Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Szabadalmi jogunk 75 éve
E rendeletek ugyanakkor feloldották az OHT-t számos olyan operatív feladat alól, amelyet a korábbiakban végeznie kellett (megszűnt pl. a díj megállapító bizottság, a találmányi döntőbizottság) és sokkal reálisabban határozták meg a hivatal feladatait. E feladatok azonban nem szűkültek le csupán a hatósági elbírálói teendőkre, hanem központi állami elvi irányítási feladatokat is felöleltek. Ebben a körben a rendeletek szerint az OTH feladata volt, hogy figyelemmel kísérje a bel- és külföldi feltalálói tevékenység alakulását, ellenőrizze a találmányokról szóló rendelet megtartását, a szükséghez képest kezdeményezze új jogszabályok kibocsátását, elvi kérdésekben a minisztériumok részére nyilvánítson véleményt, a jogegység biztosítása céljából hozzon elvi döntéseket, irányítsa a feltalálói tevékenység országos propagandáját stb. A Hivatal operatív feladata volt továbbra is, hogy szervezze és bonyolítsa le a találmányok elterjesztését szolgáló tapasztalatcserét, nyilvánítson véleményt a beruházások tervezésénél a műszaki színvonal tekintetében, végezzen összehasonlító vizsgálatot külföldi találmányok megszerzésével kapcsolatban stb. Mindezek az intézkedések rendkívül jelentős előrelépést, pozitív irányú változást jelentettek szabadalmi jogunk fejlődésében. Ez a fejlődés azonban főként csak a feltalálók anyagi és erkölcsi elismerése terén mutatkozott meg. Az állami vállalatok azonban továbbra is ingyen (csak a kidolgozási költségek térítésével) adták át egymásnak találmányaikat. Ennek következtében az állami vállalatok és általában a szocialista szervezetek szabadalmi jogának nemhogy versenyeszköz szerepe, de anyagi érdekeltséget biztosító funkciója sem volt más szocialista szervezetekkel szemben. A szabadalom döntően a feltalálók díjazásának jogcímévé, bizonylatává vált, a szocialista kollektívákat azonban nem ösztönözte és ez meggátolta a feltalálók díjazására vonatkozó egyébként helyes szabályozás megfelelő érvényesülését is. Ebben az időszakban a hagyományos értelemben vett szabadalmi jog területén is történt bizonyos fejlődés. Ennek egyik jele az 1/1957. (X. 8.) OT. számú rendelet volt, amely a szabadalmi ügyvivők képesítésével, működési jogosítványával, és fegyelmi szabályzatával kapcsolatban adott korszerű szabályozást. Továbblépést jelentett a szabadalmi ügyekben eljáró bírósági fórumok összetételének új szabályozása is. Az 1949. évi 8. tvr. alapján a Budapesti Fővárosi Bíróság az OTH Iparjogvédelmi Tanácsa tagjainak, a Legfelsőbb Bíróság pedig műszaki egyetemi tanároknak, mint ülnököknek a részvételével járt el. Az 1954. évi VI. tv. a bírósági szervezet egységének tételétől kiindulva úgy rendelkezett, hogy a Fővárosi Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság a hatáskörükbe tartozó iparjogvédelmi (ezek között a szabadalmi) perekben is ugyanolyan összetételben jár el mint más perekben (elsőfokon egy hivatásos bíró és két népi ülnök ,másodfokon 3 hivatásos bíró részvételével.) Ugyanakkor 1954. évi 14. sz. tvr. a szakmai hozzáértés biztosítása érdekében elrendelte, hogy a Fővárosi Bíróság ezekben az ügyekben köteles szakértőként az OTH iparjogvédelmi tanácsának tagját, a Legfelsőbb Bíróság pedig a műszaki egyetemi tanárt meghallgatni. Az 1957. évi VIII. törvény miniszteri indokolása szerint azonban ez a rendelkezés a gyakorlatban nem vált be. A szabadalmi ügyekben ugyanis a műszaki és a jogkérdés annyira összefonódik, hogy egyik a másik nélkül nem bírálható el. A legnagyobb probléma az említett megoldással kapcsolatban az volt, hogy a felek, a képviselők, valamint a szakértők teljesen jártasak voltak a műszaki kérdés eldöntésében, a bíróság viszont, amelynek el kellett döntenie, hogy az ellentétes állásfoglalások közül melyik a helytálló, 25
