Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 6. szám - Fórum. Dr. Gyertyánfy Péter: A kódolt kábeltelevíziós adásokról az SzJSzT egy szakvéleménye kapcsán

FÓRUM

61

A kódolt kábeltelevíziós adásokról az SzJSzT egy szakvéleménye kapcsán

1. Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle előző, 2001. augusztusi számában megjelent az SzJSzT 38/00 számú szakvéleménye a külföldről kódolt televíziós és rádiós sugárzásként érkező műsorok vezetékes „kábeltelevíziós” továbbközvetítéséről (a továbbiakban: Szakvélemény).

A Szakvélemény peren kívül, magyar kábeltelevízió hálózatok megkeresésére született. Ugyanezek a hálózatok utóbb jogerős ítéletbe foglalt egyezséggel rendezték a megkeresés alapjául szolgáló vitát az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel (6. P. 27.898/2000/10. sz., 2001. július 12). Bár a Szakvélemény végkövetkeztetése is az, hogy az említett magyarországi továbbközvetítéshez elengedhetetlen az ARTISJUS közvetlenül vagy külföldi jogvédő partnerei útján közvetetten adott engedélye, az egyezség alapjául szolgáló elvek és jogértelmezés mégis több ponton lényegesen eltérnek az említett SzJSzT-szakvéleményben foglaltaktól.

2. A Szakvélemény a megkeresés nyomán vizsgálja azt a lehetőséget is (ad 3. pont), hogy a külföldről kódolt televíziós, rádiós sugárzásként érkező műsorok vezetékes továbbközvetítését lehet-e az Szjt. 28. §-a alá tartozó egyidejű, változatlan továbbközvetítésnek minősíteni? A Szakvélemény nemleges válaszát magunk is helyesnek tartjuk. Az ilyen módon való értelmezés gyakorlati célú lett volna: a kábelhálózatok általi adatközlés, elszámolás, jogdíjfizetés mindkét fél számára előnyös megkönnyítése (a jelenlegi, az egyidejű továbbközvetítésre vonatkozó keretszerződés adminisztrációs rendszerébe illesztés). A bírói egyezségben már az ARTISJUS és a kábelhálózatok is más jogi alapra helyezkedtek.

3. A Szakvélemény az „ad 1.” pontban azt állítja, hogy az Szjt. 26. § (1) és (2) bekezdésének összes fogalmi eleme - így a vezeték nélküliség is - irányadó a (3) bekezdésre is, tehát ha a dekódoló (közönséghez átvivő) szervezet egy vezetékes hálózat, az utóbbi nem végez sugárzást. Ebben az esetben a kábeltelevíziós szervezet közreműködése csak technikai jellegű (tehát a szervezet nem „felhasználó”).

Az egyezség alapjául szolgáló szakmai vélemény ezzel szemben az Szjt. három, szóban forgó bekezdése összefüggését a következőképpen látja:

Az Szjt. 26. § (1) bekezdése a sugárzás általános fogalmát tartalmazza s ennek egyik eleme a vezeték nélküli közvetítés. A (2) bekezdés sugárzásnak minősíti a műholdas sugárzást, az eredeti rádió- és televízió-szervezetek kizárólagos felelősségével, ha a vétel országában a vétel a nyilvánosság számára bárki (harmadik személy) közreműködése nélkül lehetséges, éspedig függetlenül attól, hogy a sugárzó szervezet és a nagyközönség között ott van a műholdas szervezet is. Az Szjt. 26. § (3) bekezdés sugárzásnak minősíti azt a teljes folyamatot, ami egyrészt kódolt sugárzási szakaszból, másrészt a szerződés alapján

dekódoló szervezet által végzett, a dekódolás utáni szakaszból áll. A második szakasz vezetékes vagy vezeték nélküli jellege nem változtat ezen a minősítésen. Éppen ezért volt szükség a 28. §-tól való elhatárolás mellett a (3) bekezdésre, mint kivételre az (1) bekezdés általános szabálya alól.

A Szakvélemény első pontja hivatkozik a miniszteri indoklás következő fordulatára is: „A sugárzás szabályozásában újdonság a kódolt adásokkal kapcsolatos - a gyakorlatban eddig vitatott - kérdések rendezése: sugárzásnak tekintendő és nem számít a 28. § (2) bekezdésében szabályozott vezetékes továbbközvetítésnek, ha a műholdról kódoltan érkező, a vezetékes hálózatba bevitt műsor dekódoló eszköze nem kapható a kereskedelemben, vagyis azt nem szerezheti be bárki.” Ez a magyarázat azonban csak a 28. §-beli esettől a nyilvánossághoz való egyidejű változatlan továbbközvetítéstől határol el. Ott ugyanis már az első közvetítési szakasz is közvetlenül elérheti a nyilvánosságot. Nem jelenti, nem is mondja ez azt, hogy a (3) bekezdésben leírt közvetítési folyamat második szakaszának megvalósítása ne lenne „felhasználás”. Ha valaki megvalósítja ezt a második közvetítési szakaszt, az eredeti sugárzó szervezettel együtt sugárzást végző szervezet lesz, függetlenül attól, hogy vezetékkel, vagy anélkül teszi.

A (3) bekezdés tényállásában a törvény kifejezetten felhasználónak minősíti a kódolást alkalmazó, azt a közönség rendelkezésére bocsátó belföldi szervezetet, hiszen „nyilvánossághoz közvetítő szervezetként” jelöli meg.

Ebből következik, hogy a kódoltan, műholdról érkező tv-műsort hálózatába tápláló (és annak dekóderét - kódoldó szoftverét - az előfizetők rendelkezésére bocsátó vagy dekódoló) szervezet jogszerzési kötelezettsége igenis hasonló (tartalmilag azonos) annak a szervezetnek a szerzői jogi kötelezettségéhez, amely eleve saját műsort készít és vezetéken közvetít a nagyközönséghez: „A felhasználás folyamatába lépő (általában: vezetékes) hálózat üzemeltetője - mint az adott földrajzi területen (Magyarországon) műveket a saját műsorban a közönséghez közvetítő szervezet [lásd 26. § (7) bek.] - közvetlenül vagy közvetve (az eredeti sugárzó útján) meg kell szerezze erre a területre a műsorban szereplő művek felhasználási jogait vagy közvetlenül vagy a közös jogkezelőn keresztül (27. §).” (A szerzői jogi törvény magyarázata, KJK 2000, 149. o.) A „mint” szó nem ,,-ként”-et jelent, hanem „ugyanúgy, mint” értelemben szerepel. A Megbízás 4. pontjában feltett kérdés („Más szóval ...”) félreértelmezi e törvénymagyarázatot.

Összefoglalóan: A dekódolás, illetve átkódolás, valamint a dekódolás háztartáson belüli lehetővé tétele a nyilvánossághoz közvetítésen, mint felhasználási módon belül a törvény által sugárzásnak minősített, a sugárzás részeként nevesített felhasználási cselekmény [Szjt. 17. § d),