Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)

2005 / 5. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Csodálatra méltó jövőbe látás vagy megalapozatlan ábrándképek? – 100 éve halt meg Verne Gyula – I. rész

50

Longa Pétemc

szakhatár a fizikában. Mindez a sok újdonság „benne volt a levegőben”, sajtószenzációt jelentett egy-egy új eredmény, az emberek beszéltek róla, lelkesedtek érte. Sokan úgy érezték, a természet mélyebb megismerése, az új találmányok elterjedése megoldást hoz majd a társadalmi problémákra is, csak idő kérdése, és mindenki gazdag, boldog, hosszú életű lesz. Verne életművében nyomon követhető az illúziók megszületése, virágzása majd szertefoszlása.

Veme ifjú évei alatt bontakozott ki a mai értelemben vett földrajztudomány, amelynek alapjait a német Alexander von Humboldt világutazó vetette meg Kosmos című könyvével. Karl Ritter a geopolitika, a társadalmi földrajz megalapítója volt: munkáiban a földrajzi tényezők hatását elemezte az ember életére, történelmére. Ezekről az eredményekről Verne egyik barátja, Elisée Reclus révén értesült. Alakja, mint a tárgyát szenvedélyesen szerető, művelő és mindenkivel megismertetni akaró, kicsit hóbortos, de jóakaratéi tudósé, sok későbbi művében feltűnik. Reclus a szó szoros értelmében nyughatatlan, állandóan utazó, szenvedélyesen politizáló, hatásosan szónokló és vitatkozó, ragyogó elbeszélő készségű, fáradhatatlan temperamentumú — kedvelt professzorai kedvéért akár Berlinbe elgyalogló - egyéniség volt. Eseményekkel zsúfolt élete során jelentős könyveket írt, amelyek bizonyosan hatottak Vemére, forrásmunkaként is használta őket a későbbiekben. Ilyen volt például A Föld és életjelenségei című, gyönyörűen illusztrált, térképekkel ellátott munkája, A hegyek története, valamint az Új egyetemes földrajz 19 (!) kötete. Tettvágyára, fáradhatatlan aktivitására jellemző, hogy a közéleti szereplések, tudós könyvek megírása mellett a német-francia háborúban, ahol Párizs védelmében a léghajós alakulatoknál szolgált, megszervezte a postagalamb-szolgálatot.

Nem kevésbé érdekes egyéniség volt Verne egy másik barátja: a Nadarként ismert Gaspard Felix Toumachon, aki a későbbi Hold-utazás regényekben Michel Ardant néven szerepelt. Nadar is nagyon aktív, sziporkázó szellemű fiatalember volt, teli fantasztikus tervekkel, ötletekkel. Először grafikusként szerzett hímevet, főleg szellemes karikatúráival. Az egyik első fényképész, sőt fotóriporter volt, minden korabeli jelentős eseményt igyekezett megörökíteni, és Verne legjobb portréi is tőle származnak. Élete során közel nyolcvanezer felvételt készített, köztük az első légi felvételeket Párizsról. Ugyanis másik szenvedélye a repülés volt; gyűjtést szervezett egy hatalmas léghajó építéséhez, amelyet Jules Godard épített meg. Le Géant (Az óriás) nevű ballonját 6000 köbméter gázzal töltötték meg. A néhány órás próbarepülésen 2000 méter magasságot értek el; a második út már hosszabb volt. A párizsi Mars mezőről emelkedtek fel, és Brüsszel fölött elrepülve három nap múlva Németországban értek földet, igaz, a leszállás nem szűkölködött izgalmakban: elromlott a gázszabályozó szelep, a zuhanó ballonnal távíró vezetékeket szaggattak szét, majd fák koronáján akadtak fenn. Érdekes, hogy a sikeres ballonrepülések ellenére a későbbiekben Nadar a levegőnél nehezebb, légcsavaros repülőgépekhez pártolt, ezekben látta a jövőt. Parázs vitát folytatott a levegőnél könnyebb légi jármüvekre voksoló tábor tagjaival - mint tudjuk, az idő a kissé hóbortosnak tartott fényképészt igazolta némely kortárs repülési szaktekintéllyel szemben. Nadar megalapította a Société d’Avitationt (Repülési társaság), amelynek barátja,

Verne mellett olyan neves írók is tagjai voltak, mint ifjabb Dumas, Georges Sand és Victor Hugo - az utóbbi még verset is írt a légcsavarról. Nadar repülési szaklapot is indított Aéronaute (Léghajós) címmel; az ebben olvasható szakcikkek ma is nélkülözhetetlenek a repüléstörténet kutatói számára.

Ugyancsak hatással volt Verne írói pályájának kialakulására egy másik kortársa, személyes ismerőse, Jacques Arago, aki Nadarhoz hasonlóan rendkívül sokoldalú, színes egyéniség volt: író, költő, lapszerkesztő, színigazgató és nem utolsósorban veszélyes kalandokat átélt világutazó. 1817 és 1820 között részt vett egy Föld körüli expedícióban, élményeiről két könyvet is írt. Bár egy betegség következtében elvesztette látását, még ez sem akadályozta meg egy újabb veszélyes vállalkozásban: az aranyláz idején Kaliforniába utazott, ott azután halálos veszedelembe került, alig tudott hazavergődni. Verne első olyan írása, amely már a későbbi, általa megteremtett, ismeretterjesztő elemekben bővelkedő kalandregény elődjének tekinthető, sokak szerint éppen Arago hatására született; a Martin Paz 1852-ben jelent meg a Musée des Families folyóiratban. Peruban játszódik, helyet kap benne az őslakos indiánok szabadságvágya, küzdelme a spanyolok ellen, és bőséges ismertetést kapunk Lima történetéről, az ország földrajzáról.

Verne barátai közé tartozott Henri Garcet matematikatanár is. Vele már egyre többet beszélgetett természettudományokról, a kor technikai újdonságairól, azok működésének fizikai alapjairól, az új találmányokról.

Edgar Allan Poe, a hátborzongató, rejtélyes történeteiről ismert amerikai író Vernének kortársa volt ugyan, de személyesen nem ismerte. írásait Baudelaire fordításaiban olvasta ebben az időben, később talán eredetiben is, hiszen idővel jól megtanult angolul, már csak a forrásmunkák tanulmányozása kedvéért is. Poe végletes, magát szerencsejátékokkal, alkohollal és drogokkal pusztító, de hatalmas tehetségű művész volt. Verne rajongott érte, bár személyisége szöges ellentétben állt vele: még a színházak világa sem tudott változtatni alapvetően zárkózott, visszahúzódó természetén, a későbbiekben életvitele szinte nyárspolgáriassá vált, „munkamániás”-nak neveznénk manapság. Verne egyszer azt írta szüleinek: „regényeket tovább álmodni különös gyönyörűség számomra ” — ezt meg is tette Poe Arthur Gordon Pym, a tengerész című, befejezetlen müvével kapcsolatban: a Jégszfinx-ben megírta az általa elképzelt folytatást.

Verne 1857-ben kötött házasságával ismét szülei rosszallását váltotta ki: kétgyermekes özvegy asszonyt vett feleségül, és a házasság minden anyagi alapot nélkülözött. Sohasem volt túl jó viszonyban az apjával, most mégis tőle kellett segítséget kérnie: az idősebb Verne tőzsdeügynökséget vásárolt fia számára, ebből is csak szűkösen tudott megélni a máris négytagú család. Később egy közös gyermekük született, a Verne által nagyon szeretett, bár szertelenségével sok gondot okozó fiú, Michel, aki — megvalósítva apja elvetélt álmait — tengerész lett, mint a nagybátyja.

Az anyagi gondok és a nem szeretett tőzsdei munka rabsága közepette Verne örömmel fogadta egy barátja javaslatát: menjenek együtt egy tengeri utazásra. Természetesen csak a legolcsóbb megoldásról lehetett szó: egyszerű teherhajón utaztak. A Saint Nazaire-i kikötőből Liverpoolba