Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2005 (110. évfolyam, 1-6. szám)

2005 / 2. szám - Technikatörténet. Longa Péterné: Asboth Oszkár, a helikopter (egyik?) feltalálója

Asboth Oszkár, a helikopter (egyik?) feltalálója (1891-1960) 87 Asboth a szélcsatornában végzett légcsavarkísérletek so­rán lépésről-lépésre jutott el a helikopter tervezésének gon­dolatához. A kutatómunka lépéseit így írja le: „Rendszeres kísérleteket végeztem annak megállapítására, hogy a csa­var emelkedésének az átmérőhöz viszonyított változtatása (H:D, azaz emelkedés:átmérő viszonyszám) mennyire be­folyásolja a csavar fajlagos, lóerőnkénti húzóerejét mind az egyhelybeni, mind a repülés közbeni üzemében. ... Meg­állapítottam továbbá ama törvényszerűségeket, melyek alapján bármily lóerőhöz és fordulatszámhoz teljesen meg­bízhatóan, tetszés szerinti méretű légcsavart lehet kalkulál­ni, tervezni és építeni, természetesen az ésszerűség határain belül. ... Kísérleteim felölelték a csavaroknak különféle profiloktól, felületi simaságoktól függő teljesítményeit, a hangsebességen túli kerületi sebességeknél adott eredmé­nyeket, a túlterhelés folytán bekövetkezett töréseket, nem­különben az ellentétes irányban forgatott csavar igen érde­kes eseteit. ... Egyik nagyon figyelemreméltó vizsgálatunk annak megállapítására vonatkozott, hogy a levegő milyen irányban, milyen szög alatt áramlik keresztül a forgó lég­csavarszárnyon a rádiusztól, a kerületi sebességtől, profil­­kiképzéstőlfüggően. Vizsgáltuk továbbá, hogy az átáramló levegő a szárnyprofil mely szakaszain létesít nyomást, és melyeken szívást. Figyelemre méltó, hogy a kísérletek során milyen egy­szerű, de rendkívül szellemes, látványos megoldást hasz­náltak a fentiek szemléltetésére: „A vizsgálandó csavar­szárnyakat korommal színeztük, úgyhogy a koromszem­csékre, amelyek megfelelő kezelés folytán a szárnyakhoz ta­padtak, a centrifugális erő nem tudott zavarólag hatni. El­lenben a csavarszámyra csapódó levegő a vékony korom­rétegen hajszálvékony, nyílegyenes barázdákat szántott, sűrűn egymás mellett. ” Kármán Tódor és Asboth között az évek során szoros munkatársi kapcsolat alakult ki. Az előbbi a „szórakozott professzor” megtestesítője volt. Mint már akkor, 33 éves korában megbecsült szaktekintélynek számító emberre pa­rancsnokuk egy alkalommal kényes és fontos feladatot bí­zott: a bécsi hadügyminisztériumból kellett egy „szupertit­kos” aktát elhoznia. Kármán a „szigorúan bizalmas” aktát a hóna alá csapva már éppen távozott a minisztériumból, amikor eszébe jutott, hogy egy fontos és érdekes matemati­kai problémát kellene megbeszélnie egyik egyetemi kollé­gájával. Beült egy kávéházba, a telefonkönyvből kikereste az illető telefonszámát, majd egy jó bécsi kávé mellett vége­érhetetlen diskurzusba merültek. Végül eszébe jutott, hogy parancsnoka izgatottan váija, és félbeszakítva a még min­dig lezáratlan szakmai vitát, sietett vissza a repülőgépgyár­ba. Érkezése után mit sem sejtő nyugalommal nyújtotta át parancsnokának - a bécsi telefonkönyvet. Az ezután követ­kező, a Svejk epizódjaira emlékeztető jelenet a tisztikar őijöngésével és a „kibicek” derültségével örökre emlékeze­tes maradt a szem- és fültanúk számára. (Szerencsére a titkos ügyiratot a kávéházban később megtalálták.) 1916 őszén Asbothot a parancsnokság különleges lég­csavar kikísérletezésével bízta meg. Az előzmények a kö­vetkezők voltak. A harctereken a tüzérségi tűz irányítására kötött ballono­kat alkalmaztak, amelyek 500-1000 m magasságban egy helyben lebegtek. A ballon kosarában ülő megfigyelő táv­csővel figyelte a tüzérség lövedékeinek becsapódását, és a magasból tábori telefonon irányította a tüzelést. A hadire­pülés fejlődésével e megfigyelőballonok működése bi­zonytalanná vált. Az ellenséges vadászgépek közelükbe re­pültek, és foszforos lövedékkel felgyújtották a hidrogén­gázzal töltött ballont. A szerencsétlen megfigyelő vagy bennégett, vagy ejtőernyővel próbált menekülni, de ugrás közben vagy földre érése után legtöbbször géppuskával szi­tává lőtték. Az egyik repülőőmagy javasolta, hogy kötött ballonok helyett kötött helikoptereket alkalmazzanak a megfigyelésre. Ezek kisebb célpontot jelentenek, kevesebb személyzetet kívánnak, felszerelhetők gépfegyverrel, és nincs szükség körülményes gázutánpótlásra. A tervek sze­rint a helikopter váza hegesztett acélcső szerkezet, amely­ben egy elektromotor szolgáltatja a hajtóerőt a függőleges tengelyű emelőcsavar forgatásához. A gép a szükséges ára­mot a földről kapja a kikötésére szolgáló alumíniumkábe­len. A megfigyelő a csővázban helyezkedik el, és onnan ve­zetékes telefonon adja le megfigyeléseit, utasításait. A ter­vezés során kiderült, hogy a helikopter megvalósítása nem motorerő-, hanem légcsavarprobléma. Az eredmény a meg­felelő emelőerőt nyújtó légcsavartól függ. Az ismert, német és osztrák gyártóktól származó légcsavarok csak 450 kg emelőerőt adtak a szükséges 1200 kg helyett. Kármán Tó­dor kapta a megbízást, hogy ha Asboth megfelelő légcsa­vart tud biztosítani, annak felhasználásával tervezze meg a kötött helikoptert. „Ilyen előzmények után vágtam neki életem legszebb és leggrandiózusabb munkájának” - emlékezik vissza As­both, noha a feladat megoldása nem indult bíztatóan, sőt, szinte reménytelennek látszott. Abban az időben a repülő­szakértőknek még fogalmuk sem volt arról, hogy a repülő­gépek és a helikopterek követelményei a légcsavar-teljesít­ményt illetően nem azonosak. A repülőgépeknél aránylag kis húzóerőre és nagy repülősebességre van szükség, a heli­koptereknél aránylag kis sebesség mellett nagy húzóerőre - hiszen az egész gépet a légcsavarnak kell felemelnie ellen­tétben a repülőgépekkel, ahol a gépsúlyt a szárnyak hord­ják, és a légcsavar munkája repülés közben csak a légellen­állás legyőzésére szolgál. Asboth gondolat-, illetve munkamenete a következő volt: „Én abból a feltevésből indultam ki, hogy a légcsavar főjellemzői (átmérő, emelkedés, szárnyszélesség, a kereszt­­metszet vastagsága) feltétlenül valamilyen törvényszerű összefüggésben állnak, és a légcsavar megfelelő kialakítá­sa attól függ, hogy sikerül-e ezt az összefüggést megtalál­nom. Az említett Jő jellemzők mindegyike határtalanul sok méretet vehet fel, amelyek külön-külön egy-egy végtelen számtani sort alkotnak. Tessék kikeresni az említett négyfé­le jellemző végtelen számoszlopából azt az adatot, amely a többi három számoszlop megfelelő adatával együtt a leg­jobb teljesítményű légcsavart adja. Ezek átgondolása után nyomasztó hangulatban indultam volna neki e sziszifuszi feladatnak, ha nem dolgozott volna bennem a 25 éves fia­talember elszánt akarása. ... Bevallhatom, hogy több ku­darcot alkottam, mint sikert. Legtöbbször a leglogikusabb elgondolás is lesújtó eredményt adott, és újra elölről kellett mindent kezdenem. Sokszor a legkevésbé logikus elgondo­lás hozott sikert. ... De nemcsak a négy fő jellemző „szink­ronizálása” jelentette a kutatómunka eredményét. Elkép­

Next

/
Thumbnails
Contents