Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 6. szám - Hírek, események
60 Hírek, események Az 1950-ben bevezetett sajátos, titói munkásönigazgatás következményeként a munkások választott képviselőiből alakított ún. munkástanács kezébe került a gyár irányítása. 1963-ban az országos kölcsönökre alapozott beruházási hullám elérte a gyárat is, felépült üregeselem-gyártó részlege, bevezetése minőségi ugrást jelentett a termelés tervezésében is. Az azonos méretű (250x 125x60 mm-es egységméretű) téglához szükséges nyersanyag egyharmada, valamint jóval rövidebb megmunkálási idő és főleg kevesebb ráfordítási energia szükséges. A növekedés 1968-ban folytatódott, az ország első automatikus cserépgyártó vonalának beindításával. Ekkor már képzett mérnökgárda dolgozott a fejlesztéseken, akik többségében a város magyar ajkú lakosai közül kerültek ki. Öt évvel később megnyílt a második cserépüzem, amelyhez már új alagútkemence is épült. 1976-ban az első cserépüzem is alagútkemencét kapott, s azóta már az égetőkocsik és a késztermék berakodását is gépesítették. Téglát ma már nem gyártanak, veszteséges lenne. A kanizsai agyag jó minősége, a megfelelő szakemberek és a fokozatos fejlődés biztosította, hogy a vállalat 2003-ban megünnepelhesse fennállásának 100. évfordulóját. A gyáralapító Grünfeld Herman tulajdonát képező 9 hold 47 négyszögöl területű ingatlanon 1903-tól egy Rostrendszerű téglagyár működött. A cserépgyár egy 16 kamrás, 45 méter magas kéménnyel ellátott körkemencével rendelkezett. A termelés igen kezdetleges módszerekkel folyt. Az agyag kibányászását kézi erővel végezték, vagyis egyszerűen kiásták. A nehéz fizikai munkát férfiak végezték. Igen megerőltető volt a kemény agyagot ásóval, csákánnyal fejteni. A kibányászott agyag szállítását lovakkal húzott kocsikon oldották meg. Ezek a csillék sínpáron mozogtak. Billenőszerkezetük tette lehetővé, hogy a bennük lévő agyagot ki lehessen önteni, és ne kelljen kifelé is lapátolni. A csilléket a présházig tudták lovakkal elhúzni, oda viszont már kézi erővel kellett a kocsikat feljuttatni. Az agyag formázására csigaprést használtak. A csigaprést gőzgép hozta működésbe. 1927-ben már öt csigapréssel dolgoztak. A csigaprésből kiömlő, megformázott agyag vágóasztalon kapta meg végső formáját. A cserép előállításakor a csigaprésből kiömlő agyagszalagot cserépprés segítségével formázták meg. A kipréselt téglát és cserepet a présházból kocsikra rakva szállították. A nyers termékkel megrakott, sínpáron mozgó kocsikat kézi erővel tolták át a szárítókba, az úgynevezett színekbe. A szín négy oszlopon álló, tetővel fedett, nyitott, illetve részben zárt terület, ahol a nyerstermékek száradtak. A száraz cserepeket a rámákról leürítették, és a rámahordó lányok az üres farámákat visszavitték a cseréppréshez. A rámákról leürített száraz cserepet és téglát kocsikra rakták és a körkemencéhez tolták kiégetni. A körkemence 16 kamrából álló, szénfűtéssel működő kemence. A kamrákat egymás után töltötték fel a tűz előtt, majd a feltöltés után az ajtót téglával befalazták. A tűz a kemencében körben haladt. A tűz elhaladása után az ajtót kibontották és hűlni hagyták a terméket. Amikor a benne levő kiégett anyag lehűlt annyira, hogy meg lehetett fogni, akkor kezdték meg a kamra ürítését, majd újratöltését. Ezzel a módszerrel az égetés folyamatos, mivel az ürítés, a töltés és a tűz is körben halad a kemencében. A kiégett terméket fatalicskákon, ún. tragacsokon tolták ki a kemencéből. Ez a munka jelentős fizikai megterhelést jelentett az ott dolgozó férfiaknak, mert a megrakott fatalicskán több mint 100 kg anyagot kellett tolniuk. A kihordok egy bőrhámot viseltek, amelynek a végeit a tragacs szarvához rögzítették. Ez elősegítette, hogy a terhet ne csak a karjukon, hanem az egész testükön elosztva viseljék. A kemencéből kihordott terméket az udvaron máglyába rakva tárolták. Ez a technológiai folyamat a huszadik század közepéig nemigen változott. A második világháború után ennek az iparágnak a fejlődése is nagy ütemben megkezdődött. A kézi munkaerőt fokozatosan gépek váltották fel, melyek nemcsak megkönnyítették az ott dolgozók munkáját, hanem a termelékenységet is megnövelték. Az agyag kézi kitermelését vödrös kotrógép (báger) váltotta fel. Ez a gép több ember munkáját végezte el sokkal rövidebb idő alatt. Az így felszabadult munkaerőt át tudták irányítani más munkák végzésére, elkerülve az újabb munkaerőfelvételt, míg a termelékenység viszont növekedett. Az agyag formázásához használt présgép még gőzzel működött, de már modernizálódott. 1963-ban beszerelték az első vákuumprést, amely elősegítette az agyag nagyobb mértékű tömörítését. Ezzel javult az előállított tennék minősége. A külszíni cserépszárítók egy részét keller típusú kamrás szárítók váltották fel, melyek a szárításhoz szükséges meleg levegőt a körkemence hűtési zónájából kapták. A kocsitolók munkáját kis motoros traktorok váltották fel. A síneket felszedték, és gumikerekű kocsikon szállították a nyers és száraz termékeket. A körkemencéből a kiégett termékeket már nem tragacsokon hordták ki, hanem háromkerekű kocsikon, melyek használata rendkívül megkönnyítette az ott dolgozók munkáját. Az égetett termék tárolása azonban változatlanul a vállalat szabadtéri raktárfelületein történt, bár jóval nagyobb mennyiség tárolására kellett raktárfelületet biztosítani, mivel az előállított termék mennyisége ekkor már 13 millió cserép volt évente. 1962-ben üzembe helyeztek egy új részleget, amely üreges elemek gyártásával foglalkozott. Ebben az üzemben a gyártás már automata vonalon haladt. A gyártási vonal üzemeltetésére elektromos áramot használtak. A szárításra csatomaszárítót alkalmaztak, amely a meleg levegőt az üzem mellé épített kazánházból nyerte. Az üreges elemek égetésére körkemence helyett itt már alagútkemence szolgált, egy téglából épített, 40 m-es alagút, amelyben száraz termékkel megrakott kemencekocsik haladtak egy sínpáron. 1968-ban helyezték üzembe az ország első automata cserépgyártó vonalát. 1973-ban kiépült a II. cserépgyártó részleg, amely már sokkal modernebb technológiával rendelkezett. 1988-ban a cserépgyártásra egy újabb üzem kerül átadásra. Ebben az üzemben már nagyobbrészt számítógépek irányítják a termelést. Az itt dolgozó munkásokra a fizikai munka helyett csak az ellenőrzés feladata hárul. A régebben épített részlegek fejlesztése is folyamatos. A régi gépeket folyamatosan cserélik újabbakra, megújítva ezáltal a gyár
