Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Technikatörténet. Végh László: Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése 1. rész
Az Egyesült Államok szabadalmi rendszerének létrejötte és korai működése - I. rész 95 a szabadalmi jog törvényi szabályozásának amerikai meghonosításával. Az időtartamot tekintve még annak az álláspontjának is hangot adott, hogy az Egyesült Államok várható nagy kiterjedése és a népesség széttagozódottsága miatt a brit szabadalomnál „őfelsége” 14 évre szóló engedélyénél az amerikai állam nagyvonalúbb is lehet, hosszabb időtartamot biztosítva. Végül marad az 1790. évi első törvényben az oltalmi időre a 14 év, és egy újabb, jól bevált brit példa megint átvételre kerül. Jefferson optimizmusa azonban, amely szerint az amerikai állam hamarosan nagyvonalúbb lehet akár a brit uralkodónál is, idővel beigazolódott. A gyakorlati munkát lényegében hivatali időn kívül végezte a bizottság. Kezdetben New Yorkban, majd a kormányzati székhely átköltözésével 1790 novemberétől Philadelphiában üléseztek. Havonta egyszer, szombat esténként gyűltek össze megvitatni az egy hónap alatt beérkezett és időközben áttanulmányozott bejelentéseket. A leírásokat gyakorlatilag a hónap folyamán egymásnak is átküldték, így mindenki a saját, független álláspontjával érkezett az egyeztetésre. Az alaki követelmények be nem tartása volt a leggyakoribb probléma kezdetben. Az első valóban érdemi vita természetesen a gőzhajó kapcsán bontakozott ki, amelyre vonatkozóan ekkor már öt személy jelentett be szabadalmi igényt. A bizottság előtti meghallgatásra 1791. február 6-a lett kijelölve. A meghallgatások után a bizottság látszólag salamoni döntést hozott, az öt jelentkező közül a meghallgatáson megjelent négy számára meg akarta adni a szabadalmat; John Fitch, James Rumsey, Nathan Read, és John Stevens ugyanis mindahányan jelentős személyek támogatását bírták üzleti vállalkozásukhoz, akik nem késlekedtek érvényesíteni befolyásukat. John Fitch, (aki a bibliai példával élve nem akarta feldaraboltatni „gyermekét”), kellő anyagi háttér hiányában ezen a fórumon kívánta kivívni az igazát. A többiek elfogadták volna, hogy a piaci versenyben dőljön el a küzdelem. Fitch azonban megpróbált azzal érvelni, hogy a bizottság az alapján döntse el a jogosultságot, hogy melyik feltaláló volt a legelső a találmány kidolgozásában. Ez új gondolatnak tűnt, az 1790-es törvény ugyanis nem rendelkezett az elsőbbség kérdéséről, sem bejelentői, sem feltalálói elsőbbség formájában. A „first to invent” elve ennek az esetnek a következményeként is lett egyik sarkalatos pont az amerikai szabadalmi rendszerben. Hozzájárult ehhez, hogy az adott esetben a bejelentői elsőbbség meghatározása, visszanyúlva akár az 1780-as évek közepéig, akár az egyes államok által adományozott szabadalmi oltalomra hivatkozással, akár a kongresszusi petíciók időpontjára való visszavezetéssel, legalább olyan nehéznek tűnt, mint az első feltaláló megnevezése. Fitch ezt az érvet is felvetette a kérdés eldöntésére irányuló javaslatában, amikor kezdeményezésére sor került második meghallgatásra is 1791. április 26-án. Az igazságügyi miniszter azonban azt vetette föl, hogy nyilvánvalóan a legkorábbi bejelentő a legkorábbi feltaláló is egyben. John Fitch teljes joggal hivatkozott arra, hogy ő már 1786 márciusában petícióval fordult a kongresszushoz, de hol volt akkor még a tisztelt bizottság. Még az alkotmányt sem gondolta komolyan senki akkoriban. Fitch azonban ekkor már fizikailag elfáradt, fásult ember volt, a bizottságra tett rossz benyomása miatt nem figyeltek fel érvelésének igazságtartalmára. Thomas Jefferson zárta le a vitát azzal, hogy a bizottság ebben az esetben nem jogosult a szabadalmi igények közötti különbségételre. A döntés szerint négy szabadalom került kiállításra lényegében ugyanarra a megoldásra és ugyanazzal a dátummal, 1791. augusztus 26-i kezdettel 14 évre. Ez a döntés az amerikai szabadalmi rendszer egyik legöbb vitát kiváltó, éveken át vissza-visszatérően témát szolgáltató esete lett. Különösen felerősödtek a kritikus hangok, amikor Robert Fulton 1807-től kezdve komoly vagyont halmozott fel a gőzhajózás elterjedéséből, technikai újításaira alapozva társaságának gazdasági privilégiumait. Az amerikai társadalom akkor nem nézte jó szemmel, ha a jog védelmében valaki igazságtalan előnyszerzéssel halmoz fel javakat. Szinte mozgalom indult az egykori szemtanúk és vállalkozótársak bevonásával a néhai John Fitch igazságáért. A természetesen Fulton konkurenciája által is támogatott kezdeményezések elvezettek az ismeretlenül és elszegényedetten 1798-ban öngyilkosságot elkövetett Fitch gőzhajóval kapcsolatos dokumentumainak, naplójának és műszaki tartalmú feljegyzéseinek a felkutatásáig. Sőt, felbontották a szabadalmi testület döntésével kapcsolatos, 1792-ben a levéltárban letétbe helyezett iratait is. Ezekben találmánya halála után történő nyilvánossága hozatalához járult hozzá. Az amerikai közvélemény ezáltal elfogadta, hogy a sikeres kísérleteket végrehajtó Fitch a gőzhajó valódi feltalálója, a szabadalmi rendszer pedig azóta is a korábbi feltaláló elvén állapítja meg az elsőbbséget. (Fitch „rehabilitációjának” folyamatára és következményeire részletesebben a 2. részben térünk ki. Az ügy hatását mindenképpen befolyásolta, hogy az amerikaiak által nehezen tolerált kudarctörténetben olyan nagy nevek kompromittálódtak, kissé igazságtalanul, mint Benjamin Franklin, George Washingon vagy az akkor éppen második elnökségi mandátumát töltő Thomas Jefferson. Ez utóbbi miatt az eset politikai vonatkozásai sem elhanyagolhatóak.) 6. ábra: Jonathan Fitch-nek állított emléket a Capitolium ún. Szabadalmi Csarnokában (Patent Corridor) G. Bmmini freskója Összegezve, Jefferson és minisztertársai szigorú elbírálónak bizonyultak. Az első évből három megadott szabadalom maradt fenn. Az 1791-es év jelentős fellendülést hozott, egyrészt a kongresszushoz korábban petíciós formában benyújtott, el nem bírált kérelmek, másrészt az egyes államok szabadalomadományozási jogának végleges megvonása miatt. Jefferson szigorúsága azonban elkedvetlení
