Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2004 (109. évfolyam, 1-6. szám)

2004 / 3. szám - Európai jogi figyelő. Dr. Palágyi Tivadar: Jogosultság bejelentés benyújtására és szabadalomra, valamint a feltaláló névfeltüntetési joga az Európai Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban

Jogosultság bejelentés benyújtására cs szabadalomra, valamint a feltaláló névfoltüntctési joga az ESZH előtti eljárásban 19 badalmast kell nemzeti eljárásban arra köteleztetni, hogy az ESZH-nál megfelelő keresetet nyújtson be. A jogerős hatá­rozattal - amely kimondja vagy elrendeli a jogtalanul felta­lálóként megnevezett személy hozzájárulási nyilatkozatát- és a bejelentő vagy a szabadalomtulajdonos hozzájárulási nyilatkozatával azután a pernyertes feltaláló a 19. szabály (1) bekezdése alapján elvégeztetheti az ESZH-nál a helyes­bítést. Az engedélyezési eljárásban a megnevezés helyesbítésé­ért az a hely felelős, amely előtt az eljárás függ; így az alaki vizsgálat alatt a már idézett J 8/82 (OJ 1984,155) sz. döntés szerint az átvevő osztály, az érdemi vizsgálat alatt a vizsgá­lati osztály, míg a felszólalás vagy a fellebbezés alatt a fel­szólalási osztály vagy a fellebbezési tanács. Amikor a feltalálómegnevezést be kell vezetni a lajst­romba vagy oda már bevezették, illetve annak tartalma kap­csán vita keletkezik, a Jogi Osztály illetékes, amely a kér­désben a T 553/90 (OJ 1993,666) sz. döntés szerint mellék­eljárásban határoz. A Jogi Osztály azonban nem dönthet az alapul szolgáló jogviszony vonatkozásában.

Next

/
Thumbnails
Contents