Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
75 év magyar találmányai
A felszabadulás előtti idők, de még inkább a századforduló magyar feltalálóinak többségét általában azzal a jelzővel illetik, hogy „nagy magyar feltalálók”. Anélkül, hogy az ő érdemeiket kisebbítenénk, bátran mondhatjuk kortárs feltalálóinkról is ugyanezt. Nemcsak azért mert feltalálni, a közösség hasznára alkotni valamit mindig nehéz, hanem azért is, mert az egyre gyorsabb ütemben fejlődő tudomány területén eminens egyéniségként szerepelni épp olyan nehéz feladat ma, mint volt néhány évtizede. Az idő fogja bizonyítani mai magyar feltalálóinkról is azt, hogy megérdemlik a „nagy” jelzőt. Az is természetes, mint ahogy az egyszerű emberek között lényeges különbségek vannak, a különbségek a mindennapi munkavégzés során is jelentkeznek, még fokozottabban lelhetők fel különbségek a magasabb szintű alkotásokban. Van azonban valami, ami segít a múlt és a jelen feltalálói között számunkra különbséget tenni. És ez a társadalmi megbecsülés. Az a megbecsülés, melyet népünk és államunk gyakorol azokkal, akik sokszor korukat és főleg kortársaikat megelőzve az átlagosnál többet és jobbat produkálnak, fokozottabban segítik elő céljaink megvalósítását, a szocialista építés könnyűnek egyáltalán nem nevezhető nagy munkáját. A megbecsülésnek különböző módjai és formái vannak. A törvény megszabta anyagi elismerésen kívül, az erkölcsi elismerés legmagasabb fokáig, a hazai és nemzetközi hírnév megszerzéséig, mindenre adott a lehetőség. Amíg a múlt idők magyar feltalálóinak többségéről a nagyvilág nem mindig tudta azt, hogy magyar, ma az egyre szélesedő nemzetközi kapcsolatokon keresztül, különböző A. találmányok pavilonja. 171