Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám - Technikatörténet. Bay Zoltán
42 Bay Zoltán Bay úttörő jellegű kísérletében először alkalmazta a másodlagos elektronsokszorozás elvét az atomszámlálásban: az előkészített számlálóberendezést a folyékony nitrogén hőmérsékletére lehűtve, a zaj szinte teljesen megszűnt. A másodlagos elektronsokszorozás révén a részecskeszámlálás sebességét három nagyságrenddel meg lehetett növelni. így Bay törekvései a nagysebességű koincidenciakísérletek terén valóra váltak. Ma ez képezi alapját minden, a gyors atomszámlálásban alkalmazott eljárásnak. A magyar kutatók gyors szcintillációs kristályok híján nem tudták folytatni ezirányú kutatásaikat, a következő évtizedben az Egyesült Államokban és Kanada atomkutató laboratóriumaiban fejlesztették ki. Az új módszer nemzetközi elismerésének ékes bizonyítéka, hogy Bay dr. két, az elektronsokszorozás elvén alapuló számlálóját Washingtonban az Energy Research and Development Administration (Energiaügyi Hivatal) és a National Museum of History and Technology, Smithsonian Institution (Nemzeti Múzeum) együttműködésével létrejött „Atomsmashers 50 Years” (Atomrombolók 50 év) című kiállításán központi helyen állították ki. Bay Zoltán sokirányú kutatási tevékenységét bizonyítja, hogy később, a washingtoni években együtt dolgozott Neumann Jánossal az elektronikus számítógép működésének tökéletesítésén. Bay erre a célra kifejlesztett egy flip-flop-szervo áramkört, amely az elektronsokszorozó alkalmazásával másodpercenként százmillió művelet elvégzésére volt képes. Ez hatalmas előrelépés volt az akkor ismert percenkénti egymillió művelethez képest. N eumann 1957-ben bekövetkezett korai halála megakadályozta őket a projekt befejezésében. Bay Zoltán a mikrohullámú technika megismerése, a radar kifejlesztése után rájött arra, hogy az új technikával ki lehetne jutni az űrbe, a mikrohullámú jelek segítségével el lehetne érni a Holdat. A kutatás közben felmerült nehézségek nem tántorították el céljától. Elgondolásának lényege a jelek ismétléséből és a gyenge visszhangok összegezéséből állt. Csapatával - 10 tudós és 30 műszaki szakember - úttörője lett a Holddal való kapcsolatteremtésnek. 1942-ben a magyar kormány felkérésére a Bay-csoport kifejlesztette a honvédségi radart: nagy területek ellenőrzésére, közeledő ellenséges légierő korai észlelésére szolgált ez a radarrendszer. Bay Zoltán 1944. március elején felvetette, hogy radar segítségével kapcsolatba lehetne lépni a Holddal. A katonai radarkészülék paraméterei nem voltak megfelelőek, mert a Holdról kapott visszhang amplitúdója csak egy nagyságrenddel volt kisebb - a számítások alapján - mint a vevőberendezés zajszintje. A kísérleteket a Tungsram laboratóriumában végezték, amelyet később a légitámadások miatt Budapestről Nógrádverőcére telepítettek. A kísérletek többször félbeszakadtak, majd végleg abbamaradtak Budapest ostroma miatt. A teljesen új berendezés megépítését 1946 januárjára fejezték be. Az első sikeres kísérletet 1946. február 6-án hajtották végre. Valamivel korábban, 1946. január 10-én Belmarban, az Egyesült Államok jól felszerelt radarállomása John H. DeWitt tábornok irányításával a Holdról visszaverődő radarjelek észleléséről számolt be. Az amerikai és magyar kísérletek összehasonlítását Vajda Pál és John A. White publikálta, melyben arról számoltak be, hogy Belmarban az adó- és vevőfrekvencia kristályvezérlésű volt. Baynak nem volt kristályvezérlésű adója, kísérletében több zavarforrás és korlátozó tényező volt, melyekről ő maga is ír tanulmányában. Mindezek a pontatlansági tényezők kiküszöbölhetők voltak a coulombmétereket (vízbontáson alapuló voltmérő) felhasználó jelösszegezési módszer révén. Bay 1946-os történelmi cikkkében (A mikrohullámok visszaverődése a Holdról, ActaPhysicaHungarica, 1946, l.)már előre látta, milyen alapvető fontosságú ez az összegezési módszer a radartevékenység Holdon túli kiterjesztése szempontjából. A Hold-radarkísérlet lelke, a tíz coulombméterből álló műszer, melyet jelösszegező memóriaként használtak A későbbi kutatócsoportok által végrehajtott Vénuszradarkísérletben A. G. Smith és T. D. Carr alkalmazta Bay Zoltán elgondolásait. Tudományos körökben ma világszerte egyetértenek abban, hogy „az Egyesült Államok hadseregének radarállomása és a magyar tudós, Bay Zoltán egymástól függetlenül észlelt radarvisszhangokat a Holdról és ezzel vette kezdetét a radarcsillagászat”. Bay Zoltán tudományos érdemei mellett nem feledkezhetünk meg a háborús évek alatti emberi magatartásáról. Kemény harcot kellett vívnia a Tungsram laboratóriumban azért, hogy olyan kitűnő szakemberek, mint Winter Ernő és Dallos György zsidó származásuk ellenére csoportjának tagjai lehessenek. Amikor Aschner Lipótot, a Tungsram vezérigazgatóját 1944-ben elhurcolták a németek, mentőakciót kezdett. Táviratok röpködtek ide-oda, ami akkoriban elég kockázatos dolog volt. Az eredmény: a németek 1944 decemberében a svájci határhoz szállították a lerongyolódott, már alig vánszorgó Aschnert, és százezer svájci frankért átadták a cég svájci igazgatójának. A diákévek, a berlini és szegedi évek, valamint a Tungsram laboratóriumban és a budapesti tudományegyetem Atomfizikai Tanszékén eltöltött évek után, miközben 1946-48 között a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztályának elnöki tisztét is betöltötte, megelégelte a kommunista rendszer egyre gyakoribbá váló zaklatásait és követte jó barátja, Szent- Györgyi Albert példáját, 1948-ban emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. A George Washington Egyetem professzoraként folytatta kísérleteit.
