Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

II. Chicagóban

39

hány évvel azután felszálltam egy dunai gőzhajóra, hogy a Margitszigetre menjek, az első pádon ott ült az én chicagói konzulom. Természetesen csatlakoztam hozzá, igen kedvesen fogadott és beszélgetésbe kezdtünk az amerikai és a magyar viszonyokról.

Kiszállás előtt megkérdeztem, hogy mikor megy vissza Chicagóba.

— Oh, én Budapesten maradok, — felelte a konzul.

— Hát már nem Chicagóban van állomáson1?

— Nem, én már öt év óta Budapesten vagyok.

— De hiszen három év előtt Chicagóban találkoztunk!

Kérdően nézett rám és kételyeim kezdtek felmerülni.

— Tehát nem ön a chicagói magyar konzul?

— Nem kérem — felelte mosolyogva —, én a budapesti amerikai konzul vagyok.

Annyira hasonlítottak egymáshoz, hogy jogosan ösz- szetéveszthettem őket. A konzul látva, hogy én mint régi ismerőst üdvözlöm, ha hamarjában nem is tudta ki vagyok, mégis azt hitte, hogy valahonnan ismerősök vagyunk.

Valószínűleg a „Chicago Tribune” közbenjárására, a Western Union távírótársaság mégis csak felajánlott nekünk a legközelebbi vasárnapra két 5 mm-es rézvonalat Chicago és New York között. Nem telefonvonalak voltak, sok kábel volt rájuk kapcsolva és nem is lehetett a vonalon beszélgetni. Az elektromos tulajdonságaik nem voltak a gyorstávíró számára alkalmasak, de mégis csak rézvonalak voltak; más híjján megkíséreltük, nem lehetne-e a tervbe vett bemutatás céljaira felhasználni.

. Vasárnap délelőtt kapcsolták a vonalat.

Anélkül, hogy a további eredményeket bevárta volna, ;i bank délután 5 órára nyilvános bemutatást hirdetett,