Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Ujítómozgalmunk két évtizede
Az 1953-as esztendő a mozgalom további fellendülését hozta. 1953-ban a dolgozók már 454 ezer újítási javaslatot nyújtottak be, melyekből 192 ezer valósult meg, több mint egymilliárd forint népgazdasági eredménnyel. Az újítók részére ebben az évben 73 millió forint újítási díjat fizettek ki. Az 1953. évi kiugró eredmények mellett azonban több hiányosság is észlelhető volt. Az Országos Találmányi Hivatal, saját tapasztalatai és a különböző rendezvényeken elhangzottak alapján szükségesnek tartotta a mozgalom elemző vizsgálatát, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsával és a minisztériumokkal közösen szervezett. A vizsgálat 500 vállalatra terjedt ki. Az elemző munkát széles körű aktívahálózat végezte. Az elemző vizsgálatok alátámasztották, hogy a számszerűen magas eredmények ellenére, az újítómozgalom területén lazaságok, hiányosságok is mutatkoznak. Az újítások statisztikájának vizsgálata azt bizonyította, hogy sok helyen csupán a benyújtott javaslatok számának növekedését tartották szem előtt és nem szorgalmazták az újítási feladattervi pontok megoldására irányuló javaslatok kidolgozását. Kirívó hiányosságként állapította meg az elemző vizsgálat, hogy az adatszolgáltatásban szerepeltették azokat az ötleteket is, amelyek még díjazva sem lettek, s amelyek a megvalósításra semmiféle megoldást nem adtak, továbbá hogy az ötlet még a megoldás megadása esetén sem lett volna bevezethető, mert nem függött össze a vállalat profiljával. Nagyon kevés volt azoknak az ötleteknek a száma, melyek elősegítették a vállalat, üzem egyes problémáinak megoldását. A kifizetett jutalmak nem a megadott szempontok alapján kerültek folyósításra, azokat sok esetben az újításokkal össze nem függő tevékenység anyagi elismeréseként adták. Az irányszám pályázat sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert a vállalatok a versenyben főleg aria törekedtek, hogy minél több benyújtott javaslattal rendelkezzenek, mert ez bizonyos előnyt jelentett a verseny pontozásánál, viszont nem emelkedett a bevezetett javaslatok száma, sőt csökkent az elfogadott és bevezetett javaslatok aránya. A vizsgálat azt is megállapította, hogy az üzemeknél az újtíómozgalmat elkülönítették a gazdasági munkától, így nincs összhang a vállalat, üzem termelési munkája és újítási mozgalma között. A műszaki fejlesztési tervek elkészítésénél nem vették figyelembe az újításokat. Még a jelentős, elfogadott újítási javaslatok bevezetése sem volt tervszerűen biztosítva és az is megtörtént, hogy a nagy jelentőségű javaslatokat hosszú évekig nem vezették be és alkalmazásukat be sem ütemezték. Az újítóknak kifizetett eszmei és kalkulált díjak aránya sem volt megfelelő. A díjak megállapítása több, mint 75%-ban gazdaságossági számítás nélkül, „eszmei alapon” történt. Ez kirívó hiányosság volt, mert az elemző vizsgálatok egyöntetű megállapítása szerint a díjazott javaslatok 60-70%-ánál a népgazdasági haszon konkrétan mérhető lett volna. Lazaság mutatkozott még az elfogadott újítások előlegeinek folyósításánál is, mert az előlegben részesített javaslatok közül sokat meg sem valósítottak. Az újítási javaslatok számát szükségtelenül növelte az a helytelen gyakorlat is, hogy egy-egy nagyvállalatnál, amely több telephellyel rendelkezett, az azonos tárgyú újítási javaslatot minden telephelyen nyilvántartották és a vállalati statisztikai adatszolgáltatásban azután nem egy, hanem annyi újítási javaslatként szerepeltették, ahány telephelyen nyilvántartották. 131
