Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)
II. csoport - Vas-, fém- és gépipar
gyártását is felkarolni és e téren, főleg a m. kir. operaliáz berendezése alkalmával szép eredményt ért el. Ugyanez időre esik a vízvezetéki berendezések fölkarolása is. melyekben Zellerin szintén úttörő volt. A csatornázási munkálatokon kivül az épitési ipar modern fejlődésében rendkívül nagy jelentőséget nyert a fürdő-szoba- berendezés és mind az. a mi egészségügyi és kényelmi szempontból ezzel jár. Zellerin a fürdő-szoba-berendezésekben oly tökélyre vitte, hogy minden túlzás nélkül el lehet róla mondani, hogy e téren hazánkban elérte a tökély legnagyobb fokát. Az 1885. évi országos kiállításon bemutatott zuhanyok, katonai fürdők, a rendkívül díszes és elegáns fürdőszobák, a márvány- és bádogszobafürdők változatossága előtt bámulattal állott meg a szakértő, ki e szakmában eddig sehol sem láthatott szebbet és jobbat annál, a mit Zellerin készített. Zellerin figyelemmel kiséri ez iparágnak külföldön való haladását és minden újítást, minden javítást azonnal fölkarol, sőt maga is számos újítást alkalmazott, melyek a gyakorlati életben kitiinőeknek bizonyultak. E mellett különös súlyt fektet főleg a fürdőszobák ízléses berendezésére is s a Herkulesfürdőt (Mehádia) ő látta el legújabb rendszerű és feltűnően Ízléses berendezésű kád- és zuhany-fürdőkkel. Figyelmet érdemel az az adat, hogy Zellerin eddig több mint 1500 fürdőberendezést készített. Ugyancsak az épitési ipar rohamos fejlődésével keletkezett nálunk az épület-bádogosság. Ma ugyanis az egyes épületeknek tetőzetét, párkányait, stb. oly diszitésekkel szokták ellátni, melyek fémvegyiiletből valók és részben a kőfaragó-munkát helyettesitik, részben a tetőzet díszének emelésére szolgálnak. E díszítésekben is egyike volt a legelsőknek Zellerin Mátyás. Az Eötvös-téri u. n. Stein-ház volt az első. melynek díszítésének és fölszerelésének elvállalására fölszólították. Zellerin a felszólításnak eleget tett, a munkát elfogadta. De mivel ez iparágra akkor még berendezve nem volt, azonnal hosszabb tanulmányutat tett: Bécsben és Párisban megtekintette a legújabb és legmodernebb házakat. Órákat töltött a háztetőkön, hogy azok díszítésének és e díszítések alkalmazásának részleteit megismerje s mire hazatért hozzáfogott ez iparágnak hazánkban való meghonosításához, illetőleg nagyobbmérvü fölkarolásához és e téren is bámulatos sikereket ért el. A ki fővárosunk fényes palota-sorain végig tekint s az Ízléses tető-diszitéseket vizsgálja, az tudhatja, hogy azok jó része a Zellerin gyárából került ki. Bádog