Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 6. szám - Hírek, események
Hírek, események 69 felkészítve, és megteremthessük számukra a lehetőséget a sikeres bemutatkozásra ezeken a rendezvényeken. Sok akadályba ütköztünk és ütközünk még ma is, és ki-ki a maga útját járva próbálta megvalósítani céljait. A diákkör megalakítása nehezen kristályosodott ki. Ezt megelőzte egy próbálkozás, amely során az érdeklődő diákokat segítettük különböző versenyekre való felkészülésükben, és utazási költségeiket próbáltuk előteremteni különböző forrásokból. Háromszék nevesebb székely családjai közé tartozik a csemátoni Végh família. A család története a XIV. századig vezethető vissza. Nevük többféle alakban fordul elő: Vég, Veégh és Végh, de a család mindig az utóbbihoz ragaszkodott. Nemesi levelüket Báthori Gábor fejedelemtől kapták 1608. június 29-én, melyet 1609. január 28-án a maksai gyűlésen hirdettek ki. Címerük kék pajzsában koronán nyugvó páncélos kar látható átnyilazva, a sisakdíszen pedig páncélos kar karddal. E háromszéki család egyik híres fia és ezermestere volt Végh Antal, aki 1821. március 21-én született Alsó-Csemátonban. Kézdivásárhelyen katonaiskolába járt, mesterségre soha senki nem oktatta, magától tanulta meg az asztalosságot, vasöntést, esztergálást. 1848-ban Gábor Áron oldalán munkálkodik a kézdivásárhelyi műhelyben. Az utókor emlékezetében Végh Antal neve mint székely ezermesteré ismert. A szabadságharc leverése után „a kardból ekét kovácsolt”, ismereteit a békés építőmunka szolgálatába állította. A híres ekékből a csemátoni műhelyben sok ezer készült és kiszorította az addig használt faekéket. Végh Antal váltóekét is készített, ami dombos területen is jól bevált. Nem csak ekét, hanem vízimalmot, gőzgépet is szerkesztett. A csemátoni tájmúzeum, amely Erdély legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, emlékszobában őrzi szerszámait, felszereléseit. A diákkör tevékenysége Nagyon sok idős emberrel beszélgettünk, és ezektől megtudtuk azok nevét, akik a vidék történelmét ismerik vagy esetleg feljegyzéseket készítettek róla. Vargyason Sütő Bélával, aki sajnos ma már nincs közöttünk és fiával. Ok a vidék leghíresebb fafaragói és bútorfestői. Máthé Ferenccel, aki szintén fafaragó. Olasztelken Kosa Bálint nyugalmazott biológussal, aki évekig Köpecbánya laboratóriumát vezette. Fametszeteiről híres a környéken, és nagyon sokat tud vidékünkről. Erdőfülében Hermann Rozália volt iskolaigazgatóval, aki a faluról monográfiát írt. Magyarhemányban Balog Irma iskolaigazgatóval, akinek segítségével hozzájutottunk az eddig még kiadatlan falumonográfiához, amit az egykori id. Máthé János állított össze. Nagyon sok történelmi adatot tartalmaz a mi vidékünkről. Kisbaconban Benedek Elek leszármazottaival, akik az emlékházat is rendezik. Baráton Kisgyörgy Zoltán újságíróval, aki valamikor Köpecbánya geológusa volt, és egy élő, kétlábon járó lexikon. A diákok fejlődése szakköri munka segítségével A diákok fejlődése olyan célkitűzés, amit minden tanár és iskola teljes szívvel támogat. Mégis a használt tanítási módszerek csak azt érik el, hogy a diákok önállótlanok, értedének és gyermetegek maradjanak. Az önállóság helyett az iskolák tulajdonképpen megerősítik a tanáraiktól való függésüket azzal, hogy előírják mit, hogy és mikor tanuljanak. A tananyag nagy része nem kötődik a diákok érdeklődési köréhez, lakóhelyéhez, történelméhez, népi kultúrájához vagy mindennapjaihoz. Ezek ismertetése nem lehetséges a tanórák keretén belül, és legtöbb esetben a tanár csak megemlíti ezeket, ami legfeljebb arra elég, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését. Komolyabb ismeretanyag elsajátítására nyújt lehetőséget a diákkör keretén belül kifejtett tevékenység, olyan módon, amely lehetővé teszi a diákoknak, hogy tájékozódjanak az általuk igényelt tematikáról és a kitűzött feladatra megtalálják a saját megoldásukat, ellentétben azzal, mikor megoldásokat ajánlanak fel nekik. A diákoknál marad a felelősség a feladat megoldására, és ennek következtében növekszik önbizalmuk és önmaguk iránti felelősségük. A következőkben megpróbálom elemezni a diákok fejlődését az eltelt évek tevékenységének tükrében. A kilencedik osztályba úgy érkeznek a gyerekek, hogy képtelenek egy pályázat vagy tanulmány összeállítására tanári segítség nélkül. Számítógépes szövegszerkesztési ismereteik szintén nagyon gyengék, kivételt képeznek azok a gyerekek, akik otthon számítógéppel rendelkeznek. Ezek száma viszont a mi vidékünkön nagyon csekély, és ehhez még az is hozzájárul, hogy az általános iskolákban nincs számítógépes oktatás. Egy írott anyag tanulmányozása, kijegyzetelése is gondot okoz egyes tanulóknak, nem beszélve egy helyszínrajz elkészítéséről vagy egy gyakorlati megvalósításról. A diákkört megalapító csapat tagjai nagyrészt már kikerültek az iskolából és mindannyian egyetemen folytatják tanulmányaikat, részben Romániában, részben Magyarországon. Nagy részük már a diákköri tevékenység során sikerélményt ért el és miután elhagyták iskolánk padjait megtalálták azt a szakterületet, ahol képességeiket és tudásukat kamatoztathatják. Közülük nagyon sokan még most is tartják a kapcsolatot a diákkör mai tagjaival, ellátva őket jó tanácsokkal. Velencei András, a Végh Antal tudományos diákkör vezető tanára, Baráti Szabó Dávid Középiskola, Baraolt (Románia) Bodvaj és a vasgyártás Orbán Balázs „A Székelyföld leírása” című munkájában a Magyarhermányhoz tartozó Bodvajjal kapcsolatban írta: „...a Paphomlok nevű hegyfokon oly nagy mennyiségben jön elő a vassalak, hogy arról régen nagymértékben űzött vasműveletre kell következtetni. A hagyomány azt tartja, hogy római korban itten nagyszerű vasbányák voltak.” Nem nevezi meg a forrást, ahonnan az adatot nyerte, ezért csak annak a megállapítására támaszkodhatunk, hogy azon a környéken a leggondosabb kutatással sem lehetett az említett vasbányákat megtalálni, csupán a salakmaradványok árulkodnak róluk. Idős Máthé János magyarhermányi falutudós szerint „Dr. Bányai János geológusmémök a húszas években egy csapat középiskolás diákkal kutatott eredménytelenül.” A
