Iparjogvédelmi Szemle, 2000 (105. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 4. szám - Tanulmányok. Dr. Bendzsel Miklós: Az európai szabadalmi rendszer reformja – hazai tükörben
2 Dr. Bendzsel Miklós- a feltalálók, kutatók, kis- és középvállalkozók szabadalmi tájékozódásának javítása érdekében bizottsági közlemény kiadása új ajánlások kidolgozása érdekében. A közlemény kiemelte, hogy a hatékony, gazdaságos és biztonságos európai szabadalmi jogvédelem érdekében erősíteni kell a tagállamok közötti koordinációt; bátorítani és gyorsítani szükséges az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) felülvizsgálatát, különös tekintettel a műszaki fejlődés következményeire, a közösségi szabályozásra és a vonatkozó nemzetközi megállapodásokra; megfontolandónak ítélte a Közösség csatlakozását az Egyezményhez. A dokumentum szorgalmazza az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) díjcsökkentő erőfeszítéseinek folytatását csakúgy, mint az európai szabadalmak fordítási költségeinek erőteljes mérséklését. Mindezen célkitűzések kapcsán a Bizottság fontos tényezőként veszi számba a közép-európai államokkal megkezdett csatlakozási tárgyalások végső eredményeként bekövetkező bővülést, valamint ezen államok méltányolt harmonizációs erőfeszítéseinek következtében az Európai Szabadalmi Szervezetbe legkorábban 2002. július 1-jétől megnyíló teljes jogú csatlakozási lehetőséget. 2. A tagállamok közötti koordináció erősítése jegyében, s a fenti célok kézzelfogható programokkal való támogatása érdekében kezdeményezte a francia kormány az EPO- tagállamok kormányközi konferenciájának megszervezését 1999. június 24-25-én, Párizsban. Az EPO Igazgatási Tanácsának 1999. január 29-ei, Magyarországon kívül hét másik kelet-közép-európai országot az EPC-hez való csatlakozásra 2002. július 1 -jével kezdődően meghívó döntése alapján a konferencián elnöklő Christian Pierret francia ipari államtitkár meghívta a Kormány képviselőjét a június 25-ei tanácsülésre, megfigyelői minőségben. A gazdasági miniszter megbízta a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) elnökét, hogy a konferencia záróülésén személyes képviselőjeként vegyen részt. A konferencia résztvevői voltak:- a 19 tagország küldöttsége,- az EPO küldöttsége Ingo Kober elnök vezetésével,- az Európai Bizottság küldöttsége Mario Monti biztos vezetésével,- az UNICE és az EPI (EPO-hoz delegált ipari és képviselői szervezetek) küldöttségei, továbbá a záróülésen résztvettek:- a 8 csatlakozásra felhívott ország delegátusai közül: Bulgária, Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia-Észtország távolmaradt,- az EPC 166. cikkelye alapján nyitott csatlakozási pozícióban lévő 3 ország delegátusaiból: Izland és Norvégia - Törökország távolmaradt,- az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete. 3. Magyarország az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatási Tanácsának korábbi döntése alapján 1997 októberétől megfigyelői státuszban részt vesz a negyedévente ülésező irányító testület munkájában csakúgy, mint annak Szabadalom Jogi Bizottsági tevékenységében. Az MSZH elnöke a 2370/1996. (XII. 20.) Korm. sz. határozatban foglalt felhatalmazás alapján a hivatalos csatlakozási kérelem benyújtója volt, vezeti a Tanács munkájában résztvevő magyar küldöttséget, összehangolja és képviseli az európai szabadalmi integrációval kapcsolatos magyar kormányzati álláspontot a végső, csatlakozási technikai tárgyalássorozaton. Előzetes tájékozódás után, a Kormányközi Konferencia megfigyelői minőségében és az előzőekben vázolt folyamatok részeseként üdvözlő nyilatkozatot adtam át a Konferencia főtitkárának, Henri Deniaud nagykövet úrnak és a titkárságnak. A tagj elöltek között egy edülinek bizonyuló köszöntő gesztust nagyra értékelve a Konferencia titkársága a záróülés elejére közzétette a magyar nyilatkozat szövegét. II. A francia miniszterelnök megnyitó beszédének fő tételei A magyar nyilatkozat átadásakor kézhez kaptam az előző napi konferenciamegnyitón a francia miniszterelnök, Lional Jospin úr által tartott beszéd szövegét, melynek lényeges megállapításai — kivonatosan - a következők. 1. Az innovációk, az új technológiák és a kockázatkezelés a növekedés motorjai Európában, az európai szabadalom ambiciózus reformja alapvetően hozzájárulhat az európai gazdasági struktúrák együttes fejlesztéséhez, az erős és tartós növekedési feltételek biztosításához. A védelem, az energia és az egészségügy szektorainak európai dimenziói sikeresek - ehhez kell a termelési szektorok kedvező körülményeit horizontális politikákkal erősítő, piaci feltételeket javító további intézkedéseket hozni. A nemzetgazdaságok, az ipari hagyományok és a specializáció változatosságán túl a hasonlóságok egy európai modellt körvonalaznak. Az infrastrukturális hálók sűrűsége, a képzési lehetőségek hatékonysága, a munkaerő minősége csakúgy, mint a társadalmi párbeszéd gazdagsága, a szociális védelem szintje, a jogszabályok tisztasága - mindez együttesen erősíti az európai hatékonyságot. Elengedhetetlen az erők együttes, az innováció szolgálatában való felhasználása. 2. Két éve a francia kormány az innováció három, megerősítendő pillérét jelölte meg, ezek: a vállalkozók, a tőke és a technológiák. „Újragyúrták” a pénzügyi politikát a cégalapítók és finanszírozóik kockázatvállalásának ösztönzése érdekében. A kockázati tőkealapok egy év alatt megnégyszereződtek Franciaországban, ezzel a második helyre léptek Európában. A francia Parlament által éppen 1999 nyarán vitatott „innovációs és kutatási törvény” kedvező kereteket fog biztosítani az egyetemek és a kutatási intézmények részére a vállalatalapításhoz és a kutatási eredményeik gazdasági értékesítéséhez. Ezenkívül korszerűsíti a társasági jogot, s biztosítani fogja a gyors növekedéshez elengedhetetlen jogi rugalmasságot az erős növekedési potenciállal rendelkező kisvállalatok számára. (A július 7-ei Financial Times már a törvény megalkotásáról tudósított.) Franciaország kiállt az 5. Európai K+F keretprogram világos, az európai versenyképességet meghatározó prioritásai mellett; szorgalmazza, hogy az európai befektetési