Iparjogvédelmi Szemle, 1999 (104. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám - Tanulmányok. Dr. Palágyi Tivadar: A szabadalmi ügyvivői hivatás története Magyarországon, I. rész
2 Dr. Palágyi Tivadar gyelmi eljárást a fegyelmi bizottság határozata vagy a kereskedelemügyi miniszter rendelete alapján indították meg. A kiszabható fegyelmi büntetés rosszallás, pénzbírság vagy a jogosítvány visszavonása volt. A fegyelmi bizottság határozata ellen a szabadalmi tanácshoz lehetett fellebbezéssel élni, amely az ügyet hetes tanácsban tárgyalta. A jogosítvány megvonását kimondó elsőfokú fegyelmi ítéletet akkor is fel kellett terjeszteni a miniszterhez, ha nem éltek ellene fellebbezéssel. A kereskedelemügyi miniszter 2226/1896. sz. rendelete úgy módosította a fegyelmi bizottság határozata elleni fellebbezést, hogy azt közvetlenül a kereskedelemügyi miniszterhez kellett felterjeszteni. A Szabadalmi Közlöny 1903. évi első számának melléklete szabadalmi zugirodák elleni kihágási ügyben hozott határozatot ismertet, és bevezetőben az alábbi megállapítást tartalmazza: „Újabb időben ... magánegyének és cégek olyan hirdetéseket tettek a hírlapokban közzé és olyan cégtáblákat alkalmaztak üzletük fölé, melyek a közönségben azt a hiedelmet kelthették, mintha ők is jogosítva lennének a felek képviseletében a szabadalmi hivatal előtt eljárni. Ezen tévhit eloszlatására szolgálhat az alábbi ítélet.” A törvény által előírt szakszerű képviselet biztosítása érdekében tehát szükség esetén a bírósági utat is igénybe vették. Kezdetben az ügyvivői jogosítvány kiadásánál kivételes esetekben eltekintettek a műegyetemi képesítéstől, és olyan személyeknek is adtak ilyen jogosítványt, akik - bár nem rendelkeztek mérnöki oklevéllel - a törvény hatálybalépése előtt is foglalkoztak szabadalmi ügyekben felek képviseletével. Erről a Szabadalmi Hivatal első tízévi működéséről kiadott elnöki jelentés is említést tesz,(3) amikor megállapítja, hogy a Hivatal szervezésének első évében „15 szabadalmi ügyvivői jogosítvány adatott ki, ezek közül 9 olyan egyénnek, akik bár nem volt mérnöki oklevelük, de régebben is hivatásszerűen foglalkoztak a feleknek szabadalmi ügyekben való képviseletével”. Ebből az elnöki jelentésből idézzük az alábbi két bekezdést is: „A szabadalmi ügyvivők viszonyainak szabályozása tárgyában a m. kir. kereskedelmi miniszter több rendeletet bocsátott ki, amelyek az ügyvivői jogosítvány elnyerésére, az ügyvivői vizsgára, az ügyvivők nyilvántartására, azok jogosítványának megszűnésére, az ellenük indítandó fegyelmi eljárásra és fegyelmi bíróság összeállítására vonatkozó szabályokat elég részletesen szabályozzák. Az ügyvivők száma nincs ugyan korlátozva, de a jogosítvány lehetőleg úgy adatik ki, hogy azok száma a tényleges szükségletnek megfeleljen. így különösen újabb időkben a kereskedelemügyi minisztérium a jogosítvány kiadása előtt a m. kir. szabadalmi hivatal véleményét meg szokta hallgatni. Újabb időben pedig általános elveket kíván megállapítani arra nézve, hogy a szabadalmi ügyvivői jogosítvány kiknek és minő viszonyok között engedélyezhető.” Az elnöki jelentés számszerű adatokat is közöl arról, hogy a Szabadalmi Hivatal működésének első tíz évében hány ügyet intézett. Ezek szerint ez idő alatt 39 126 találmányt jelentettek be és 33 224 szabadalmat engedélyeztek; 1631 felszólalás történt; 212 megsemmisítési, megvonási keresetet és 77 megállapítási kérelmet nyújtottak be; végül a bejelentési osztály határozatai ellen 409, a bírói osztály határozatai ellen pedig 93 esetben fellebbeztek. Az engedélyezett szabadalmakból 25 594-et külföldi bejelentésre adott meg a Hivatal. Feltételezve, hogy a külföldiek ügyeit, valamint a felszólalási, megsemmisítési és jogorvoslati eljárásban a feleket általában ügyvivők képviselték, valószínűnek látszik, hogy az ügyvivők évente mintegy 2000 szabadalmi ügyben jártak el, és így egy szabadalmi ügyvivőre évenként átlagosan mintegy 100 ügy jutott, ami az ügyvivők számára magas jövedelmet biztosított. A Tanácsköztársaság idején a tanácshatalom tervbe vette a szabadalmi eljárás átalakítását és a szabadalmi képviselet állami szervek útján való ellátását. A Népgazdasági Tanács 52. N.T. számú rendelete többek között az alábbi megállapítást tartalmazta: „... a jelenlegi hites szabadalmi ügyvivői irodák és egyéb szabadalmi (találmányi) irodák mint magánintézmények meg fognak szűnni”/5/ A Tanácsköztársaság fennállása alatt négy mérnök szerzett szabadalmi ügyvivői jogosítványt, amelyeket azonban a 71 659/1919. Kér. M. számú rendelet érvénytelennek nyilvánított. A szabadalmi ügyvivők igazoló bizottsága a Szabadalmi Közlönyben felhívta a közönséget, hogy „amennyiben az elmúlt tanácsköztársaság idejében bármely ügyvivő politikai magatartása s egyéb ténykedése ellen kifogása volna, azt... a kiküldött bizottság elnökénél ... szóban vagy írásban jelentse be”/6) Az 1920. évi XXXV. törvény egyes szakaszai érintették a szabadalmi ügyvivők működését is. Ilyen változást jelentett az a rendelkezés, hogy a meghatalmazás érvényességéhez elegendő, ha azt a kiállító sajátkezűleg aláírta, tekintet nélkül arra, hogy belföldön vagy külföldön állították-e ki. A törvény azt is kimondja, hogy a „szabadalmi hivatal helyett szabadalmi bíróságot, szabadalmi tanács helyett szabadalmi felsőbíróságot kell érteni”. Az 1895. évi XXXVII. törvény 27. szakaszát ez a törvény úgy módosítja, hogy a szabadalmak megsemmisítésére és megvonására irányuló perekben a felek és a külföldi szabadalomtulajdonosok ügyvéd vagy hatóságilag jogosított szabadalmi ügyvivő által kötelesek magukat képviseltetni. Ezzel megszűnt a perekben az ügyvivőknek az ügyvédekkel szemben fennállott hátrányosabb helyzete. A Szabadalmi Közlöny 1927. évi 17. számában olvashatunk László Artur szabadalmi ügyvivő tollából egy eszmefuttatást a szabadalmi ügyvivő elnevezés reformjáról. László szerint ez az elnevezés csak jobb híján született meg, de „nem felel meg a kar képzettségének és színvonalának”. Megszületésekor „többek között arra volt hivatva, hogy a kontárok idejében dívott, természetesen sokkal rosszabb... ‘ügynök’ kifejezést pótolja”. Megemlíti, hogy a korábban ajánlott „szabadalmi ügyvéd” elnevezés megtört az ügyvédek élénk tiltakozásán. László a „szabadalmi ügyész” elnevezést javasolja, mert meggyőződése, hogy ez az elnevezés tetszetősebb,jobb és nívósabb a meglévőnél, rövidebb is annál, és emellett „nemcsak a képzettséget és a nívót tükrözteti jobban vissza, hanem bizonyos súlyt is jelent. Súlyt, amely nem nyom, hanem - emel.” A kereskedelemügyi miniszter 4791/1895. sz. rendeletének a szabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó rendelkezéseit az iparügyi miniszter 1047/1937. Ip. M. számú
