Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Könyv- és folyóiratszemle
Iparjogvédelmi es Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny cs Védjegyértesítő melléklete 110. évfolyam 1. szám 2005. február KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE Chris Taylor: A 2004. év találmányai (Coolest inventions 2004). Time, 2004. 49. sz„ p. 39-61. A nagy példányszámú, a „tengeren innen” is rendkívül népszerű amerikai Time magazin minden év végén ismerteti az általa legfigyelemreméltóbbnak tartott találmányokat. így történt ez 2004-ben is, amikor a lap december 6-i, 49. számában adott áttekintést az elmúlt esztendő legsikeresebb feltalálói teljesítményeiről. Az ismertetett találmányok kiválasztásának módjáról nem kapunk tájékoztatást. Homályban maradnak a kiválasztás szempontjai és az is, hogy szakembereket is bevontak-e az értékelésbe, vagy az volt elsődleges fontosságú, hogy az átlagolvasó számára is könnyen megragadható, a mindennapi életben hasznosítható eszközökről legyen szó. Az sem egyértelmű, hogy a 2004-es év időintervallumába hogyan kerülhet be egy találmány: a nyilvánosságra kerülés időpontja, a szabadalmi oltalom megszerzésének ideje, vagy a gyártásba, illetve forgalmazásba kerülés egyaránt - váltakozva - felismerhető az egyes esetekben. A találmányok többségénél nehézségekbe ütközik az azonosítás konkrét szabadalmi bejelentésekkel, közzétételi iratokkal, lajstromozott szabadalmakkal. Sajnálatos módon az is kiderül a cikkből, hogy az átlagos amerikai újságírók - hiszen nem szakfolyóiratról van szó - meglehetősen tájékozatlanok ezen a területen: lépten-nyomon keveredik a bejelentő - szabadalmas - feltaláló, illetve a találmány és a szabadalom fogalma. (Milyen ismerős ez itthonról is!) Mindenesetre a Time „toplistája” valamiféle presztízst jelenthet az Egyesült Államokban, mivel a cégek honlapjain mindenütt kiemelten fel van tüntetve, hogy adott termékük azon megtalálható. A lap kategóriákba sorolva ismerteti a találmányokat, de mint „abszolút első” külön, részletesebb leírás tárgya egy üijármü, a SpaceShipOne. Búrt Rután, a feltaláló, elsőéves egyetemista volt, amikor rádióközvetítéseken keresztül nagy izgalommal kísérte figyelemmel 1961-ben Alan Shepard szuborbitális, a Föld légköréből kitörő repülését. Arról ábrándozott, hogy sok más honfitársával együtt egykor majd ő is megtapasztalhatja a súlytalanság állapotát, ha ezek a repülések napi rutinná válnak. Azonban a Holdra szállás után a NASA elsősorban a legénység nélküli Űrrepülésekre és űrkutatásokra helyezte a hangsúlyt. Maga Rután sem gondolta volna, hogy éppen ő lesz az, aki megteremti álmai megvalósításának műszaki alapját. A SpaceShipOne egy kisméretű kétszámyas sportrepülőgép nagyságú űrjármű, a rakétahajtómű grafítszálas szövedékkel van burkolva, hajtóanyaga dinitrogén-oxid és gumi. A feltaláló megfelelően tőkeerős szponzorokat is talált a gyártáshoz, és az üijárművet előállító cég alapításához nagymértékben hozzájárult az is, hogy találmányával a 10 millió dollárt érő Ansari X díjat is elnyerte. Fő célja a diákköri álmát megvalósító ürturizmus megszervezése vállalkozó szellemű és kalandokra éhes emberek számára. Az űrutazásoknál a legnagyobb problémát nem az emberek űrbe juttatása jelenti, hanem biztonságos visszatérésük garantálása. A világűrből az atmoszférába visszatérő űrhajó a nagy légsúrlódás és a nagy sebesség következtében erősen felmelegszik. Az űrsiklóknál a hűtést eddig speciális anyagból készült, több millió dolláros költséget jelentő burkolólemezek alkalmazásával oldották meg - az elmúlt évek emberéleteket követelő, szörnyű baleseteit látva, nem mindig sikerrel. A feltaláló ehelyett felfüggesztéssel rögzített, állítható számycsoportból álló konstrukciót alkalmazott: a szárnyak a leszállás közben fékezik az ürjárművet és mintegy lebegtetik - az előidézett mozgás a madarak lassú, sikló ereszkedéséhez vagy a tollaslabda leszálló mozgásához hasonlítható. Rután találmányának megalkotása előtt már gyakorlott, széles körben elismert repülőgép-tervezőnek számított. Tagja volt annak a teamnek, amely a Voyagert tervezte, azaz az első olyan repülőgépet, amely leszállás, azaz üzemanyagfelvétel nélkül kerülte meg a Földet. Ennek ellenére, amikor a SpaceShipOne-ra vonatkozó terveit kollégáinak megmutatta, teljes értetlenséggel találkozott, a berepülő pilóták egyenesen megvalósíthatatlan őrültségnek tartották. Rutant nem kedvetlenítették el az elutasító megjegyzések. Szerinte az igazi áttörést jelentő új gondolatok szükségszerűen ütköznek a rutingondolkodású emberek ellenállásába. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor Paul Allennel, a Microsoft társalapítójával ismertette elképzelését, a szakmához nem értő, de az új ötletekre fogékony Allen rögtön fantáziát látott benne, és anyagi támogatására méltatta a tervet. A SpaceShipOne pályára állítása sem szokványos módon történik. Egy hordozó űrrepülőgép aljára erősítve juttatják fel repülési magasságába közel egy óra alatt. Itt leoldják a hordozóról, és megkezdi önálló repülését, mégpedig nem számítógépes irányítással, hanem mechanikus kormányzó eszközökkel határozza meg útját a pilóta. A kezdeti, 48 km-es magasságban már látható a Föld felületének görbülete, azaz közvetlenül érzékelhető gömbalakja, az égbolt pedig feketévé válik. A próbarepülésnél 103 km volt a legnagyobb repülési magasság, ezt 113 km-re kívánják növelni. Az atmoszférába való visszatéréskor a vezető megkezdi a függesztett számyelemekkel való manipulációt, és siklórepüléshez hasonló manőverbe kezd. A berepülő pilóta szerint a leszállás olyan zökkenőmentes volt, mintha egy tollpihe ágyra ereszkedett volna. Rután szerint az űrturizmus előtt nagy jövő áll, de megszervezése nagy felelősséget is jelent, hiszen maximális biztonságot kell garantálni. Ezért tervezik a kezdést csak 2007-re, hiszen addig próbarepülések ezreit kell elvégezniük. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az emberiség történetében 430-an jártak a világűrben, és közülük 18-an
