Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 3. szám - Gyenge Anikó: Zeneművek átdolgozása a szerzői jogban
Zeneművek átdolgozása a szerzői jogban 25 operáiból kölcsönzött zeneszámokból összeállított „salátája” még a 20. század első felében is népszerű eljárás volt. Szerzői jogilag az ilyen műveket akár feldolgozásnak tekinthetnénk, mert már meglévő művek idézésnek terjedelmüknél fogva sem tekinthető részleteit vette át, és alkotott belőlük új művet. Mivel azonban a kölcsönzött részleteket nem változtatták meg a másodlagos művek szerzői, legfeljebb az összekötő recitativókat írták újonnan, az ezzel a komponálási móddal alkotott művek inkább esnek a gyűjteményes művek kategóriájába, semmint az átdolgozások körébe. így a másodlagos művek „szerzőit” csak a „szerkesztői tevékenységükre”, illetve az új összekötő részekre tekintettel illeti jogi védelem, de nem az egyes, a „gyűjteményt” alkotó részekre. Végül szólnunk kell a befejezetlen művek problémájáról is. Gyakran fordul elő, hogy egy szerző nem akarja, vagy nem tudja befejezni egy-egy kompozícióját, de arra az ő halála után vállalkozik valaki más. A legismertebb példáknál maradva Mozart Requiem-jét Süssmayr, az utolsó tanítvány fejezte be, vagy Bartók Brácsaversenyét Serly Tibor brácsaművész tette játszhatóvá. Míg a Requiem esetében - részben a kéziratok elveszéséből kifolyólag - nem lehet pontosan megállapítani, hogy „hol ér véget Mozart és hol kezdődik Süssmayr”, addig ezt a Brácsaverseny esetében részletes dokumentáció segít megállapítani. A nehézséget az okozza, hogy az eredeti műhöz képest (részben legalábbis) más mű jön létre, ez azonban már céljából eredően sem egyéni-eredeti alkotás, hiszen az eredeti szerző stílusában, szándékai szerint, esetleg vázlatai alapján jön létre. Rendszerint persze egyáltalán nem is keletkezik önálló másodlagos alkotás. Segítséget az nyújthat, ha abból indulunk ki, hogy a két alkotó művének részei a befejezés után már önállóan nem használhatók fel. (Ez alól kivételnek számítanak a szándékosan a befejezetlen eredeti mű bemutatását célzó előadások.) Ilyenkor a jog azzal a fikcióval él, hogy az időben egymás után alkotókat szerzőtársnak minősíti, vagyis jogaikat együttesen gyakorolják (az eredeti szerző esetében a jogutódok), jogaik megsértése ellen bármelyik szerzőtárs felléphet, belsőjogviszonyukra pedig - az ettől eltérő megállapodás hiányában - a közös tulajdon, vagyis az egyenlő arányú jogosultság törvényi vélelme vonatkozik. A modern kor és a zenei átdolgozások A 20. század technikai újításai, különösen az elektronika, majd a számítógép és a digitalizáció a zenemű és a zenei átdolgozás fogalmának továbbcsiszolását, esetenként pedig újraértékelését is megkövetelik. Zenemű alatt a jogtudomány olyan egyéni szellemi alkotást ért, amelyhez a hangok kifejezőeszközként szolgálnak.55 Ehhez járul az a követelmény, hogy az alkotás ne csak zenemű, de zenemű is legyen. Hiszen ha John Cage 4’33” címűhappeningjének (amely abból áll, hogy az előadó 4 perc 33 másodpercen keresztül ül a zongoránál) műkarakterét elismerjük, akkor megilleti a szerzői jogi védelem is. E. Ulmer: Urheber- und Verlagsrecht; 3. kiad. 1980. 23. § 1. 1. A magyar jogi szabályozás értelmében56 a szerző csak természetes személy, azaz csak ember lehet, a műnek a szerző személyiségét, egyéniségét kell kifejeznie. Ebből következően gép, műszer nem lehet szerző. Mindenképpen meg kell azonban különböztetni a technikai apparátus önálló tevékenységét attól, amikor az emberi alkotásnak csak segédeszköze a gép, de legalábbis az eredmény felett az emberi akarat rendelkezik. Ez a probléma fontos, tisztázandó kérdésként merül fel a kortárs zenében különösen a számítógépes komponálás eredményeként keletkező művek esetében. A rögzítés nem csupán a később esetleg felmerülő jogviták tisztázásakor nyújt segítséget, de egyébként is szokásos fogalmi elemre a szerzői műnek. Egyes műfajok esetén (tánc, színházi előadás) ez nehézségbe ütközhet, de a zenében - az improvizációktól eltekintve - a rögzítés általában nem okoz gondot. A hagyományos komponálási technikák és azok lejegyzési módja, az ötvonalas rendszerben való kottázás fejlődésével ma már kottának (és ezzel együtt rögzítésnek) fogadhatók el inkább előadási térképek, vagy előadási utasítások sorozatai is, amelyek alkalmanként a megszokott kottánál jóval nagyobb lehetőséget adnak az előadónak a mű megszólaltatásában. Tizenkétfokúság Annak esélye, hogy két zeneszerző egymástól függetlenül pontosan ugyanazt a dallamot találja ki, a hangmagasságok, ritmusok nagy száma miatt szinte a semmivel egyenlő. (Ezért is nehéz bizonyítania az eredeti dallam kitalálójának, hogy a másik szerző dallama a későbbi, és szerves kapcsolatban áll az övével, továbbá hogy a másik szerző hallotta az eredetit, és így alkotta a „másodlagos” témát.) Az azonos dallam kitalálásának esélye azonban rögtön többszörösére nő, ha az a tizenkét fokú komponálás alapelvei szerint születik, különösen, ha azt is figyelembe vesszük hogy egy-egy tizenkét fokú sor az összes fordításával együtt valójában 48 hangsor „lefoglalását” jelenti. Arra azonban eddig mégsem akadt példa, hogy valaki egy más szerző Reihéjét idézte vagy feldolgozta volna. Musique concrete Thomas Mann zenészregénye, a Doktor Faustus nem csak az irodalmat és az írói technikát reformálta meg azzal, hogy a regénybe beépítette élete minden jelentősebb eseményét, jelentős személyét és olvasmányát, de egyben a zenekomponálásra is hatást gyakorolt. A komponistát érő közvetlen hatások integrálása a kompozícióba csak a már szerzői jog által védett anyagok felhasználása esetén érdekes jogilag. A musique concrete felhasznál nem hangszerből származó, esetleg utcai zörejeket, zajokat, magnóra rögzített hangzásokat, zenei effektusokat, de akár meghatározható zeneműveket is a végső alkotás, a kollázs létrehozásához. A kollázs szerzői jogilag mű, hiszen a ki- és feldolgozandó hanganyag kiválogatása, összeállítása és felvétele egyéni szellemi teljesítmény, a felvevőkészülék pedig itt a művész hangszere. John Cage kompozíciója James Joyce Finnegan’s Wake-jére egyrészt tartalmaz olyan „szólamot”, amelyet 56 55 Szjt. 4. §
