Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 5. szám - Hírek, események
Ipaijogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő melléklete 110. évfolyam 5. szám 2005. október HÍREK, ESEMÉNYEK Duna-kiállítás a bécsi Műszaki Múzeumban Rendkívül érdekes, látványos és nem utolsósorban technikatörténeti szempontból tanulságos kiállítás látható a bécsi Műszaki Múzeumban „Kék? A Duna felfedezése” (Blau? Die Erfindung der Donau) címmel. A „kék Duna” fogalma csak közhelyként létezik, Johann Strauss keringője nyomán terjedt el immár kitörölhetetlenül a közép-európai emberek tudatában. A híres valcemek megkomponálása után alig három hónappal, az 1867-es párizsi világkiállításon óriási sikere volt, egy bálon mutatták be, ahol maga III. Napóleon császár is ott suhant a táncosok között Eugénia császárnéval. A kékség valódiságának ellenőrzésére egy precíz hidrológus, Anton Bruszkay - milyen jellegzetes monarchiabeli név ez! - pontos tudományos megfigyeléseket végzett: a XIX. és XX. század fordulóján, éveken keresztül minden reggel 7 és 8 óra között feljegyzéseket készített a Duna színéről. Statisztikai adatai szerint a víztükör színe a sárgás, zöldes, szürkés színek sokféle árnyalatát mutatja, legtöbbször piszkosszürke, illetve halványzöld - de sohasem kék. A kiállítás a Duna Bécs és a Fekete-tenger közötti szakaszát mutatja be, elsősorban a XIX. század közepén elkezdett vízszabályozási, hajózási és hídépítési munkák tükrében, de kitekintést ad az időszak legfontosabb kulturális és történelmi eseményeire, sőt, a Duna vonzáskörében élő emberek életmódjára, a folyóval való kapcsolatára is. Összesen 1950 kilométernyi folyószakaszt ölel fel; fotók, tervrajzok, tárgyi emlékek, makettek, videofilmekhez kapcsolódó interaktív játékok, szimulátorok teszik a képzeletbeli utazást élményszerübbé, és a háttérben diszkréten kísér teremről teremre Strauss muzsikája. A bécsi árvízvédelmi gátrendszer kiépítése 1870-ben kezdődött; a 69 km hosszú Marchfeld védőgát építéséről, szerkezetéről, majd az 1879-80-as kemény tél utáni jeges árvíz miatti kényszerű áttörésről korabeli rajzok, makettek segítségével tájékozódhat a látogató. Műszaki megoldása mellett esztétikai szempontból is nagyon érdekes az a ma is működő, hídszerkezet alá rejtett árvizvédelmi épitmény, amelynek egyik tervezője Otto Wagner, a híres bécsi szecessziós iskola egyik vezéregyénisége volt. A híd két végén a zsiliprendszer használaton kívüli helyzetben nem látható végpontjait bronzból készült oroszlánok jelzik. Érdekes, merész, bár végül meg nem valósult elgondolás volt a Duna és Trieszt összekötése egy, a Semmering magas hegyein átvonuló csatornával; ennek a megoldásnak a tervei is tanulmányozhatók a kiállításon. Igazi kapitalista sikertörténet a legendás DDSG (Donau Dampfschiffahrt Gesellschaft, azaz Dunai Gőzhajózási Társaság) nagyvállalaté: 1829-ben alapították és 2003-ban szűnt meg. Áruszállítás volt a fő tevékenységi köre: 1912-ben, virágzásának csúcspontján 2,55 millió tonna búzát, szenet, élelmiszert, építőanyagot és számtalan különféle terméket fuvaroztak a hatalmas hajók. A gőzkazánok táplálásához szükséges rengeteg szenet részben saját bányavállalataiban fejtették, többek között a DDSG tulajdonában voltak a mecseki szénbányák, Pécs abban az időben vált igazán virágzó, gazdag várossá. A gőzhajózás személyforgalma is fokozatosan fellendült: 1890-ben 3,5 millió utas élvezte az elegáns szalonok, éttermek, hálószobák kényelmét. A nagyvállalat a különleges porcelán étkészletektől a személyzet tetszetős egyenruhájáig mindent egyedileg, gonddal és ízléssel terveztetett meg és gyártatott le. Még a színes rajzokkal és térképekkel illusztrált, praktikus Duna-hajózási útikönyvekről sem feledkeztek meg, amelyeknek példányai számos változatban, szép kiállításban láthatók a tárlókban. A Duna teljes hosszán több mint 100 híd áll, nagyon egyenlőtlen eloszlásban, 17-et Bécs, 9-et Budapest mondhat magáénak. A magyar látogató jóleső érzéssel nyugtázhatja, hogy milyen kiemelt helyet kap a kiállításon a Lánchíd, amely az Osztrák-Magyar Monarchia első állandó hídjaként épült 1839-1849 között. Szerkezete mérnöki mestermű; a tervrajzok, a részletmegoldások makettjeinek megszemlélése igazi élmény a téma iránt érdeklődőknek. A Vaskapu a gyakori alacsony vízállás és a folyómeder kiálló sziklái miatt veszélyes, sokszor bejárhatatlan hajózási szakasznak számított az 1890-es évekig, amikor imponáló méretű, az akkori technikai szint minden vívmányát bevető medermélyítési és elkerülőcsatoma-építési munkálatok kezdődtek. A robbantásokkal kialakított új, biztonságos hajózási útvonal létrehozásában a hétéves munka során skót, angol, francia és amerikai szakemberek is részt vettek. Hasonló nagyságrendű és jelentőségű munka volt 1864 és 1872 között az orsovai vízi erőmű felépítése. A magyar látogató számára különösen érdekes egy fotósorozat, amelyre nemrégiben bukkantak rá a múzeum archívumában. Készítője Indrikó János budai polgár, festő és litográfus, az 1866-67-ben készült képek tárgya pedig az Óbudai Hajógyár. Nyomon követhető a hajók építésének teljes munkafolyamata, például a Mátyás király vagy a Radetzky, akkor műszaki szempontból szenzációsnak számító óriáshajóké. Végül emlékezzünk meg egy elfeledett feltalálóról, Josef Resselről, aki egy lánchajtás segítségével a folyóvíz hajtóerejét felhasználó, a folyásiránnyal szemben önerőből haladni képes járművet tervezett 1826-ban. A nagyon szellemes megoldás működését egy kis modell mutatja be; elterjedését a gőzhajózás megjelenése gátolta meg. A kiállítás ez év november végéig tekinthető meg; a múzeum a Schönbrunn metrómegálló közvetlen közelében található. Longa Péterné
