Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 5. szám - Dr. Vida Sándor: Az Európai Bíróság hatásköre védjegyügyekben
16 Dr. Vida Sándor A diszkréció gyakorlása, a megkeresés természetesen a nemzeti bíróságnak attól a belátásától függ, hogy az előtte levő ügy megítéléséhez szüksége van-e az Európai Bíróság előzetes döntésére. Ezzel kapcsolatban felmerül, hogy a legfelsőbb bíróságok vagy maga az Európai Bíróság iránymutatásai mennyiben segítik elő az alsóbb bíróságok munkáját és az előzetes döntéshozatali eljárás egységes igénybevételét. Az Európai Bíróság meglehetősen hosszú idő után, 1999-ben adta ki az előzetes döntéshozatali eljárással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókról szóló útmutatót, amely kerüli azt a kérdést, hogy mikor van „szüksége” a nemzeti bíróságnak arra, hogy kérdéseivel az Európai Bírósághoz forduljon. Emögött egyrészről az a megfontolás húzódik, hogy bármilyen teszt vagy kritérium meghatározása korlátozná az adott ügyben eljáró perbíróság diszkrécióját, ami hátrányosan befolyásolná a nemzeti bíróságok egyébként igen aktív részvételét abban a „bírói párbeszédben”, amely a nemzeti bíróságok és az Európai Bíróság között az előzetes döntéshozatali eljárás keretében zajlik. Másrészről az Európai Bíróság - különösen korábbi gyakorlatában - kifejezetten arra törekedett, hogy az előzetes döntés tárgyában elé kerülő ügyek számát maximalizálja. Ugyanis az előzetes döntéshozatali eljárás az egyik legfontosabb olyan csatorna, amelyen keresztül az Európai B íróság a közösségi jog alapvető, nemzeti szinten felmerülő problémáival foglalkozhat. Fontos kérdés, hogy a peres felek mennyiben képesek befolyásolni a nemzeti bíróságnak azon határozatát, hogy kérjen-e előzetes döntést vagy sem. Bár a nemzeti bíróság egyedül határoz arról, hogy az előtte levő ügy elbírálásához szüksége van-e az Európai Bíróság segítségére, semmi sem akadályozza meg abban, hogy a felek álláspontját figyelembe vegye. A felek ugyan kérelmezhetik, hogy a nemzeti bíróság forduljon az Európai Bírósághoz, de ez semmilyen szempontból sem kötelezi az eljáró bíróságot. Ez utóbbi maga határoz arról, hogy szüksége van-e erre. A felek kérelmének súlya a különböző jogrendekben az adott jogi kultúra függvényében is eltér. Angliában számos ügyben előfordult, hogy a felek megegyeztek abban, hogy nem szeretnék, ha ügyük az Európai Bíróság elé kerülne vagy fordítva, éppenséggel ragaszkodtak hozzá, hogy a perbíróság a jogkérdést terjessze az Európai Bíróság elé, a nemzeti bíróság pedig eszerint járt el. A tapasztalat szerint a kontinentális bíróságok a felek akaratának ilyen mértékű tiszteletben tartására általában kevesebb hajlandóságot mutatnak. A kérdés megfogalmazása ugyancsak a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Míg Angliában — a common law hagyományait követve - a felek aktívan részt vesznek a kérdések kidolgozásában, a kontinentális jogban ezt a bíróságok legtöbbször saját joghatóságuk korlátozásaként értékelik, és a bíróságok kizárólagos feladatának tartják. Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nemzeti bíróság és az Európai Bíróság - szorosan együttműködve a teendők megosztásával - közösen látják el az igazságszolgáltatási feladatokat. Ennek keretében a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik, hogy mikor és hogyan gyűjti össze az előzetes döntéshez szükséges tényeket, azonosítja a nemzeti jognak az ügy szempontjából releváns rendelkezéseit és azok tartalmát. A nemzeti bíróság legfontosabb feladata, hogy az Európai Bíróságot tájékoztassa az ügy minden olyan jogi és ténybeli vonatkozásáról, amely a közösségi jog értelmezése szempontjából lényeges lehet. Az Európai Bíróságnak ugyanis sem hatásköre, sem eszköztára nincs arra, hogy a tények vizsgálatában és a bizonyítékok összegyűjtésében részt vegyen. Egyébként is a nemzeti bíróság az, amely közvetlen tudomással rendelkezik az ügy körülményeiről, aperes felekről és a belső jogról, így az Európai Bíróság intenzíven támaszkodik a nemzeti bíróságokra. Ezért az Európai Bíróság több ízben utalt arra, hogy jóllehet a nemzeti bíróságok teljes diszkréciót élveznek atekintetben, hogy az eljárás mely szakaszában teszik fel a jogértelmezési kérdést, ésszerű, ha bevárják, míg az összes ténybeli és jogi kérdést azonosítani lehet. Az Európai Bíróság azért helyez különösen nagy hangsúlyt ajogi kontextus és a tények pontos feltárására, mert csak ezek pontos ismeretében tud a nemzeti bíróságok számára tényleges eligazítást nyújtó jogértelmezést adni, és elkerülni azt, hogy előzetes döntése a tanácsadó vélemény szintjére süllyedjen. Amennyiben a nemzeti bíróság az ügy jogi és ténybeli hátteréről nem vagy hiányosan tájékoztatja az Európai Bíróságot, ezzel a feltett kérdések megfelelő elbírálását teszi kockára. A nemzeti bíróság az előtte levő eljárás későbbi szakaszában további kérdéseket is feltehet, kérheti a korábbi kérdésre adott válasz értelmezését, azonban a további kérdésekkel nem „vitathatja” az Európai Bíróság előzetes döntését. Az előzetes döntés hatálya Általánosságban szólva, helytállóan állapítja meg Vörös,12 hogy az európai jog írott, „kodifikált” joganyag (a szerző megjegyzése: EK-szerződés, EU Védjegyjogi Irányelve stb.) azt azonban esetjogi jogalkalmazási módszerrel az Európai Bíróság jelentősen kiegészítve alkalmazza, és annak során tartalmilag is továbbfejleszti. A közösségi jogról nem lehet pusztán az érintett jogszabályi rendelkezés felhívásával beszélni, hanem csakis a hozzá kapcsolódó jogalkalmazási gyakorlattal együtt, ajogesetekkelszerves össze- Juggésben. Ez az egészen más kontextusban íródott tömör megvilágítás ugyanakkor választ is ad az előzetes döntés hatályára. Ez nyilván kötelező erővel bír a konkrét esetben. Nagy-Britannia vonatkozásában Steiner13 ezenfelül azt mondja, hogy az Európai Bíróság előzetes döntését minden további esetben is alkalmazni kell. Ez ugyanakkor nem akadályozza a nemzeti bíróságokat abban, hogy további eligazítást kérjenek ugyanabban a kérdésben, ha „valós érdekük” fűződik a megkereséshez. Ennek ellenére egyes esetekben előfordul, hogy a nemzeti bíróság mégsem követi az Európai Bíróság előzetes döntésében közölt jogelveket. Ezt a jelenséget elemezve Anderson és Demetriou14 azt mondják, hogy a nemzeti bíróságok háromféle esetben hagyják figyelmen kívül az Európai Bíróság előzetes döntését: a) a közösségi jog és a nemzeti jog ütközése esetén, b) ha a nemzeti bíróság úgy látja, hogy az Európai Bíróság túllépte hatáskörét, c) ha a nemzeti bíróság nincs megelégedve az Európai Bíróság állásfoglalásával. Az utóbbi két esettípusra példaként Arnull15 az ARSENAL védjegy bitorlása miatti perben a brit Törvényszék
