Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)
VIII. Rio de Janeiroban
124 — Beszél Ön magyarul? — No! — Beszél ön oroszul? — No! — Beszél ön lengyelül? — No! — Beszél ön tótul? — Én angolul beszélek, — mondta teljes egykedvűséggel az angolom. Épen oly természetesnek találta, hogy nem tud franciául vagy németül, mint ahogy nem beszél lengyelül vagy tótul. Egy angolnak akkor még minden európai nyelv egyformán ismeretlen volt. Talán ha eljuthattam volna a zulu nyelvig, azt inkább ismerte volna, mert ott angol érdekeltség van. Ma sem tudom, elértette-e a tréfát, de mivel ö is sakkozott, hamar összebarátkoztunk. Ahol a hajó pár órát vesztegelt, partra szálltunk és megnéztük a látnivalókat, de legtöbbször csalódtunk, a hajóról a megérkezés előtti benyomásokra alapított várakozásunkban. így például a hajóról nézve Lissabon szép panorámát nyújt. Annál lehangolóbban hat. ha a városba beérünk, a sok piszok, a rossz utak, düledezö házak, lerongyolódott emberek, a sovány gebékkel vegyes tehén- és bivalyfogat. Az egyik út mentén levő magaslaton meglepetve láttam egy nagy épületet, olyan kupolákkal, mint a csillag- vizsgálókon szokott lenni. — Astronomico? — Kérdeztem a kocsistól rögtönzőt! portugállussággal. — No! Abbattorio (vágóhíd). Volt a kiábrándító vá-> lasz. Madeirán a sablonos kirándulások vártak ránk, miké!) útleírásokból mindenki ismer. Jellemző, hogy a portugál
