Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 4. szám - Hírek, események. Tidrenczel Béla: A Magyar Szabadalmi Hivatal nemzetközi tevékenységének főbb jellemzői 2002 első felében
72 Tidrcnczcl Béla — Hagyományos ismeretek Az elnök megállapítása szerint itt két fő aspektus különböztethető meg: a defenzív védelem, amely a szabadalmak elbírálásához kapcsolódik, valamint az aktív védelem, amely elsősorban a hagyományos ismeretek sui generis védelmét jelenti. A defenzív védelemmel kapcsolatban a Kormányközi Bizottság öt lehetséges tevékenységet vizsgált meg: 1) PCT-minimum dokumentáció; 2) az összegyűjtött információ hozzáférhetővé tétele a WIPO honlapján a szabadalmi elbírálók és egyéb érdekeltek munkájának megkönnyítésére; 3) olyan lehetőségek figyelembevétele, amelyek segítségével a szabadalmi hivatalok megoszthatják egymással eszközeiket; 4) a „hagyományos ismeretek osztályozási akciótervének” terjesztése; 5) dokumentációs eszköztár létrehozása, mely felhívja az érdekeltek figyelmét a hagyományos ismeretek és a szellemitulajdon-védelem kapcsolatára. Hosszas eszmecsere után a bizottság mind az öt javasolt tevékenységet elfogadta.- Folklór Az ülésen megvizsgált dokumentum a folklór kifejeződésének jogi védelmével kapcsolatban beérkezett válaszokat dolgozza fel. A Kormányközi Bizottság négy lehetséges további tevékenységet vizsgált meg. Az első feladat szerint a WIPO igény esetén fokozott jogi és műszaki támogatást nyújtana államoknak, lakosságaiknak, közösségeknek, helyi szervezeteknek a folklór kifejeződéseinek nemzeti szintű jogvédelmének megerősítésére. A második feladat az 1982. évi „W1PO-UNESCO Model Provisions” modernizálása. A harmadik feladat szerint a Kormányközi Bizottság megvizsgálná a folklór kifejeződéseinek nemzetközi jogi védelméhez szükséges elemeket. A negyedik lehetséges feladat a szokásjog és a „hivatalos” szellemitulajdon-védelem rendszere közötti kapcsolatokra irányul, mellyel kapcsolatban célszerű lenne egy erre vonatkozó tanulmány elkészítése. Részletes vita után a bizottság az 1. és a 4. feladatot elfogadta, a 2. és a 3. feladatot illetően azonban nem sikerült közös álláspontra jutni. UPOV Adminisztratív és Jogi Bizottság, Konzultatív Bizottság és Tanács ülése, Genf, április 18-19. Az ülésen az MSZH részéről a Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács elnöke és egy hivatali osztályvezető vett részt. Az Adminisztratív és Jogi Bizottság, többek között, megvitatta a megkülönböztethetőség, egyneműség és állandóság vizsgálatára, és az új növényfajták harmonizált leírásainak kidolgozására vonatkozó átdolgozott iratot, a szabadalmi és a nemesítői jogok közötti átfedésekre vonatkozó specifikus kérdéseket, megvizsgálta a munkacsoport biokémiai és molekuláris technikákkal kapcsolatos javaslatoknak eleget tevő fejlesztéseket ismertető dokumentumát, illetőleg az UPOV-ROM információs adatbázisokat és szolgáltatásokat áttekintő dokumentumot. A Konzultatív Bizottság ülésén Rolf Jördens UPOV főtitkár megbízatását 2003 novemberéig meghosszabbították. Az UPOV Tanács ülése elfogadta a vonatkozó jegyzőkönyvet és a témával kapcsolatos dokumentumokat. Egyéb jelentősebb WlPO-rendezvények WlPO-konferencia a nemzetközi szabadalmi rendszerről, Genf március 25-27. A háromnapos konferencián világszerte elismert és jeles szakembere számos iparjogvédelmi hivatal elnöke és munkatársa tartott igen érdekes előadást, melyek a szabadalmi rendszer legszélesebb értelemben vett kérdéseit, területeit, aspektusait és vonatkozási pontjait ölelték fel. Hivatalunk részéről a konferencián elnökhelyettesi szintű küldöttség vett részt. Az előadások foglalkoztak a szabadalom és az egészségügy kérdésével, az információtechnológiának a szabadalmi rendszerre gyakorolt hatásával, a genetikai készletek témakörével, a szabadalmi hivatalok változó szerepkörével, a „hagyományos ismeretek” helyével. Szó esett a szabadalmi rendszereknek a kutatási beruházásokra gyakorolt hatásáról a fejlődő országok vonatkozásában, a szabadalmi rendszerről mint gazdaságpolitikai eszközről, a kutatás és vizsgálat kölcsönös elismeréséről és témazárásként arról, valójában merre is tart a nemzetközi szabadalmi rendszer. WIPO szeminárium a kis- és középvállalkozások (KKV) és a szellemi tulajdon kapcsolatáról, Brassó, május 14—15. A WIPO és az ŐSIM (Román Találmányi és Védjegy Hivatal) által közösen szervezett szemináriumon a hivatalt ügyfélszolgálati munkatárs és jogász képviselte. A szeminárium előadói arra keresték a választ, hogy a szellemitulajdon-védelem milyen szerepet tölthet be a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésében. E cél megvalósításához többszintű stratégia megalkotására van szükség. A szemináriumon e stratégiák és a kis- és középvállalkozások teljesítőképességét támogató lehetséges nemzeti politikák bemutatására került sor. Kiemelkedőjelentősége van az oktatási politikának, a szellemitulajdon-védelmi eredmények felsőoktatásba való integrálásának, az innovációs politikának (technológiai parkok, inkubátorházak létrehozása, egyetemi kutatóintézetek fejlesztése), az adó- és exportpolitikának. Román részről az oktatási minisztérium képviselője ismertette az ún. „nemzeti stratégia” főbb célkitűzéseit, emellett jeles külföldi szakemberek és meghívott üzletemberek is előadásokat tartottak. A WIPO kis- és középvállalkozások számára készült honlapja három nyelven, több mint 100 oldalon tanulmányozható. 2. Részvétel az Európai Unió szellemitidajdonvédelmével kapcsolatos rendezvényein Szeminárium ,,A szellemi tulajdon védelme az Európai Unióban ” címmel, Madrid, május 23-24. Az EU spanyol soros elnökségéhez kapcsolódó feladatok keretében a spanyol igazságügyi minisztérium kétnapos szemináriumot rendezett. Célja a szellemi tulajdon védelme aktuális fejleményeinek elemzése volt mind a magánszektor, mind a közigazgatás szemszögéből, ille