Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2002 (107. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 2. szám - Technikatörténet

Technikatörténet

63

29 oldalas kis latin dolgozatban jelent meg. Ezért nevezik Appendixnek.

Bolyai világhírét ennek a munkájának köszönheti. Alapgondolata az volt, hogy az euklideszi ötödik posztulátumot, axiómát kikapcsolta, azaz feltételezte, hogy egy egyeneshez egy, az egyenesen kívül elhelyezkedő ponton át több, az egyenessel egy síkban levő, azzal párhuzamos egyenes húzható. Megalkotott egy új tudományt, az ötödik posztulátumtól független, tehát abszolút geometriát, egy új világot, miként apjához írt levelében mondta. Voltaképpen arra számított, hogy az ötödik posztulátum tagadásából keletkező tudományos rendszerben valamikor ellentmondásra fog jutni. (Nem igaz feltevésből kiindulva, helyes következtetésekkel előbb-utóbb helytelen eredményre, ellentmondásra juthatunk.) De nem jutott ellentmondásra, geometriai rendszere egy új, általánosabb geometria volt, melynek a közönséges euklideszi geometria speciális esete.

Ma már tudjuk, hogy az a geometriai rendszer, melyet Bolyai felépített, tökéletes, ellentmondás nélküli rendszer. Bolyai e munkájával betetőzte apja élete munkáját, egyszersmind bebizonyította, hogy az a számtalan kísérlet, amellyel kétezer év alatt oly sokan próbálták meg az euklideszi axióma bebizonyítását, mind hiábavaló volt. Bolyai felfedezésére vele majdnem egyidejűleg és tőle függetlenül Lobacsevszkij orosz matematikus is rájött, de a tudományos világban életükben egyiküknek sem volt sikere. Annál nagyobb a dicsőségük ma. Az Appendixet minden művelt nyelvre lefordították.

Közben főhadnagy lett és Aradra került. Innen 1830- ban Lembergbe helyezték. A katonai pályát nem szerette, sokat betegeskedett, de közben dolgozott geometriája teljes felépítésén. 1832-ben századossá léptették elő és Csehországba vezényelték. Közben megjelent az Appendix, amit apja elküldött Gaussnak bírálatra. A válasz lehangoló volt, Gauss szerint az Appendixben leírtak megegyeztek az ő vizsgálatainak eredményével, de azokat nem tette közzé. Udvariasan hozzátette, hogy örül annak, hogy egy régi barátja fia előzte meg őt. E levélen túl Gauss nem tett semmit, hogy a világot megismertesse az új geometria felfedezőjével. Csak naplójában jegyezte meg, hogy az ifjú Bolyait elsőrangú lángésznek tartja.

Bolyai János, tudva, hogy korszakalkotó felfedezést tett, nehezen viselte el művének közönyös fogadtatását. Ingerlékennyé, magányossá vált. Nehezen tudott tiszttársaival is kijönni. 1833-ban, 31 évesen, saját kívánságára nyugdíjazták, de engedélyezték neki, hogy-ha úgy akarja — visszatérhessen. Ekkor atyjához ment, akivel azonban sokat viszálykodott. 1834 és 1846 között domáldi birtokukon gazdálkodott, majd haláláig Marosvásárhelyen élt elzárkózva.

A tudományos élettől való elzártsága ellenére foglalkozott matematikával is. A geometrián kívül az algebra, valamint számelméleti problémák is érdekelték. Távol élt a matematikai tudományos élettől, nem jutottak el hozzá folyóiratok, nem ismerte mindig kortársai felfedezéseit. Gondolatait csak apjával tudta megosztani, így rendszeresen leveleztek egymással, rossz viszonyuk ellenére is. Apja biztatta, hogy mielőtt meghalna, szeretne látni még egy Appendixet. Foglalkoztak a komplex számok értelmezésével. Eltérő felfogásuk között úgy akartak igazságot

tenni, hogy mindkettőjük beküldte elgondolásait egy pályázatra. Egyikük sem nyert, ami újabb csalódást jelentett számukra.

Bolyai János szeretett volna részt venni a szabadságharcban, de betegsége megakadályozta ebben. Haditervet dolgozott ki, melyet azonban elvetettek. Élete utolsó szakaszában az emberiség boldogulását elősegítő enciklopédikus mű összeállításán dolgozott, de „Üdvtana” végleges megfogalmazásához már nem volt elég ereje. Fennmaradt viszont a mű ajánlása. Ez azért is érdekes, mert ezzel is bizonyítja, minden viszálykodás, torzsalkodás ellenére mennyire vágyott apja szeretetére. Az ajánlás így szól:

„Bolyai Farkas atyámnak, az emberiség javára s közös szerencsétlenségünkre értetlenségből, elragadott vak indulatból félreismert magam megismertetésére s illő színbe és fénybe helyezésére, szívre, lélekre hatólag végrendeletül, a legbuzgóbb s a közjóért égő szívvel és bizodalmasan ajánlom e művet; a rideg bolyai birtokból mostohán kitagadni akart, de azalatt a föld minden kincseivel felcserélni nem kívánt mennyei uradalomban élt, s magának krisztusi erősséget és vigasztalást szerzett, nyert, elsőszülött fia, János.”

Az Üdvtan sohasem jelent meg, el sem készült, csupán cédulajegyzetek maradtak garmadával, ezeket pedig János féltékenyen őrizte, így apja sem olvashatta soha a fenti ajánlást.

Bolyai Jánost az ismert monográfiák, de különösen a vele foglalkozó irodalmi művek úgy mutatták be, mint egy magába zárkózott, emberkerülő, „mogorva” különcöt. Vélt párbajai is félelmet keltettek a környezetében. Ezzel szemben dokumentumok igazolják, hogy mindennek az ellenkezője igaz: Bolyai János társasági ember volt, ha kellett, tudott vidám lenni, tréfálkozni, és kötekedő sem volt.

Nem egyezik a valósággal, hogy János annyiszor párbajozott, hogy alig „maradtak ép fülek Bécsben”. Egyetlenegy dokumentum vagy szavahihető visszaemlékezés sem maradt fenn, ami igazolná, hogy Jánosnak több párbaja lett volna, mint egy „hivatalban” lévő tisztnek. Önéletrajzában maga is megírja, hogy nagyon elavult és túlhaladott dolog a párbaj. Tisztjelölt korában (kadétnövendékként) néhány párbaja lehetett. Önéletrajzában olvashatjuk: „több ízben volt kedvetlen összej ővésem s kardra hivattam, mi mellett azonban szerencsésen elkerültem minden tetemes sértést. Én magam csakugyan (egy esetet még az akadémián, kadét koromban kivéve...) senkit ki nem hívtam”. (1)

„...Bolyai János kedélyes ember volt, szerette a kedélyes társaságot és társalgást, a kalandot, szerette barátjául a testvér öccseit, apámot, emlékszem rá, hogy velem is játszadozott mint 5 éves gyermekkel bújosdit bolyai kertünkben, jól tudott vívni, de nem volt kötekedő, de ha bántották, nem türte.”(2)

Nem volt híve a kicsapongó életnek; ennek igazolására idézzük magát Bolyai Jánost: „... De az egész, mint szemét s tán minden pipázás vagy dohányzás és többik vagy portubákolás árt mellnek, fognak, idegrendszernek... s azért jó volna ha nevére sem lenne semmi szükség...”®, vagy „Például a boros kancsó nem barátja az egészségnek, józanságnak és rendes életnek, kötelesség teljesítésnek, hivatal folytatásnak.”®