Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)

75 év magyar találmányai

Kandó-féle fázisváltós Elektromos mozdony Az ipar rohamos fejlődése mindig újabb és újabb követelményeket támasztott a közleke­déssel szemben. Az észak-olaszországi vasutak a hegyvidék számtalan alagútján haladnak keresztül. A gőzmozdonyok füstje az alagutakban sok balesetet okozott, a megrekedt füst nem egy esetben szinte megfojtotta a mozdonyvezetőt, úgyhogy a biztonságos vasúti közle­kedés érdekében új megoldást kellett keresni. E megoldást Kandó Kálmán találta meg, aki 1898 január havában kapott megbízást a 106 kilométer hosszú Valtellina vasút villa­mosítására. Kandó itt alkalmazta a világon először a nagyfeszültségű áramot a villamos vontatáshoz. A mozdonyok és a vonal elkészítéséhez gépek és berendezések egész sorát tervezte. Kandó nemcsak mint kiváló gépészmérnök, hanem mint zseniális elektromér­nök is kitűnt. E kettős tehetsége tette lehetővé, hogy elképzelésének minden részletét egyedül dolgozza ki, egységesen tudja elgondolásait felépíteni és kivitelezni. 1902. szep­tember 4-én adták át a forgalomnak a Valtellina vonalat, amelynek nemzetközi sikere világhírűvé tette Kandót. Az első világháború után Kandó forradalmian új útra lépett. Kidolgozta a fázisváltós vontatási rendszert, amelynél a szabványos országos energiaellátásban használt 50 perió- dusú, egyfázisú váltóáramot használta fel mozdonyai hajtásához. Kandó ezzel lehetővé tette az energiagazdálkodás legeszményibb megoldását: a vasút, az ipar és a közfogyasz­tás áramszükséglete kielégítésének egyesítését. 1923. október 31-én az alagi villamosított vonalon végigfutott az új típusú fázisváltós Kandó-mozdony. Másfél évvel Kandó halála után, 1932. június 11-én indult el Bánhidáról Almásfüzitő felé a 40.001 számú, nevével díszített mozdony. A BOCO-típusú mozdonyok, amelyek világszerte a magyar ipar diadalát hirdették, Kandó Kálmán zseniális elgondolásának továbbfejlesztéséből valósultak meg. 165 A Kandó-féle fázisváltás próbamozdony ( 1928)

Next

/
Thumbnails
Contents