Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2001 (106. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 6. szám - A szellemi tulajdonvédelmi tanács állásfoglalásai. Dr. Vörös Imre: A szabadalom fordításának nyelve – alkotmányossági kérdések

44

A Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Tanács állásfoglalásai

ESZE-hez történő 2003-as csatlakozásunk után pontosan ugyanaz lesz, mint amely a BGH-ítélet alapjául szolgált: a nemzeti hivatalos nyelven a nemzeti szabadalmi hivatalhoz való benyújtás hiánya. Magyar vonatkozásban a kérdés már csak azért is alapos elemzést igényel, mivel a BGH-ítélet gerince éppen az volt, hogy az igénypontokat németül - az ESZE hivatalos nyelveként - amúgyis közzétették, így az NSZK-ban gazdasági tevékenységet kifej tők már ezek alapján is be tudták azonosítani azt az iparűzési kört, amelynek szabadalmi tisztaságára különös figyelmet kell fordítaniuk.

Egy Magyarországon gazdasági tevékenységet kifejtőt aligha vigasztal, hogy angolul, franciául vagy németül az igénypontokat az Európai Szabadalmi Közlönyben minden körülmények között - az ESZE 14. cikkelyénél fogva - közzé kell tenni, és nemzeti jogalkotója a 65. cikkely alapján előírhatja minimum az igénypontok nemzeti nyelven történő közzétételét is. Egyrészt magára a szabadalmi leírásra vonatkozó informálódási problémáját a háromnyelvű közzététel nem oldja meg, így könnyen „beleszalad” egy szabadalombitorlásba. Másrészt ha gyanút is fog, az európai belső piacon mindenképpen gazdasági szempontból - a fordítási költségek miatt - a versenyben hátrányba kerül azon tagállamok vállalkozóival szemben, amelyek székhelye szerinti ország hivatalos nyelve megegyezik az ESZE valamelyik hivatalos nyelvével (ilyen pl. éppen az NSZK, az Egyesült Királyság, Franciaország vagy Svájc). A Rt esetében pedig még az igénypontok nemzeti hivatalos nyelvre történő lefordíttatása sem írható elő.

A magyar Alkotmány és a GG kétségtelen hasonlósága ellenére sem bizonyos tehát, hogy ugyanazok az alkotmányossági érvek, amelyeket a BGH használt, a magyar alkotmányossági vizsgálat szempontjából is perdöntőek. Elengedhetetlennek látszik ezért a magyar Alkotmány releváns szabályainak és a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatának áttekintése.

VII. A magyar Alkotmány szabályai és az Alkotmánybíróság gyakorlata

1. A fent vázolt problematika összefüggésében a magyar Alkotmány következő rendelkezései relevánsak.

1.1. A 9. § (2) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.

Ez a rendelkezés két témát érint tehát: megfogalmaz egy alapjogot és egy ún. államcélt - a kettő különbségére alább kitérek.

1.2. Az Alkotmány 70/A §-a tiltja a diszkriminációt kimondva, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodók számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely, faj, szín, nem, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés nélkül.

1.3. Általános megfogalmazásban az Alkotmány a jogállamiságot deklarálja ismert 2. § (2) bek. -ében, kimondva, hogy a „Magyar Köztársaság ... demokratikus jogállam”. Ebből a tételből vezette le az Alkotmánybíróság a jogbiztonság alkotmányossági követelményét.

Vegyük szemügyre egyenként ezeket a rendelkezéseket.

2. Az Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) állandó gyakorlata szerint a vállalkozás jogának két oldala, két aspektusa van: egyrészt a vállalkozóvá válást garantálja az esetleges állami beavatkozással, korlátozással szemben [54/1993 (X. 13.) ABh (ABH 1993,341. sköv. old.], másfelől annak gyakorlását [194/B/1998 ABh (ABH 1999, 665.].

2.1. Az első kérdést illetően az AB vezető ítéletnek, leading case-nek tekintett 54/1993 (X. 13.) AB határozatában dolgozta ki a vállalkozás joga mint alapjog egyik oldalát, aspektusát. Eszerint: a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [70/B § (1) bek.] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást (ABH 1993,340-342.). A vállalkozás joga tehát a vállalkozás joga - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott-biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási formában történő gyakorlásához.

2.2. Ettől különbözik - bár a vállalkozóvá válással összefügg — az a kérdés, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lépve gyakorolhatja a vállalkozás alapjogát. „E feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer . .. megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány rögzített (9. § (1) bek.) követelményének... ” [54/1993 (X. 13.) ABh (ABH 1993, 342)]. A feltételrendszer meghatározása tehát általában a jogalkotó szabadságában áll, azonban az Alkotmányra figyelemmel kell lennie, így a piacgazdaságról szóló rendelkezés mellett a diszkrimináció tilalmát is figyelembe kell venni.

Adott esetben az áfa visszaigénylésével kapcsolatban benyújtott indítvány alapján döntve az AB azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozó a hatályos jogszabályok, köztük az adójogszabályok ismeretében szabadon vállalkozik egyes gazdasági tevékenységi fajták elvégzésére, és ezzel dönt a tevékenységével járó kockázatok felől. Minthogy az áfa visszaigénylésének szabályai a konkrét esetben diszkriminatívak nem voltak, az AB [a gazdaságpolitikai mérlegelés körébe tartozó] célszerűségi kérdésnek tekintette a szabályozás tartalmát, mikénti kialakítását, mely a jogalkotó szabadságában áll: nem vet fel alkotmányossági kérdést [276/B/1997 AB határozat, ABH 1997,736,739], Ugyanígy az egészségügyi hozzájárulás jogszabályi előírását az AB nem tekintette a közgazdasági feltételrendszer olyan elemének, amely a vállalkozás jogának gyakorlása oldaláról alkotmányossági problémát vetne fel, mivel nem különböztet a vállalkozók között [37/1997 (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 234, 243.)].

3. A gazdasági verseny szabadságát az AB nem tekinti alapjognak, ezért nem is részesíti az alapjogoknak kijáró védelemben [Alkotmány 8. § (2) bek.]. E védelem annyit jelent, hogy az alapjog lényeges tartalma korlátozhatatlan, nem lényeges tartalma pedig csak annyiban, amennyiben más alkotmányos alapjog, alkotmánybeli cél vagy érték érvényre juttatása érdekében a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges (a másik alapjog, cél stb. másként nem juttatható érvényre) és az elérni kívánt célhoz képest arányos is.