Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)
IV. Berlinben
76 gyakorlati célra egyik-másik mégis jelentékeny előnyöket látszott nyújtani. A gyorstávíró elnevezés maga is tőlem eredt. Azelőtt csak gép- vagy automatikus távírókat ismertek. Mikor a gyorstávíró név a mi készülékünkkel kapcsolatosan forgalomba került, azt kérdezték tőlem, hogy mi az a „gyors- távíró”, hiszen minden távírókészülék oly gyorsan működik, hogyha a billentyűt az egyik állomáson lenyomják, a jel a másikra már meg is érkezett, hát hogyan lehet ennél gyorsabban telegrafálni? — Igaz —• feleltem —, a gyorsaság nem is arra az időre vonatkozik, mialatt a jel az egyik állomásról a másikra érkezik, hanem, hogy egy bizonyos idő alatt milyen mennyiségű szót lehet a másik állomásra áttenni. Mivel az akkori betűírótávírók teljesítőképessége legfeljebb négyezer szó volt óránként, míg a mienk ugyanennyi idő alatt negyvenezret továbbít, joggal nevezhetjük gyorstávírónak. Mire én készülékeimmel a Reichspostamtba érkeztem, már két másik újrendszerű távírókészülék volt ott kipróbálás végett felállítva. De mivel ezek nemcsak sokkal bonyolultabbak voltak a mienknél, hanem sokkal lassabban is dolgoztak, az érdeklődés főként csak a mi készülékünk felé fordult.. A Reichsp.ostamt kísérleti hivatala élén akkor Postrat Ka. állott. Már idősebb úr volt, mindenben igen a kezemre járt és lelkes híve lett a gyorstávírónak; de mikor nemsokára értesült a felsőbb hivatalos hangulatról, kénytelen-kelletlen zárkózottabbá vált. A sor most a vonalkísérletekre került. Kijelölték a Berlin és Königsberg között levő mintegy 700 km hosszú telefonvonalat. Salzer és Staub urakat Königsbergbe küldtem egy jeladóval és néhány perforátorral. Én Berlinben maradtam, ahol úgy jeladó, mint jelvevö fel volt állítva.
