Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 1. szám - Hírek, események. Tidrenczel Béla: Az MSZH nemzetközi együttműködési tevékenységének főbb jellemzői 2003 második felében
52 Hírek, események mópontokat, az információk, keresések közvetlenül haladnak számítógépről-számítógépre. 2. Peres eljárás a Morpheus, a Grokster, és a Kazaa ellen6 A Napster látogatottságának elvesztésével egyidejűleg váltak népszerűvé a holland Consumer Enpowerment BV által új elvek alapján megtervezett és kifejlesztett, FastTrack technológiát alkalmazó, ingyenesen letölthető és használható szoftverek, pl. a Morpheus, a Grokster és a Kazaa. A Napster egykori felhasználóit megcélzó sikeres kampány következtében az új hálózatot használók száma hamar elérte azt a kritikus tömeget, amely felkeltette előbb a jogosultak érdeklődését, majd neheztelését, végül pedig 2001 januárjában peres eljárás megindításához vezetett. Az említett szolgáltatások üzemeltetői ellen a jogsértésben való aktív közreműködésen alapuló „contributory” (kb. tevőleges), illetve a rendszer felügyeletén és a jogsértésből való haszonszerzésen alapuló „vicarious” (kb. közvetett) szerzői jogsértés megállapítását kérték a szerzőkből,7 hangfelvétel-8 és filmelőállítókból9 álló felperesek. A felperesek keresetlevelükben10 * elsősorban arra hivatkoztak, hogy az alperesek a) szoftvereikkel integrált hálózatot hoztak létre, amelynek elsődleges célja hangfelvételeket és filmalkotásokat tartalmazó fájlok jogosulatlan többszörözésének lehetővé tétele; b) biztosították a jogsértő cselekményekhez a szükséges infrastruktúrát és technikai támogatást („support”); c) üzemeltették és felügyelték a szolgáltatásokhoz szükséges központi szervereket, amelyek lehetővé tették a felhasználók egymás közötti, a szupercsomópontok és a központi szerver, valamint a szupercsomópontok és az egyes felhasználók közötti kapcsolatot; d) keresőprogramokat és más eszközöket biztosítottak a felhasználóknak annak érdekében, hogy könnyebben megtalálhassák a letölteni kívánt műveket, teljesítményeket; e) a fenti szolgáltatásokat titkosított és így zárt hálózaton keresztül nyújtották; f) regisztrálták és azonosították a felhasználókat, monitorozták azok felhasználását. A fentiek alapján a felperesek kérték az eljáró bíróságot, 11 hogy állapítsa meg a szerzői jogsértést, továbbá kötelezze az alpereseket kártérítés fizetésére, mivel az alperesek a felhasználók jogsértő magatartásának teljes tudatában tevékenyen részt vettek és ténylegesen közreműködtek a jogsértésben, valamint elősegítették és bátorították azt, továbbá közvetlenül a jogsértésből anyagi hasznot szereztek. Metro-Goldwyn-Mayer Studios, Inc. et al., v. Grokster, LTD, et al (CV 01-08541-SVW); Jerry Lieber, et al. v. Consumer Empowerment BV a/k/a Fasttrack et al. (CV 01 -09923-SVW) PI. Jerry Leiber és Mike Stoller a Jailhouse Rock, a Hound Dog és más alkotások szerzői. g Pl. Sony Music Entertainment, Virgin Records, Warner Bros. Records Pl. Metro Goldwyn Mayer Studios, Columbia Pictures, Paramount Pictures, Disney Enterprises, Time Warner Entertainment, Twentieth Century Fox, Universal City Studios 10 www.eff.org/lP/P2P/MGM v Grokster/20011002 mgm v grokster complaint.pdf; www.eff.org/IP/P2P/MGM v_Grokster/20011119 complaint.pdf 1 United States District Court Central District of California Western Division Az alperesek beadványukban12 annak kimondására kérték a bíróságot, hogy nem sértették meg a felperesek szerzői jogát, kérték továbbá a felperesek kereseti követelésének elutasítását, hivatkozva elsősorban a Sony által kifejlesztett videomagnók (VCR) ügyében 1984-ben,13 valamint a Napster ügyében 2001-ben hozott14 * 417 ítéletre. Az alperesi hivatkozás szerint a Sony v. Universal-ügyben az eljáró bíróság kimondta, hogy pusztán arra a tényre hivatkozva nem lehet megállapítani a szerzői jogsértést, hogy egy technikai eszköz jogsértő cselekményt is lehetővé tesz. E körben az alperesnek ezért elegendő azt bizonyítania, hogy az adott eszköz, szolgáltatás (ez esetben a peer-to-peer hálózat) alkalmas nem jogsértő felhasználásra is. Az alperesek ezért tanúkkal bizonyították a bíróság előtt, hogy az általuk üzemeltetett szolgáltatás számos jogszerű felhasználást tesz lehetővé. Jogszerű, engedélyezett többszörözésre használt, a per tárgyává tett szolgáltatások pl. a Project Gutenberg15 vagy a JIVE Media.16 Az alperesek hivatkoztak továbbá a (már) nem jogvédett alkotások, teljesítmények hozzáférhetővé tételére, valamint kormányzati dokumentumok vagy freeware szoftverek terjesztésére is. A Napster-ügy alapján, továbbá az alperesek véleménye szerint csak akkor állapítható meg a szerzői jogok megsértése, ha (1) a jogosultak megfelelő módon tájékoztatják a szolgáltatót a jogsértésről és (2) a tájékoztatást a jogosultak oly időpontban teszik meg, amikor a szolgáltatónak lehetőségében áll a jogsértő tartalmat eltávolítani a rendszerből. Az alperesek ezzel kapcsolatban továbbá kifejtették,17 hogy a) a szolgáltatók nem vettek részt a fájlok közötti keresésben, a tartalom indexálásában, letöltésben vagy többszörözésben; b) a szolgáltatóknak nem állt módjukban megakadályozni, illetve ellenőrizni a szoftver letöltését, használatát; c) a szolgáltatók nem akadályozhattak meg senkit a hálózathoz való csatlakozásban; d) a szolgáltatók nem üzemeltettek a fájlcseréhez, illetve letöltéshez szükséges központi szervert; e) a hálózat a szolgáltatók hiányában is zavartalanul működhet; f) ebből következőleg a fájlkeresés és -csere a szolgáltatók bármilyen segítsége nélkül megy végbe. 3. Elsőfokú végzés a Morpheus és a Grokster mellett Az eljáró bíróság 2002. április 25-én hozott végzésében18 elutasította a felperesek indítványát és megállapította, hogy 12 www.eff.org/IP/P2P/MGM_v_Grokster/20020102_grokstcr answer.html; www.eff.org/IP/P2P/MGM v Grokster/20020102_ kazaa answcr_counterclaim.pdf; www.eff.org/IP/P2P/MGM_v_ Grokster/20020122_streamcast memo sum_judg.pdf J Sony Corporation of America v. Universal City Studios, Inc., 464 U.S. 417, [4 A&M records, Inc. v. Napster, Inc., 239 F3d 1004 http://promo.net/pg/ A Project Gutenberg 2002. novemberében több mint 6200 ún. ebookot tett hozzáférhetővé, többek közt az említett szol]6 gáltatások használatával. www.jmediatechnologies.com ( Ld. Darcll Smith, a Musiccity (Streamcast) technológiai vezetőjének tanúvallomását: www.eff.org/IP/P2P/MGM v Grokster/20020122_ smith dccl.pdf www.eff.org/IP/P2P/MGM v Grokster/030425 order on motions.pdf