Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)
2004 / 3. szám - Hírek, események. A szellemi tulajdon világnapja Budapesten és a Millenniumi Díjak átadása
36 A szellemi tulajdon világnapja Budapesten tén, e fejlesztések nyomán eddig mintegy 120 szabadalom született. A nyolcvanas évek végén az intézet meghatározó súllyal vett részt a mai számítógépes hálózatok létrehozásában, egyes hálózati eszközök kifejlesztésében. Az intézet napjainkban világszínvonalú hozzáadott szellemi értéket hoz létre, nem gyárt és nem kereskedik. Független abban a tekintetben, hogy együttműködik több nagy informatikai céggel, de egyikkel sem kizárólagosan. Tevékenységének fő jellemzője az informatikai, irányítástechnikai, valamint az alkalmazott matematikai kutatás és fejlesztés, a rendszertervezés és rendszerintegrálás, tanácsadás, szoftverfejlesztés területén. Figyelme a nagy és bonyolult rendszerekre koncentrálódik, ahol a sokoldalú ismeret, a nagyobb teamek megszervezésének lehetősége, az intézet infrastruktúrája és anyagi súlya érvényesülhet. Néhány témakör, ahol az alkalmazás jelentős elméleti eredményekhez kötődik: a mesterséges intelligencia módszereinek alkalmazása az orvosi diagnosztikában; technológiai folyamatirányítás; a mesterséges látást támogató analogikai számítógép és algoritmusok, különösen a nagysebességű képdetektálás területén; mammogramok, echokardiogramok kiértékelése az orvostudományban; kromoszómaanalízis; nyomtatott áramköri lapok tervezése és ellenőrzése; a mozgóképek kódolása és a kriptográfia, közlekedésbiztonsági intelligens szabályzó rendszerek. Az intézet feladatának tekinti a kutatási tevékenység során megszerzett új ismeretanyag átadását is graduális és posztgraduális oktatás keretében. Ennek érdekében több hazai egyetemmel közös és kihelyezett tanszékeket működtet, doktori programokban vesz részt. Színház- és Filmművészeti Egyetem Az egyetem az 1863-ban kiadott királyi oklevéllel alapított Színészeti Tanoda - amely 1865-ben nyitotta meg kapuit majd az ebből 1893-ban alakult Országos Magyar Színművészeti Akadémia mai utóda. 1986-tól állami egyetemként működik, amit az ezredfordulótól elnevezésében is hordoz. Történetében a generációkat összekötő folyamatosság biztosítja az elődök eredményeinek hasznosítását. Az évtizedek során a művészi tehetségek hosszú sora indult innen sikeres életútjára. Flivatása, hogy a drámai művészetek és intézményeik, a színház, a film, a televízió és a rádió számára tehetséges, művelt, megalapozott szaktudású művészeket, művészeti szakembereket képezzen, és megszerzett mesterségbeli jártasságukat továbbfejlessze. Felkészítse hallgatóit a színházi és mozgóképi kultúra szakmai és tudományos ismereteinek elsajátítására, fejlesztésére és alkalmazására, művészeti alkotások és tudományos eredmények létrehozására. Az intézmény oktatási célja, hogy elméleti és gyakorlati tanítással segítse kibontakozni a hallgatók tehetségét, alkotóképességét, művészi egyéniségét, s ehhez olyan szakmai és szellemi műhelyt teremtsen, amelyet magas rangú hivatástudat, humanista erkölcsi felfogás jellemez, s amely az egyetemes és nemzeti kultúra értékeinek megismerését és közvetítését szolgálja. Feladatának tekinti, hogy az egyetem hallgatói elsajátítsák a művészi ábrázolás korszerű kifejezési eszközeit és technikáit a színház- és a mozgóképművészet területén. Az egyetem egyik sajátossága, hogy a szakmai tanárok valamennyien aktív művészek, a színházi élet, a filmművészet kiemelkedő személyiségei, akik művészi gyakorlatuk leszűrt tapasztalatait adják át növendékeiknek. Általuk az egyetem szorosan kapcsolódik a művészeti élet vérkeringéséhez. A képesítési követelményekhez, a tantervekhez kapcsolódó gyakorlati oktatás keretében az egyetem saját szervezetében színházi előadásokat tart, tanulmányi célú filmeket, televíziós játékokat és videoprogramokat készít és forgalmaz. Az egyetem a színházművészeti és mozgóképmüvészeti ágazatokban akkreditált programok alapján mesterképzést folytat, és a pályamunkájukat sikeresen megvédők számára „Doctor of Liberal Arts” (DLA) fokozatot adományoz. Az egyetem a színházi és mozgóképi szakmák legmagasabb szintű központi oktatási intézménye hazánkban. Vince Kiadó A Vince Kiadót 1991 végén alapította egy ötletgazdag, dinamikus, műhelyteremtő ember: Vince Gábor. Fájdalom, hogy ő már nincs közöttünk. Flárom éve annak, hogy fiatalon eltávozott az élők sorából. Szelleme azonban tovább él alkotásában, a kiadóban, melyet felesége, Gál Katalin irányít az alapítóhoz méltó rátermettséggel. A Vince Kiadó széles spektrumon, magas színvonalú könyvekkel, könyvsorozatokkal tárja elénk az emberiség szellemi tulajdonát: örökségét és friss tudományos eredményeit. Kezdetben festészeti, építészeti és fotóművészeti könyveket jelentetett meg, később értékes tudományos ismeretterjesztő művek kiadásával is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Széntágothai János védnökségével indította útjára a kiadó a Világ-Egyetemkönyvsorozatot, ezzel a földkerekség legjobb tudományos szakíróinak könyvei váltak magyar nyelven is hozzáférhetővé. Csak néhány szerzőt említünk a parádés névsorból: John D. Barrow, Paul Davies, Richard Leakey, Ian Stewart, Stephen Hawking könyvei arattak hazánkban is sikert. A sorozat egyre bővül, ma harmincnál több kötetnél tart. A Vince Kiadó nem kis anyagi kockázatot vállalva elhatározta, hogy magyar szerzőkkel is életre hív egy hasonlóképp értékközpontú sorozatot. A Tudomány-Egyetem könyvsorozatnak két ága van: a történelmi és a természettudományi. A kismonográfiák a magyar történelem és irodalom korszakait, valamint a tudomány legújabb eredményeit foglalják össze egy-egy témakörben. A sorozat negyedszáz kötetnél tart. Neves szerzői közül néhány név: R. Várkonyi Ágnes, Kristó Gyula, Diószegi István, Gergely Jenő, Csányi Vilmos, Hargittai István és Magdolna, Almár Iván, Falus András, Csermely Péter... Vince Gábor az alapkő letételekor így fogalmazott: „Könyveink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és művészetközi gondolkodást...” A Vince BGadó a könyvszakma legnemesebb hagyományait ápoló, szellemi kincsünk értékőrző és -teremtő műhelye.