Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)

75 év magyar találmányai

A berendezés központi adóberendezésből és 49 db vevőkészülékből áll, melyet a kere­sendő személy hord magával. Üzenet továbbítása esetén nem kell mást tennie, mint a füléhez tenni a készüléket, egy gombot lenyomni és máris hallgathatja a neki szóló üzenetet. Korábban is alkalmaztak már hasonló berendezéseket, melyeknél a vevőkészülékek a kisugárzott, különböző értékekre beállított nagyfrekvenciás hullámokra vannak be­hangolva és a szelektivitást demoduláció után a moduláló jel biztosítja. Az ilyen beren­dezéseknél az adórész és a vevőkészülék is korlátozott sávértékre készíthető és méretei is viszonylag nagyok. A fejlődés következő lépcsőjeként rátértek a hangfrekvencia alkalmazására úgy, hogy a hívandó szabad tér vagy épület körül egyhuzalos hurkot szerel­tek fel és erre mint egy indukciós átviteli rendszer primér tekercsére, a központi adó hangfrekvenciás jeleit adták rá. Problémát okozott, hogy a hurokkal körülvett területen belüli nagy térerősségingadozás erősen befolyásolta a vevőkészülék szelektivitását. A találmány szerinti berendezés megszünteti a térerősség ingadozásából szelektivitás csökkentését okozó tényezőket és így a térerő változásai a készülék működésére semmi­féle befolyást nem gyakorolnak. A berendezés adórésze igen kisméretű és teljesen auto­matizált. A kezelőnek csupán egy billentyűt kell lenyomnia ahhoz, hogy a keresett sze­méllyel kapcsolatot teremtsen. A berendezés felszerelése nem költséges, a vevőkészülé­kek feltöltésére szolgáló töltőkészülék hálózati táplálású és automatikusan szabályozott. A vevőkészülékek folyamatos üzemeltetését messzemenően biztosítja. ^Æindennapi életünknek számos olyan problémája van, mely szinte egyidős az emberi­séggel. így vagyunk egyik legnagyobb ellenségünkkel, a korrózióval is. És amilyen régi a probléma, legalább olyan régi a törekvés megszüntetésére, hatásainak csökkentésére. Különböző módszerek ismeretesek a rozsda eltávolítására, kezdve a mechanikai mű­veletektől a kémiai eljárásokig. Teljes megoldást azonban eddig még nem sikerült találni. A világon hozzávetőlegesen 3000 körül van azoknak a vegyi készítményeknek a száma, melyek mind arra lennének hivatottak, hogy segítsék a probléma megoldását. Hazánk­ban is több anyag ismeretes, mindegyik rendelkezik valami eltérővel, mely egymástól megkülönböztethetővé teszi. így ismeretesek olyanok, melyek a rozsdát eltávolítják - különböző savas készítmények - ezek hátránya, hogy közömbösítést igényelnek. Isme­retesek olyanok, melyek tiszta felületen foszfátréteget hoznak létre stb. A korrózióvéde­lemmel kapcsolatos új készítményeket tehát a szükség hozza létre. így született meg Bat^auer Győ^ö találmánya is, melynek létrejöttében az Egyesült Izzólámpa és Villamos- sági Rt. vezérigazgatója, Dienes Béla buzdítása is közrejátszott. Az új találmány szerinti anyag tíz komponensből áll, melyek együttesen olyan össz­hatást biztosítanak, amelyet eddig csak több készítménnyel külön-külön lehetett el­érni. Rendkívüli nagy előnye olcsósága és könnyű kezelhetősége. Előnyös tulajdonságainál fogva olyan széles körben használható, hogy szinte minden munkahelyen és a háztartásokban is nélkülözhetetlen. Az új készítmény foszforsavat, inhibitorokat, rétegképző anionokat, speciális pórus- tömítő védőkolloidot, valamint száradásgyorsító adalékokat tartalmaz. Az anyaggal való felületkezelés történhet hideg vagy meleg eljárással. Meleg eljárás­nál a hatás gyorsabb, a rozsda eltávolítása és a védőréteg kialakítása 15-25 perc alatt következik be. Az anyaggal végzett kísérletek, majd a gyakorlati alkalmazás során be­181

Next

/
Thumbnails
Contents