárva, vagy legalábbis azért ellenértéket kénytelenek fizetni, arra ösztönzi a szabadalom, hogy új, haladóbb megoldásokat dolgozzanak ki, amellyel már nem ütköznek a meglévő szabadalomba, (vö: Dr. Benárd Aurél: A szellemi alkotások jogának kodifikációja, Magyar Jog 1969. évi 5. szám). A gazdasági körülmények mellett a szabadalmi jog hagyományos és nemzetközileg elismert intézményei (pl. a kényszerengedély) kizárják, hogy a kizárólagos joggal való visszaélés reális társadalmi problémává váljék. A törvény megoldásai azt a benyomást kelthetik, mintha a fejlődés a szerzői tanúsítványtól a klasszikus szabadalomhoz visszavezetne. „Ez a szemlélet azonban felületes lenne. Nem igényel közelebbi megvilágítást, hogy a szocialista társadalomban fennálló szabadalmi jog - bármilyen formában álljon is fenn - más jellegű kell, hogy legyen, mint a kapitalista szabadalmi jog, mert a termelési eszközök társadalmasítása folytán a szabadalmi jog gazdasági alapjai megváltoztak.” (Richard Osterland: A tudományos műszaki forradalom hatása a szabadalmi törvényhozásra, Staat und Recht 1967/12.) A szabadalmi jognak a különböző társadalmi rendszerekben való formai azonossága tehát csak abban áll, hogy mindkettő megalapozza és megkönnyíti az árunak minősülő tudományos-műszaki eredmények kicserélhetőségét. Az azonos jogi formák, jogi-technikai megoldások azonban az eltérő társadalmi-gazdasági viszonyok között eltérő funkciót is töltenek be. Emellett a szocialista jogi rendezés jellemzője a feltalálók erkölcsi és anyagi elismerésének sokrétű körülbástyázása. Ez azonban nem tartalmatlan elvi deklarációkkal történik „a szent feltalálói jogokról”, hanem olyan szabadalmi rend29
