Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 6. szám - Európai jogi figyelő. Dr. Palágyi Tivadar: Képviselet az Európai Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban
24 Dr. Palágyi Tivadar tek, a jegyzékből - a 134. cikk (8) bekezdésének c) pontja szerinti fegyelmi intézkedések esetét kivéve - nem törölhető, illetve kérheti újbóli felvételét, ha megfelel az (1) bekezdés b) pontja szerinti követelménynek.” Ezt a szakaszt „nagyapa-záradék”-nak is nevezik. A kezdeti időszak szerződő államai számára az átmeneti időszak 1981. október 7-én járt le. A később csatlakozó államokban az átmeneti időszak a 163. szakasz (6) bekezdése alapján a csatlakozást követő egy év eltelte után járt, illetve jár le. így a magyar szabadalmi ügyvivők és ügyvivőjelöltek számára az átmeneti időszak 2003. december 31-én záail. Az (1) bekezdés a), b) és c) pontjai szerint a hivatásos képviselők jegyzékébe az átmeneti időszakban az olyan természetes személy vehető fel, aki valamely szerződő állam állampolgára, tevékenységét valamelyik szerződő állam területén gyakorolja, és ebben a szerződő államban a központi iparjogvédelmi hatóság előtt eljárhat szabadalmi ügyekben természetes vagy jogi személyek képviselőjeként. Nem feltétel tehát a szabadalmi ügyvivői vizsga letétele az illető országban. A (2) bekezdés előírja, hogy ajegyzékbe történő felvételt kérni kell. A kérelemhez csatolni kell a központi iparjogvédelmi hatóság által kiállított igazolást arról, hogy a kérelmező megfelel az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek. A (6) bekezdés szerint az ESZE-hez újonnan csatlakozó államokban képviselet ellátására jogosult személyek a hivatásos képviselők jegyzékébe ugyanolyan feltételek mellett vehetők fel, mint az első szerződő államokban nemzeti képviseletet ellátó személyek. A hivatásos képviselők jegyzékébe történő felvételnek az újonnan csatlakozó állam belépését követő egy éven belül - a magyar ügyvivők és ügyvivőjelöltek esetén 2003. december31-ig-kell megtörténnie. Az ESZH joggyakorlata szerint elegendő, ha a kérelem a szükséges mellékletekkel együtt ezen a időszakon belül beérkezik az ESZH-hoz. A (7) bekezdés megállapítja, hogy az átmeneti időszak leteltét követően az, akit a hivatásos képviselők jegyzékébe bejegyeztek, a jegyzékből - fegyelmi intézkedés esetét kivéve - nem törölhető, illetve kérheti újbóli felvételét, amennyiben tevékenysége gyakorlásának vagy alkalmazásának helye valamelyik szerződő állam területén található. Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) szabadalmi képviselőire az ESZH az Igazgatótanács hozzájárulásával a (6) bekezdésben foglaltakat hasonló módon alkalmazta; közvetlenül ugyanis nem lehetetett ezt a szakaszt alkalmazni, mert az NDK nem csatlakozott az ESZE-hez, csupán csak állampolgárai váltak az újraegyesítéssel egy szerződő állam állampolgáraivá. Az egyéves átmeneti időszak 1990. október 3-án kezdődött, amikor az NDK államterülete a Német Szövetségi Köztársaság részévé vált; így az N DK állampolgárai számára a határidő 1991. október 3-án járt le. A kiterjesztési államok szabadalmi képviselői számára a 163. szakasz (6) bekezdésének hasonló alkalmazása nem lehetséges. Itt megjegyezzük, hogy a 2000. novemberi müncheni diplomáciai konferencián ezt a szakaszt törölték, és tartalmát-kivéve az (5) és a (7) bekezdést-a 134. szakaszba iktatták be.