Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2003 (108. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 2. szám - A Magyar Szabadalmi Hivatal tevékenységi jelentése a 2002. évről
A Magyar Szabadalmi Hivatal tevékenységi jelentése a 2002. évről 33 A személyi és vagyonbiztonságot szolgáló találmányok körében nem mutatkozott az előző évihez hasonló növekedés. Különösen a zárak, zárszerkezetek területén érkezett kevés bejelentés - szemben a korábbi növekedéssel. A fegyverek, robbantás területén az új bejelentések száma az előző évivel azonos szinten maradt. Ezen a területen viszonylag jelentős volt a hazai bejelentők aktivitása. A külföldi bejelentések Németországból, az Egyesült Államokból és Svájcból érkeztek legnagyobb számban. Gépészet A gépészet alább ismertetésre kerülő területein 2002-ben 26%-kal kevesebb új szabadalmi bejelentés érkezett, mint a 2001. évben. Az új bejelentések 48%-át a PCT útján tették, a nemzeti úton benyújtott bejelentéseknek pedig egyharmada (az összes bejelentés 18%-a) belföldi eredetű. A legtöbb szabadalmi kérelem a gépelemek megjelöléssel összefoglalható témában érkezett — ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Ezek legnagyobb részének csövek, csőkötések voltak a tárgyai, de jelentős volt a hajtóművekkel, fordulatszámváltókkal, szelepekkel, tolózárakkal, valamint csavarokkal, ékekkel, szegecsekkel foglalkozó bejelentések száma is. Több bejelentés is foglalkozott flexibilis csővezetékekkel, illetve azok csatlakozóival. Jelentősebb bejelentőként ebben a témában a németországi Witzenmann GmbH cég említhető. Ugyancsak nagy számú olyan bejelentés volt, amely villamos alapelemek mechanikus részleteit tárgyalta. Különösen sok bejelentés foglalkozott kábelcsatlakozókkal, áramvezető sínekkel. A korábbihoz viszonyítva ebben a témakörben emelkedett a bejelentésszám. A legtöbb bejelentést a németországi Siemens AG cég nyújtotta be. A munkagépek - erőgépek témakör szintén erősödőnek mondható 2001 -hez viszonyítva. Különösen nagy számban szerepeltek ezen belül a belső égésű dugattyús erőgépek, de több rugó-, illetve súly-inerciaerőt felhasználó motorral és dugattyús szivattyúval foglalkozó bejelentés is volt. A belső égésű erőgépekhez kapcsolódóan a bejelentések közül több izzítógyertyákkal, befecskendezéssel foglalkozott. Akárcsak más témaköröknél, itt is jeleskedett a németországi Robert Bosch GmbH. Sorrendben a következő legtöbb bejelentés járművekkel foglalkozott. Többségük járművek kormányzását, azok alvázait, felépítményeit taglalta, de meglepően sok kézzel mozgatott jármű találmány is volt. A többi járműves bejelentés a fékberendezéseket, abroncsokat és a járművek üléseit tárgyalta. Több bejelentés kerékpárokhoz kapcsolódott, de voltak mozgássérült járművekkel foglalkozó bejelentések is. Ugyancsak preferált témáknak mutatkoztak 2002-ben az ablaktörlőkkel és a légzsákokkal kapcsolatos megoldások, különösen a már említett Robert Bosch GmbH részéről. A járműves bejelentések száma összességében igen jelentős, 50%-os visszaesést mutatott 2001-hez viszonyítva. Ezzel szemben számottevően nőtt a mennyisége az anyagmozgatással foglalkozó bejelentéseknek, melyek elsősorban szállító- és tárolóberendezésekre vonatkoztak. A tárolóberendezések főleg nyomástartó edények voltak a németországi Feldbinder & Beckmann GmbH részéről. Csökkenő bejelentési aktivitás mellett, de továbbra is foglalkoztatta a feltalálókat a tüzelés- és fűtéstechnika. Több bejelentés foglalkozott hőcserélőkkel, hőtárolókkal, illetve a tüzelőberendezések égőivel. A napenergia-hasznosítás tárgykörében is kevesebb bejelentés volt az elmúlt évinél. Hőcserélő témakörben két bejelentőt érdemes megemlíteni: a németországi Exima Productions céget és a svájci Masa-Therm S. A.-t. Fémek megmunkálása tárgyában a bejelentések elsősorban marással foglalkoztak, de az esztergálás és a fúrás témakörét is többen választották. A bejelentések többsége befogó és pozicionáló készülék volt (pl.: Erowa AG, CH). A bejelentések száma erősen elmaradt a 2001. évitől. A viszonylag kevés elválasztással, elegyítéssel kapcsolatos bejelentés többnyire folyadékok és gázok elválasztását tárgyalta. Az öntészet, kohászat területéről érkezett szabadalmi kérelmek száma alig több mint tizede az előző évinek, és ezek is csak az öntészeti technológiákkal foglalkoztak. Villamosság és fizika A fizikai és a villamossági szabadalmi bejelentések száma a 2002. évben jelentősen visszaesett, az előző évinek csupán 63%-át teszi ki. A benyújtott bejelentések 55%-a a PCT útján érkezett, a nemzeti úton tett bejelentéseknek pedig mintegy a háromnegyede belföldi eredetű. Az orvos- vagy állatorvosi tudomány, higiénia területeit érintő villamossági, illetve fizikai tárgyú bejelentések száma a korábbi éveknek megfelelő, itt a bel- és külföldi bejelentők száma közelítőleg megegyezik. Elsősorban hazai bejelentések érkeztek a járművek lopásgátló eszközeinek a továbbfejlesztésére. A széles területet felölelő mérésekre és vizsgálatokra vonatkozó bejelentések száma erősen visszaesett, nem éri el az előző évi érték 40%-át sem. A magyar bejelentések kisebb száma mellett zuhanásszerű csökkenést eredményezett a külföldi bejelentők távolmaradása. Viszonylag nagyobb számban jelentettek be anyagok vizsgálatára vonatkozó találmányokat, különösen optikai eszközök alkalmazásával. Az optika és a vezérlés, szabályozás területén szinte teljesen megszűnt a bejelentői aktivitás. A számolás, számítás, számlálás tárgyú bejelentések mennyisége lényegében változatlan az előző évihez képest, és különösen az elektromos digitális adatfeldolgozás területén jelentős az amerikai IBM mellett a hazai bejelentések száma. Ezen belül is sok szabadalmi igény érkezett digitális számító- vagy adatfeldolgozó berendezésekre és eljárásokra vonatkozóan. A bejelentések további jelentős csoportja adatfeldolgozók újabb változatait tartalmazza. A korábbihoz hasonló hazai aktivitás mellett jelentősen visszaesett a PCT-bejelentések száma az ellenőrző készülékek területén; a bejelentett találmányok nagyobb része pénzbedobós és hasonló készülékeket fejlesztett tovább. Ajelzés szakterület a korábbi éveknek megfelelő nem túl magas, de kiegyensúlyozott hazai és külföldi aktivitást mutat. Elsősorban riasztórendszerek, valamint jelátviteli berendezések képezik a szabadalmi bejelentések tárgyát. Az oktatás, titkosírás, bemutatás, hirdetés szakterületeiről benyújtott szabadalmi bejelentések száma drámaian, mintegy az 1/3-ára csökkent, ami a külföldi érdeklődés hiánya mellett elsősorban a hazai bejelentések elmaradásából