Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

II. Chicagóban

46

Ha belép a terembe, oly dübörgés fogadja, mint a vashámorban. Négyszáz telegrafista ül ott kis asztaloknál, szorosan egymás mellett. Mindenik előtt egy-egy „sounder”, a Morse-távíró ama formája, mely nem papírszalagra írja a jeleket, hanem csengöszerű készülékkel hangformában jelzi a pontokat és vonásokat. Noha a teremben az ember a saját szavát sem érti meg, minden te- legraíistának csak a saját készüléke táviratait szabad hallania, és hiba nélkül leírni kell tudnia.

— A szerződést, — mondta az igazgató — aláírjuk és meg is fogjuk alakítani az új társaságot, mert biztosak vagyunk abban, hogy önök ezt a javítást is meg fogják csinálni.

Újat ugyan nem mondott nekünk evvel, mert mi magunk is jól tudtuk, hogy mit jelent ilyen tömegű távirat átírása. De az események olyan gyorsan követték egymást, az amerikai ajánlat olyan váratlanul jött, hogy nem is foglalkozhattunk eddig azzal, mi úton-módon lehetne az átírást elkerülni. Most azonban a pompás tengeri levegő, az amerikai koszthoz mérten felette jó és bőséges táplálkozás, és az a tudat, hogy nem jártunk eredménytelenül, alkalmat adott a folytonos eszmecserére és nagyon hamar készen voltunk azzal, miféle elven kell a betűíró gyorstávírónak felépülnie.

Ez az elv rendkívül egyszerű volt. Nem kellett mást tenni, mint egy telefon helyett kettőt venni és a kettőnek a mozgását egy tükörre vinni át olyanképpen, hogy az egyik függőleges irányban, a másik vízszintes irányban mozgassa tükröt.

Ha azután a latin betűket ábrázoló görbéket függőleges és vízszintes összetevőikre bontjuk fel, ezeket külön-t külön az egyik és a másik telefonba juttatjuk, akkor a tükör az eredők irányában fog mozogni és a visszavert fény-