Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Ujítómozgalmunk két évtizede
A termelési ésszerűsítés a meglévő termelési eszközök jobb kihasználását tette lehetővé anélkül, hogy a javaslattevő bármilyen szerkezeti változást javasolt volna. Az ügyviteli ésszerűsítés általában az államigazgatást, a vállalati igazgatást tette gazdaságosabbá, gyorsabbá, pontosabbá, illetve egyszerűsítette az ügyintézést. A rendelet nemcsak az újítás fogalmát változtatta meg, hanem a díjazásban is különbséget tett a műszaki tökéletesítés, termelési ésszerűsítés között, mert a termelési ésszerűsítés után az újító csak a műszaki tökéletesítés után járó díjnak a felét kapta. Az újítások átvételének meggyorsítása érdekében az átvételt javasoló személy tapasztalatcsere-díjként az újítási díj 25%-át kapta. Az új rendelet lehetővé tette, hogy az újítási díjat az újítási bizottság leszállíthassa, ha megállapítása szerint a javaslat megtétele a javaslattevőnek részben a munkaköréhez tartozott és ezért annak előterjesztése részben elvárható volt az újítótól. Az újítási díjat 50%-nál alacsonyabbra leszállítani csak a közvetlen felettes szerv hozzájárulásával lehetett. Az újítási díj folyósítása tekintetében is változások történtek, mert az újító részére a megállapított díjat három részletben kellett kifizetni. Az első részletet, az újítási díj 25%-át, de legalább 200 és legfeljebb 500 Ft-ot az elfogadó határozat után azonnal kellett folyósítani, a további díjrészleteket pedig a megvalósítás után a ténylegesen elért eredmények alapján. Az újítási díjak folyósítása körül is problémák mutatkoztak, mert sok esetben az újítással elért népgazdasági hasznos eredmény nem a megvalósító vállalatnál, hanem a felhasználónál vagy más szervnél jelentkezett. A rendelet kimondta, hogy ilyen esetben az újítást megvalósító vállalat köteles fizetni, de az újítás elfogadásától számított 8 napon belül átháríthatta arra a szervre, ahol a népgazdasági eredmény ténylegesen jelentkezett. Az újítási díjak összegének megállapításával kapcsolatban a rendelet előírta, hogy 25000 forinton felüli díjazást csak az Országos Találmányi Hivatal hozzájárulásával lehet kifizetni. A rendelet az akkori idők centralizált állami irányítási rendszerének megfelelően az újítások tekintetében is növelte a minisztériumok hatáskörét. Elrendelte a minisztériumi újítási döntőbizottság felállítását. A döntőbizottságok elvi kérdésben döntöttek, üléseiken az Országos Találmányi Hivatal képviselője is részt vett, az elvi egység biztosítása érdekében. Az elfogadott újítási javaslatok gyors bevezetésének biztosítása érdekében az üzemi újítási előadó köteles volt a felettes szervnek jelentést tenni, ha a javaslat bevezetése 30 napon belül nem történt meg. A felettes szerv ilyen esetben elrendelte a javaslat kivitelezését és erre határidőt szabott meg. Az újító jogainak biztosítása érdekében két fellebbezési fórumot állított fel és a fellebbezés határidejét a határozat kézhez vételétől szá- tott 30 napban szabta meg. Előírta, hogy az újítások kísérletének, megvalósításának költségeire a munkavállalók részére kifizetett évi összes munkabér egy hónapra kiszámított átlagának 0,5%-át a vállalatok felhasználhatják. A rendelet szabályozta a kutató illetve tervező beosztású dolgozók javaslatainak elbírálását akként, hogy az illetékes miniszter által kijelölt dolgozóval kiegészített újítási bizottság bírálta el azokat és tett javaslatot a díjazásra vonatkozóan az illetékes miniszternek. A jutalmat a miniszter által létesített külön alap terhére folyósították. A miniszter által hozott határozat ellen az Országos Találmányi Hivatalhoz lehetett fellebbezni. Igen jelentős volt az az intézkedés, amelynek értelmében az újítási ügyekben hozott büntető ítéleteket, de már az ügyészi indítványt is meg kellett küldeni az Országos Találmányi Hivatalnak és az az illetékes minisztérumnak. 126
