Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

V. Frankfurtban

90

tem, mint mikor az apa a lányát férjhez adja.

A távírótisztek mind együtt voltak, mikor a kis szobába betoppantam, aboi a gyorstávíró működött. Zavarodott arcokat pillantottam meg, s egyikük arra kért, bogy mielőtt további beszélgetésbe kezdenénk, előbb beszéljek T. távíróigazgatóval. Nem tudtam mire vélni a dolgot s kissé különös érzéssel nyitottam be az igazgatóhoz, ki a legnagyobb zavarba jött és becsületes arcáról lerítt, menynyire kellemetlen neki, amit mondani kényszerül.

Nem tudta, hol kezdje, hogy folytassa. Végül is megértettem, hogy hiszen tulajdonképpen most már én itt idegen vagyok, tehát nem szabad belépnem a hivatali helyiségekbe, sem a távírótisztekkel beszélnem. Erre különben sincs ok, mert a gyorstávíró kifogástalanul működik, s a forgalmat ők maguk is zavartalanul el tudják látni. Tehát nyugodtan elutazhatom, többet nem mondhat. Kért, hogy ne is kérdezzek semmit.

Átmentem a Frankfurter Zeitunghoz, talán ott megtudom, mi az oka ennek a különös viselkedésnek, vagy van-e valami baj”!

Meyer szerkesztő, kihez ez a dolog tartozott, nem tudott mondani semmit. Náluk mi sem változott. A gyorstáviratok épen ügy jönnek, mint azelőt. Nincs se zavar, se akadály, se, késedelem, s mint előbb, most is meg vannak elégedve a szolgálattal.

Berlin felé kerültem visszafelé való utamban s először benéztem a Wolff-irodába. Dr. Mantler igazgató nem volt a városban, egy másik igazgatóval beszéltem.

Kérdésemre, hogyan vannak a gyorstávíróval megelégedve, igen elismerően válaszolt.

— Most már, — mondotta — hogy látjuk a készülék megbízhatóságát, kérni fogjuk a Reichspostamtnál, egy második jelvevö felállítását Hamburgban, hogy ugyan-