Pollák Antal: 40.000 szó óránként (Budapest, 1934)

VII. Londonban

Ill

— Igen, én somoskeöy Yeyszy ATiktor vagyok, mégis szeretném tudni, könnet ismeri kilétemet, mivel én már régóta nem használom a Somoskeöy nevet, ahogy magamat régebben neveztem.

— Én a honolului egyetemen hallgattam önt, amint előadta:

„Somoskeöy, az Yeyszy Yiktor és Yeyszy Viktor az Somoskeöy”, énekeltem neki tréfás hangon a Nebántsvirág dallamára.

Jót nevetett és már tudta, mihez tartsa magát.

A kővetkező hetekben ez a társaság többször fel is keresett. Hol műszaki dolgokról volt szó, hol Veyszy mesélte el egyik vagy másik kalandját. Állítólag sohasem követett el semmit, mi a törvényekkel összeütközésben lenne. Igaz, hogy nem járt mindig kitaposott utakon, hanem a saját maga invencióját követte, de amit elért, csak ügyességének és a nőknek köszönhette. Elövigyázatból mégis három állampolgársága volt, legalább is kihúzott az egyik zsebéből egy érvényes magyar, a másikból egy francia és a harmadikból egy angol útlevelet.

Kérdeztem, ha olyan tiszta a lelkiismerete, miért kell neki háromféle útlevél! Megnyugtatott: neki muszáj mindenütt otthon lenni, mert az idegennel csak egészen máskép bánnak. Ebben valóban igaza is volt.

Egyik mulatságos csinyje volt a következő.

Az 1900-iki párisi világkiállítás alkalmával nagyobb üzletet akart megkötni egy francia céggel. A főnök azonban igen óvatos volt és nem hitte el, hogy olyan előkelő összeköttetései vannak, amint előadta. Azt kívánta, hozzon az osztrák és magyar nagykövetségtől ajánlólevelet. Érthető okokból neki nagy ellenszenve volt mindenféle követség ellen, miknél elég rossz hírben állt, mert sokszor borsot tört az orruk alá.