Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - Jelentés a szolgálati és az alkalmazotti találmányokra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatával foglalkozó munkacsoport tevékenységéről és következtetéseiről
Jelentés 5 vekre is (lásd az Szjt. V. fejezetét), lehet-e találmányi díjszerződést kötni a munkavállaló jövőben megalkotandó találmányaira is. A munkacsoport egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Szt. 13. §-ának ezt kizáró, megtiltó rendelkezése híján érvényesen köthető ilyen találmányi díjszerződés, hiszen ez azt jelenti, hogy az Szt.nek e kérdésben nincs - a feltaláló érdekének védelmét szolgáló - olyan szabálya, amelytől az Szt. 15. §-ának (2) bekezdése értelmében nem lehet eltérni. Természetesen a jövőben megalkotandó találmányokra vonatkozó díjszerződések esetében a felek kockázata még nagyobb, amit az arányossági követelmény teljesülésének vizsgálatakor úgy kell értékelni, hogy a feltűnő értékkülönbség megállapításához az átlagosnál - vagyis a már létrejött szolgálati találmány ellenében járó díjazást meghatározó szerződés tekintetében érvényesülőnél - nagyobb mértékben kell megbomlania a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyensúlyának. ad c) A munkacsoport nem találta helytállónak azt a vélekedést sem, amely szerint az Szt. nem számol azzal, hogy a szolgálati találmány a munkáltató és a munkavállaló együttes teljesítménye, amelynek értékesítése közös érdek. Az Szt. 13. §-ának (9) bekezdése pontosan e körülményekkel számol, amikor előírja: a találmányi díj mértékét a munkáltatónak a találmány megalkotásához nyújtott hozzájárulására és a feltaláló munkaviszonyból eredő kötelezettségeire figyelemmel kell meghatározni. A munkacsoport tagjainak véleménye azonban megoszlott arról, hogy valóban e tényezőket, illetve, hogy kizárólag e tényezőket indokolt-e figyelembe venni a találmányi díj mértékének meghatározásakor. E kérdés részletes vizsgálatát - egyebek között az Szt. e szabályainak alkalmazásával kapcsolatos joggyakorlati tapasztalatok majdnem teljes hiányára tekintettel - a munkacsoport mindazonáltal középtávon elvégzendő feladatnak tekinti. ad d) A munkacsoport szükségesnek ítélte, hogy tisztázza az Szt. 15. §-ának (2) bekezdésében foglalt - egyoldalú kogenciát bevezető - szabály viszonyát az Szt. 13. §ának (7)—(9) bekezdésében található rendelkezésekhez. Az Szt. 15. §-ának (2) bekezdése alapján egyértelműen semmisnek minősülnek a munka- vagy egyéb szerződésekbe foglalt olyan kikötések, amelyekben a munkavállaló előre lemond a találmányi díj iránti igényéről. Hasonlóképpen semmis az a szerződési kikötés, amely az Szt. 13. §ának (7)—(8) bekezdésében előírt arányosság érvényesülését kifejezetten kizárja, illetve az arányossági követelménnyel nyilvánvalóan ellentétesen rendelkezik. Ilyen esetekben a szerződési kikötés - függetlenül attól, hogy milyen szerződés részét képezi - polgári jogi értelemben semmis, azaz [mivel az Szt. 15. §-ának (2) bekezdésébe ütközik] a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében tilos szerződésként, illetve szerződési kikötésként minősül semmisnek. A szerződés semmisségére bárki határidő nélkül hivatkozhat [Ptk. 234. § (1) bek.]. Ezzel szemben az a találmányi díj szerződés, amely az előbb említett kikötések valamelyikét nem tartalmazza, nem minősül az Szt. 15. §-ának (2) bekezdése miatt semmisnek pusztán azért, mert a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között a találmányi díj szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség. Ilyen esetben csupán a szerződés megtámadására nyílik lehetőség a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján. Az érvénytelenségjogkövetkezménye csak az előírt határidőn belül, sikeresen megvalósuló megtámadáshoz fűződik. A felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén irányadó- egy éves - megtámadási határidőt a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése, valamint e § (2) bekezdésének c) pontja és (3) bekezdése szabályozza. Figyelmet érdemel továbbá, hogy- aPtk.236.§-ának(4)bekezdéseszerintamegtámadásjoga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond;- az állandó bírói gyakorlat szerint a feltűnő értékkülönbségre alapított eredményes megtámadás esetén a szerződés érvényessé nyilvánításakor [Ptk. 237. § (2) bek.] a bíróságnak az ellenszolgáltatást nem a jogosult által követelt teljes forgalmi érték alapján, hanem csak olyan mértékben kell megállapítania, hogy ez a feltűnően nagy értékkülönbséget megszüntesse (lásd pl. BH 1992/256.);- a korábban hatályos jogszabályok alapján kialakult joggyakorlat ma is figyelembe vehető támpontokat nyújt a találmányi díj szerződéseknek a feltűnő értékkülönbségre alapozott megtámadása esetén (lásd pl. BH 1989/227., BH 1989/308., BH 1985/470.). A munkacsoport érzékelte mindazonáltal, hogy az Szt. 13. §-ának (7) és (8) bekezdéséhez és 15. §-ának (2) bekezdéséhez fűzött együttes - az előzőekben kifejtett - értelmezés nem következik nyilvánvalóan, „első ránézésre” a szabályozásból. Emellett a munkacsoport figyelembe vette azt is, hogy valójában csak az Szt. 13. §-ának (7)-(9) bekezdései számítanak szerződéspótló szabályoknak, azaz, hogy csak e rendelkezések tekintetében képzelhető el az Szt.-tői eltérő szerződési rendelkezés. Mindezekre figyelemmel teszi meg a munkacsoport a jelentés 4.1. pontjában ismertetett kodifikációs javaslatát az Szt. 15. §-a (2) bekezdésének módosítására. A javasolt módosítás nemcsak a jogi helyzet szükségesnek látszó tisztázását mozdítaná elő - anélkül, hogy a szolgálati találmányok feltalálóinak helyzetét érdemben hátrányosabbá tenné -, hanem jobban kifejezné a szolgálati találmányokra vonatkozó szabályozás polgári jogi jellegét, illetve a Ptk. mint mögöttes jogszabály szerepét is (pl. a Ptk. 202. §ában szabályozott uzsorás szerződés tekintetében). Hangsúlyozza továbbá a munkacsoport, hogy megegyezés, találmányi díjszerződés híján a szolgálati találmány feltalálója az Szt. 13. §-ának (7)—(9) bekezdése szerinti mértékű díjazást követelhet. A munkacsoport tagjai egyetértettek abban, hogy sem alkotmányosan megengedhető nem volna, sem indokoltnak nem volna tekinthető a bírói út kizárása a szolgálati találmány feltalálóját megillető díjazással kapcsolatos jogvitákban. Középtávon elképzelhetőnek ítélte azonban a munkacsoport, hogy e kérdéskörben javítsuk és fokozzuk a bíróságon kívüli vitarendezés lehetőségét. Ehhez analógiaként felhasználhatók a fogyasztóvédelmi békéltető testületek, illetve a szerzői jogi egyeztető testület szabályai (lásd a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 18-37. §-át és az Szjt. 102-105. §-át). A vitarendezés fórumaként pedig a Találmányi Szakértői Testület kerülhetne szóba, ami az Szt. 16. §-a (2)—(3) bekezdésének
