Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám - Farkas Szabolcs: A biotechnológiai ipar fejlődését befolyásoló körülmények áttekintése
A biotechnológiai ipar fejlődését befolyásoló körülmények áttekintése 21- Először, a vizsgáló azon az alapon kívánja elutasítani a bejelentést, hogy ez „emberi lényt foglal magában”, az USPTO pedig úgy véli, hogy a Kongresszusnak nem szándéka, hogy a 101. § magában foglalja emberi lények szabadalmazhatóságát.- Másodszor, a vizsgáló úgy véli, hogy a találmány nem új.- Harmadszor, ha akad is valami újdonság az eddigi megoldásokhoz képest, ez az újdonság nem igényelt feltalálói tevékenységet.- Végül a vizsgáló a megértéshez való elegendő információ hiányában kívánja elutasítani a bejelentést. A bejelentő 1999. márciusban válaszolt a vizsgáló felhívására. Megállapította, hogy a vizsgáló elismerte: az ilyen tárgyak nem szerepelnek a szabadalmazhatóságból való kivételek között, csak azt a hitét fejezte ki, hogy a Kongresszus nem helyeselne egy ilyen döntést. Ez azonban nem hit kérdése, hanem tényéké. A szabadalmazás történetében számtalanszor fordult elő, hogy nevezetes kérdésekben a Kongresszus döntött; a legutóbb ilyen kongresszusi döntés a Chakrabarty-ügy volt, amelyben a Kongresszus ismét hitet tett amellett, hogy szabadalom tárgya lehet minden a nap alatt, amelyet ember alkotott. Bár akkor felsorolták a lehetséges kivételeket is, ennek a szabadalmi bejelentésnek a tárgya a kivételek között nem szerepel. A kimérára vonatkozó bejelentés nem emberi lényekre irányul, hanem kiméraembriókra vagy kiméraállatokra, amelyek bizonyos hányadban emberi alkotórészeket tartalmaznak. A kiméra „ember által alkotott” és nem természetben előforduló. Az „emberi lényt foglal magában” alapú elutasítás nélkülözi az alkotmányos és jogi alapot. A korábban az abortuszhoz való jogot megállapító törvényben meghatározták, mi az emberi lény, és ezek között a kimérák ebben a meghatározásban nem kaptak helyet. Az „emberi lényt foglal magában” kivétel ellentétes az USPTO addigi gyakorlatával, hiszen már több szabadalmat adtak meg a biotechnológia területén, amely „emberi lények” valamely alkotórészét foglalta magában. Ami a Kongresszus szándékát illeti, a bejelentő korábbi szövetségi bírósági döntéseket idéz, amelyek egyértelműen leszögezik, hogy a 101. § kivételei csak és kizárólag az ott felsoroltakra vonatkoznak, és bármi más belemagyarázása ebbe törvénytelen. Az USPTO akkori elnöke, Bruce Lehman, aki egyébként a modem biotechnológia híve, és számos beszédében ostorozta a biotechnológia ellenzőit mint a felvilágosodás ellenségeit, elsősorban azon az alapon ellenzi ezt a bejelentést, hogy ez tápot ad a biotechnológiaellenes aktivistáknak, hogy újabb támadást intézzenek a biotechnológia és általában élőlények szabadalmazása ellen, veszélybe sodorva az eddig elért eredményeket. „Nincs könnyebb, mint ilyen szabadalmakra utalva rémületet kelteni a közvéleményben.” 5.3. Japán A japán szabadalmi elbírálási gyakorlat 1993-ig konzervatív jellege miatt különösen a biotechnológiai bejelentések területén volt eltérő az Egyesült Államok és Európa elbírálási gyakorlatától. A japán szabadalmi törvény és az elbírálási gyakorlat szerint az igénypontoknak azokra a jellemzőkre kellett korlátozódniuk, amelyek nélkülözhetetlenek a leírt találmány megvalósításához, ahogyan ez a találmány részletes leírásában szerepel. Az elbíráló döntött abban a kérdésben, hogy melyek azok a jellemzők, amelyek nélkülözhetetlenek a találmány megvalósításához, és az igénypontokat ehhez a döntéshez kellett hozzáigazítani. Általában ismert volt, és nem csak a biotechnológiai találmányok esetében, hogy a japán elbírálási gyakorlat igyekezett az oltalmi kört a lehető legszűkebben megszabni. Ez általában azon országok iparpolitikájához illik, amelyek hajlamosak a szűkre szabott igénypontok megkerülésével magukévá tenni mások eredményeinek csak valamelyest módosított változatait. Ez a joggyakolat azt eredményezte, hogy a nagyobb külföldi, elsősorban amerikai biotechnológiai cégek csak igen kevés bejelentést tettek Japánban, mivel jelentős találmányaikra is csak szűkre szabott oltalmat szerezhettek, szinte felkínálva a megkerülési lehetőségeket. A japán szabadalmi elbírálási gyakorlatban nem ismerték el az „ekvivalencia-elv” létjogosultságát sem, amely az elbíráló által előírt szűk igénypontok mellett még további hátrányt jelentett a jelentősebb találmányok szabadalmasai számára Japánban. A japán szabadalmi elbírálási gyakorlat talán a leginkább szabályozott az egész világon, hiszen az óriási bejelentési szám mellett egységes joggyakorlat csak úgy tartható fenn, ha az elbírálók egy közös előíráshoz tudnak igazodni. A Japán Szabadalmi Hivatal részletes joggyakorlata megismerhető a „Vizsgálati szabványok és irányvonalak” című, állandóan megújuló kiadványból; a szabadalmi törvény és a szabályzatok szinte csak a mindenkor érvényes „Vizsgálati szabványok és irányvonalak” kiadvánnyal együtt alkalmazható. A kiadvány biológiai találmányokkal kapcsolatos részébe 1984-ben került be először egy olyan rész, amely a genetikai mérnökséggel foglalkozik. Mivel ez a tudományág gyorsan fejlődik, többszörös korrekcióra is szükség volt, de minden ilyen korrekció csak a modem biotechnológia gyakorlati besorolása volt a hagyományosan „szigorú” japán elbírálási rendbe. Az 1993. évi kiadványban viszont teljesen új fejezetet kapott a biotechnológia, és ez vonatkozik mind a hagyományos biotechnológiára, mind a biológiai mérnökségre. Ez már valamivel szélesebbre vonja az oltalmi köröket, de elvi kérdésekben forradalmi változásokat nem jelent. Az 1997-es változat, amely most érvényes, viszont teljesen új megközelítést jelent. Ahhoz, hogy ez az irányvonal kialakulhasson, szükség volt magának a hivatali elbírálási gyakorlatnak a törvényben is megjelenő alapvető megváltoztatására. A japán szabadalmi törvény 36. cikke jelentősen liberalizálta a bejelentőjogait és korlátozta az elbíráló beleszólási lehetőségeit. Ennek alapján már 1995-ben módosult a „Vizsgálati szabványok és irányvonalak” ezen a területen, megállapítva, hogy „a bejelentő felelős annak elbírálásában, hogy egy igénypont kielégítően foglalja-e össze a találmányt vagy sem. Ennélfogva nem engedhető meg, hogy az elbíráló hozzátegyen vagy elvegyen az igénypontokból, ha a bejelentő egyébként a leírásban megfelelően alátámasztotta találmányát”. A szigorú japán elbírálási gyakorlat így alaposan liberalizálódott, és megengedett a céllal vagy funkcióval történő jellemzés.
